Kiütéssel nyertek, de óvatosak

Ch. Gáll András
Rátgéber László, a MiZo Pécs vezetőedzője – legalábbis, ami a látszatot illeti – csupán egyetlen alkalommal jött ki a sodrából: amikor a partvonal mellett ugrálva a Domino pantomimegyüttes egykori performanszait megszégyenítő átéléssel mutatta be Valovics István játékvezetőnek, miként tépte, szaggatta a hazai center, Béres Tímea „grabancát” a soproniak egyik védője, ám a labda – minő szörnyű igazságtalanság! – a bírói döntés következtében a vendégek birtokába került.
– A mérkőzés után hosszasan taglalta, mennyire nincs még lefutva ez a döntő. Ezt komolyan gondolja, vagy csak a „kincstári pesszimizmus” beszél önből?
– Komolyabban már nem is gondolhatnám. A Sopron erős csapat, odahaza kiváltképp, amint azt a véres verejtékkel megnyert Magyar Kupa-döntőn is tapasztalhattuk. Tény, hogy idegenben valamivel gyengébb, amint azt hétfőn láthattuk, de végzetes hiba lenne lebecsülni ellenfelünket – mondta Rátgéber László.
– Azt azért nyilván nem akarja állítani, hogy nincsenek lépéselőnyben.
– A statisztika tagadhatatlanul mellettünk szól. Valóban nem túl nagy a valószínűsége, hogy a Sopron a hátralévő maximum négy meccsből hármat megnyerjen, ráadásul kétszer idegenben. Nem beszélve arról, hogy legutóbb több mint két éve, 2004. február 22-én tudott győzni a Lauber Dezső Sportcsarnokban döntőbeli ellenfelünk, ötvennyolc ötvenhétre.
– Hétfőn úgy tűnt, kiismerték a Sopron figuráit. Valóban?
– Natália Hejková edzőnő kedveli a rohanós játékot, s a palánk alatt a gyakori egy-egyezést. Ha ez a két változat jól megy a Sopronnak, akkor megállíthatatlan. Ha viszont nem engedjük, hogy a saját játékukat játsszák, akkor kissé egysíkúvá válik a stílusuk. Hétfőn kihúztuk a méregfogukat.

– Egyébként hogyan készültek a döntőre?
– Szigorúan. Mindnyájan – mi, edzők, vezetők s persze a játékosok is – becsületbeli ügynek tekintjük, hogy a komoly fizetésbeli elmaradások ellenére szépen zárjuk le a szezont.
– Ki tudna emelni néhány mozzanatot a találkozóból?
– Az a taktikai fegyelem, amely-lyel játékosaim megvalósították elképzeléseimet, már-már lenyűgöző volt. Itt van például Amra Dapo. Jóllehet egyetlen pontot sem szerzett, de olyan alázattal, önfeláldozással védekezett, hogy az példaértékű. A bosnyák kosaras teljesítményében benne volt a MiZo Pécs játékának lényege. Vagy itt van Béres Tímea. Az első félidőben nem dobott pontot, mégis a mezőny talán legjobbja volt, a húszpontos Albena Branzovával együtt. Aztán a szünet után megjöttek a pontjai is.
– Azt a mondatát is komolyan kell venni, hogy a Pécsnél egy-egy kiugró produkciót kínos kontraforma követ?
– Sajnos volt már példa ilyesmire, mert kérdéses, hogy egy hosszabb sorozatban idősebb játékosaink – Branzova, Vickie Johnson – mennyire tudják kipihenni magukat két mérkőzés között. Ne higgye, hogy csak a forma kedvéért óvatoskodom.

Fizet azért, hogy játszhasson

Le a kalappal Vickie Johnson, a MiZo Pécs 34 éves amerikai légiósa előtt. Nem csupán a játékáért – hétfőn csapata egyik legjobbja volt –, hanem azért is, mert olyasmit vállal, ami profi – tehát pénzért dolgozó – sportolótól ritkaság: azért fizet, hogy játszhasson! A New York Liberty hátvédje május elsejétől minden, amerikai csapatától távol töltött nap után 900 dollárt köteles befizetni a liga pénztárába. Donna Orender, a WNBA igazgatója ugyanis meghirdette a zéró tolerancia elvét, s kimondta: az a játékos, aki május elsejéig nem jelentkezik csapatánál – függetlenül attól, hogy Európában játszik, vagy bármit is csinál –, bánatpénzt köteles fizetni minden napért, amelyet a „tilosban” tölt. Mármost hiába lehetett volna már régen lezárni a magyar NB I rájátszását – a Pécs és a Sopron is összesen két-két meccset vívott április hónapban –, a liga rétestészta-hosszúságúra nyújtotta a bajnokságot, arra hivatkozva, hogy a Sport TV csak májusra vállalta a közvetítéseket.

Ha most azonban valaki azt kérdezi: vajon a döntő május elsejei, első mérkőzését melyik csatornán láthatták az érdeklődők, a válasz pofonegyszerű, egyszersmind mellbevágó.
Semelyiken...