„Anglia ott lehet a döntőben, és nyerhet”

– Ki volt a kedvenc futballistája gyermekkorában?
– Természetesen, mint minden kisfiú, én is a támadó, gólszerző játékosokat kedveltem. Mint liverpooli kissrác, és mint a klub lelkes híve, érthetően a vörösök közül választottam: a nyolcvanas évek közepén John Barnes és Peter Beardsley volt a kedvencem, a válogatottból pedig egy zseniális középpályásért rajongtam, ő persze Paul Gascoigne volt.

– Ők voltak a legnagyobb hatással a karrierjére?
– Ők is, de náluk is sokkal meghatározóbb volt az édesapám szerepe, nélküle biztosan nem jutottam volna el semeddig. Ő vette nekem a cipőket, a felszerelést, és az nem volt olcsó mulatság, ráadásul sohasem hagyta volna ki egy meccsemet sem, bárhova utaztunk a csapatommal. Biztatott, segített, igazi támaszom a mai napig, hálás vagyok neki. Ha tehetik, kérem, írják meg: sokat köszönhetek Steve Heighwaynek, ő a Liverpool-akadémia igazgatója, voltaképpen ő felügyelte az utánpótlásban folyó munkát, a tanítványa voltam nyolctól tizenhét éves koromig. Minden problémán átsegített, amellyel a tinédzserkorban találkozik az ember. Profiként három edzőt kell megemlítenem, akik nagyban befolyásolták a sorsom alakulását, és talán érdekes, hogy mindhárman külföldiek: a francia Gérard Houllier, aki a Liverpool kapitányává tett, a spanyol Rafa Benítez, akinek az irányításával megnyertük a Bajnokok Ligáját, és a svéd szövetségi kapitányunk, Sven-Göran Eriksson, akitől szintén rengeteget tanultam.

– Szép felsorolás. Visszatérve a gyerekkorra: milyen emlékei vannak a világbajnokságokról?
– Leginkább az 1990-es, olaszországi torna jut eszembe, persze az ott parádézó Paul Gascoigne miatt. Az egy rendkívül balszerencsés csapat volt, amely a torinói elődöntőben – látják, erre is emlékszem – Németország ellen büntetőkkel bukta el a fináléba jutás esélyét. Emlékszem, édesanyámmal, édesapámmal és a testvéremmel néztük a meccset, és élénken bennem van az a feszültség, amelyet a tizenegyesrúgások során átéltünk. És az a mérhetetlen csalódás is, amelyet a kiesés miatt éreztem. Gyerekként sírva feküdtem le aludni.

– Aligha gondolt akkor arra, hogy egyszer majd az ön vezetésével lehet esélye Angliának a világbajnoki címre. Igaz, a legutóbbi viadalról, a 2002-es ázsiai tornáról lemaradt.
– Fájó pontja ez a karrieremnek, egy sérülés miatt nem lehettem ott a többiekkel. De őszintén mondom, az a frusztráció, amely akkor bennem volt, elmúlt az évek során, és nem a múlttal, hanem az előttem álló vb-vel foglalkozom. Nyilván arra készülünk, hogy tovább eljussunk, mint Ázsiában, ahol a világbajnok Brazília megállított minket, és nekem az, hogy akkor hiányoztam, csak plusz motivációt ad, extra bizonyítási vágyat ébreszt bennem. Világbajnokként akarok nyaralni, ezt nem félek kimondani.

– Mit jelent önnek a vébé?
– Nézzék, sok nehéz, emlékezetes, izgalmas mérkőzést játszottam a Bajnokok Ligájában, az angol bajnokságban, a vébé- vagy Európa-bajnoki selejtezőkön. A világbajnokság mégis különleges, hiszen csak négyévente rendezik, egy karrier során jó, ha kétszer, háromszor eljuthatsz oda, nincs hibázási lehetőség. Vagy ha van, holnap nem tudod kijavítani, és ez adja a valódi izgalmát. Ráadásul az egész világ figyeli, és ebbe azért beleborzong mindenki. Ha futballozni kezdesz, álmodozol arról, hogy nagy és sikeres játékos lesz belőled, és egyszer részt vehetsz egy világbajnokságon. Hihetetlen, felfoghatatlan, hogy ez az álmom valóra vált.

– Milyen esélyeik vannak a végső győzelemre?
– Ha a sérülések elkerülik a keretet, akkor jók. A lábtörése után visszatérő Wayne Rooney az elején nem játszhat, de nagyon várjuk a visszatérsét, hogy olyan legyen, mint régen és döntő gólokat szerezzen. Michael Owennek is problémái voltak, remélem, az igazán fontos mérkőzéseken már ő is tökéletes állapotban lesz. Nemrég, tavaly novemberben egy barátságos mérkőzésen, Svájcban három kettőre legyőztük Argentínát, és bár tudjuk, hogy a felkészülési találkozók sohasem hasonlíthatók a tétmeccsekhez, azt a kilencven percet mindkét gárda igencsak komolyan vette. Nyertünk, ráadásul vesztett állásból fordítottunk, és az a siker nagy önbizalmat adott, úgy érezzük, bárkit legyőzhetünk. A világ Brazíliát figyeli, rajta kívül hat-hét csapat lehet esélyes a végső sikerre. Mi is köztük vagyunk, és kijelenthetem: készen állunk a vb-re. Tudom, persze, hogy rengeteg kitűnő játékos és erős csapat várja hozzám hasonlóan nagy izgalommal és bizonyítási vággyal a tornát, de nekünk elegendő klasszisunk van, hogy a döntőbe jussunk, és nyerjünk. Ehhez persze szükségünk lesz majd nem kevés szerencsére is, de mi hiszünk magunkban, és ez a fontos.

– Bajnokok Ligája-győztesként tudhatja, mi kell egy jó csapatnak ahhoz, hogy igazán nagy sikert érjen el.
– Így van. A Liverpool ereje az egységben van, és abban a mentalitásban, hogy soha nem mondjuk, hogy vége, meghaltunk, nincs esély – ez az attitűd a vérünkké vált, és még háromgólos hátrányban sem adtuk fel az amúgy valóban kilátástalannak tűnő küzdelmet.

– A BL-előselejtezők miatt 2005 júliusában kezdődött az idénye, hatvan tétmeccs van a háta mögött a vébé megkezdése előtt. Nem sok ez? Nem lesz túlságosan kifacsart állapotban?
– Dehogyis. Jó erőben, megfelelő formában érzem magam, testileg, lelkileg egyaránt. Nem aggódom azon, hogy fáradt leszek, volt időm a regenerálódásra, kipihentem magam, amennyire kellett. Az sokkal fárasztóbb, hogy örökké ezt kérdezik tőlem: nem vagy fáradt? Nem számít, hány meccsem volt a szezonban, jó kondícióban várom a világbajnokság mérkőzéseit. Sőt, alig várom, hogy játszhassak már!

– Azért ne tagadja, hogy ez létező probléma, a túl sok tétmeccs rettenetesen igénybe veszi a klasszisokat.
– Valóban, de az utolsó mecscsünk és az első vébétalálkozó között viszonylag sok idő telt el, és Eriksson kapitány pontosan meghatározta, mi a teendő ez idő alatt, hogy kipihentek, ugyanakkor kellően felkészültek legyünk mentálisan és fizikailag is. Nem akarok mellébeszélni, amikor azt mondom, valóban frissnek érzem magam, és a társaim is hasonlóan éreznek. Videón elemeztük az ellenfeleinket, és tudjuk, milyen elképzelésekkel megyünk majd a pályára Paraguay, Svédország, valamint Trinidad és Tobago ellen.

– Kissé más a szerepköre a válogatottban, mint a Liverpoolban, ahol első számú csillag. Nem zavarja ez?
– Hogy Frank Lampard és David Beckham mellett kevesebb figyelem jut rám? Örülök neki. Szakmai szempontból az a helyzet, hogy a klubomban Xabi Alonso és Dietmar Hamann rengeteget védekezik, és ez nekem nagy szabadságot ad. A nemzeti csapatban viszont éppen Frank és David az, akik inkább a támadásokat segítik, így nekem feladataim vannak abban, hogy az együttes stabil maradjon, de ha én megyek előre, mindketten vannak olyan intelligens játékosok, hogy biztosítsák mögöttem a területet. Csapategység, már mondtam, hogy ez a siker titka, és mi ezt jól tudjuk.

– Kitől vár kiemelkedő játékot ezenkívül a többi csapatot figyelembe véve?
– Lionel Messi mély benyomást tett rám, ő itt is felhívhatja magára a figyelmet. A sok brazil sztár, Ronaldinho vagy Ronaldo mögött tán kevesebb figyelem jut Kakára, aki rendkívül hatékony futballista, ezt közelről éreztem a tavalyi, isztambuli BL-döntőn.

– Negyven éve Londonban Anglia és Németország vívta a világbajnoki döntőt. Elképzelhető, hogy Berlinben lesz a visszavágó?
– Állok elébe, a két csapat fantasztikus futballhagyományokkal büszkélkedik, és óriási rivalizálás zajlik a két gárda között. Oké, benne vagyok a párosításban – főleg, ha mi nyerünk.