Paul Robinson

Paul Robinsont tartják a jelenlegi legjobb angol kapusnak, aki már ki is nőtt a két David, James és Seaman árnyékából - meg van benne előbbiek fantasztikus reflexe, ám jóval megbízhatóbb elődjeinél fiatalkori bohóságai ellenére is. Eriksson is bízik benne, így Robinson 2004 ősze óta a No. 1 a háromoroszlánosoknál, s a nemzetközi média is felfigyelt rá, amikor 2005 végén Spanyolországban kivédte Raúl büntetőjét azon az ominózus huhogós mérkőzésen.

A Beverleyben, Kelet-Yorkshire-ben született kis Paul a Leeds neveltje, ahová 13 éves korában igazolt, természetesen inasként. Először 1997-ben mutatta meg magát az angol fociközvéleménynek, amikor is tagja volt az ifjúsági FA-győztes gárdának - ez arrafelé a legtekintélyesebb trófea a kategóriában! A következő évben a nagyok között is bemutatkozhatott Nigel Martyn sérülésekor s debütálása nem is lehetett volna szebb: a Chelsea elleni 90 perc alkalmával óriási védéseivel percek alatt a szurkolók szívébe lopta magát! Nem is csoda, ha hamar tagja lett az U-18-as és az azt követő angol ifiválogatottaknak is - bár a rutinos Nigel felépülése után a Leedsben csak a kispadon jutott neki hely David O'Leary mester amúgy teljesen érthető döntésének köszönhetően. Legközelebb 2001 tavaszán, Martyn újabb műtétjekor kapott bizalmat hősünk s a sárgák egészen a BL elődöntőjéig jutottak többek között Robinson parádéinak is köszönhetően (a Barcelona elleni mérkőzésen egyenesen az Esztendő védését prezentálta a pelyhesállú ifjonc) – akit innentől fogva (Richard Wrighttal és Nicky Weaverrel együtt) már csak mint a válogatott jövőbeli portását emlegettek az angol lapok. Ennek ellenére a következő őszt újfent az olyannyira ismerős kispadon kezdi, de Terry Venables 2002-es érkezése, azaz 23 éves kora óta alapember a Leedsnél, sőt, első teljes szezonja végén a válogatottban is bemutatkozhatott Ausztrália ellen, s még abban az évben kapott egy második félidőt a Dél-Afrika elleni barátságos mérkőzésen Durbanban. (Egyébként már 2000-ben, Peter Taylor szövetségi kapitánykodása idején bekerült a „Tipegők csapatának” erősen megifjított keretébe az olaszok elleni idegenbeli mérkőzésre, de akkor még nem lépett pályára.)

Később ő állt a háló előtt Horvátország és Dánia ellen is, majd ott lehetett a portugáliai Európa-bajnokságon is, természetesen még csak mint David James egyik tartalékja. Bár egyesülete, a Leeds kiesett, Robinson magányos harcát az angol újságok gyakran a "heroikus" jelzővel illették – természetesen nem is tartott szeretett klubjával a második osztályba, ugyanis 3 millió euróért a Tottenham igazolta le. Itt is az egyes mezt kapta meg, Kasey Kellert, a rutinos és az előző szezonban többször is nagy bravúrt bemutató amerikai portást a francia Santini a kispadra ültette, majd kölcsönbe is adta miatta. Egyébként egy évvel azelőtt az Leedsszel már meg is egyező, de Robbo által elutasított Aston Villa, a Manu és főleg az Arsenal is komolyan érdeklődött iránta, ám Wenger végül Lehmann mellett döntött - azóta már sokszorosan meg is bánta a (főleg Jens miatt) őszülő szakember eme tettét... 2004 nyarán több külföldi klubnál is felmerült Robinson neve, aki végül némi tanakodás után maradt Londonban, de aligha bánta meg: a megfiatalított sarkantyúsok talán legjobbjaként stabil helyet harcolt ki magának a válogatottban (az első kivételével az összes világbajnoki selejtezőn vele kezdődött az összeállítás) és kiváló teljesítményével kiérdemelte az Év kapusa címet is! Nem is csoda, hogy a fekete-fehérek egészen 2012-ig meghosszabbították szerződését, ennek örömére súlyos térdsérülést szenvedett, ami miatt kiesett a játékból egy hónapra – ezen idő alatt a magyar Fülöp Márton több felkészülési mérkőzésen is a kezdőben kapott helyet a fekete-fehéreknél. Augusztusra szerencsére felépült az angol válogatott immáron első számú portása, s továbbra is fantasztikus, hetes közeli átlagot produkált a Premiershipben, az örök rivális argentinok elleni „barátságos” mérkőzésen pedig több hatalmas védést is bemutatott!

Sven-Göran Eriksson, aki először állította őt az oroszlánosok kapujába, így nyilatkozott róla: „Robinson bemutatkozása óta nagyon jól játszik. Nincs sok dolga a kitűnő védelem mögött, de azt abszolúte tökéletesen teszi".
Néha előttük is: 2003-ban a Ligakupában a Swindon Town ellen a ráadásban ő lőtte az egyenlítő gólt – s az már csak természetes, hogy a büntetőpárbajban két lövést is megfogott!