Tű a szénakazalban

Április elején szabadult börtönéből Victor Conte, a kaliforniai BALCO laboratórium vezetője. Túl sok időt nem töltött a rács mögött, mindössze négy hónapot kapott doppingszerek iparszerű gyártásáért, terjesztéséért és pénzmosásért. Enyhe büntetés ez még akkor is, ha újabb négy hónapig házi őrizetben lesz, s még pénzbírságot is kiróttak rá. (Csak összehasonlításul: a hasonló ügyben perbe fogott Milos Sarcsev esetében egy Des Moines-i ügyvédi iroda öt év fegyházról vagy 250 ezer dollár pénzbüntetésről, esetleg mindkettőről beszél.) Akárhogy is, a kaliforniai doppingguru olcsón megúszta, föltehetően annak köszönhetően, hogy együttműködött az ügyészséggel.

Conte esete minden szempontból különleges. Elsősorban az ügyfelei miatt, hiszen páciense volt – a többi között – az atléták közül a volt világcsúcstartó sprinter, Tim Montgomery és élettársa, a háromszoros olimpiai bajnok Marion Jones, valamint az amerikaiak élő baseball-legendája, Barry Bonds (708 hazafutás). Hogy Jones kikérte magának a hírt, és perrel fenyegetőzött (25 millió dollárt követelve) az éppen úgy természetes, mint Bonds meséje arról, hogy szedte ugyan a BALCO termékeit, de nem tudta, hogy tiltott szereket tartalmaznak.

Ezt kívánja meg a forgatókönyv.

Érdekesebb ennél, hogy Conte jóvoltából kiderült, a doppingügyekben elenyésző az az előny, amelyhez a sportoló jut. Az igazi haszon a gyártóké, a forgalmazóké és persze az ellenőrzést végző laboratóriumoké. Ott a pénz, ott a hatalom. Jól szervezett világ az övék, azonnal összezárnak, ha támadás fenyegeti őket. Victor Conte és a BALCO esete csak azért kaphatott nyilvánosságot, mert egy atlétaedző földobta a társaságot, amerikai lapértékelések szerint – féltékenységből. A doppingellenőrökhöz általa eljuttatott injekciós tűben lévő anyag – a tetrahidrogesztrinon (THG) nevű mesterséges szteroid – indította el a lavinát.


Conte okkal hitt a sérthetetlenségében, hiszen a THG-t csak a lebukása után sikerült kimutatniuk az üldözőknek. Jellemző a magabiztosságára, hogy a kimutathatatlansága miatt csak ,,Tisztának” (The Clear) hívta az anyagot, ezen a néven számlázta klienseinek (Marion Jonesnak a bírósági iratok szerint alkalmanként 7300 dollárért).

Fantasztikusan felgyorsult a világ a gyártóknál. A THG megérkezésével már senki sem emlegette a korábban csodaszerként tisztelt EPO-t (az emberi szervezetben jelen lévő eritropoetin termelését fokozza), most pedig már a tetrahidrogesztrinon csillaga is leáldozóban van.

A géndoppingról suttog mindenki.

Mondják, hogy a módszernek már két év múlva, a pekingi olimpián láthatjuk igazi eredményét, huszonöt megkérdezett amerikai kutató közül öt határozottan állítja, hogy vannak, akik már kipróbálták a módszert. A kísérletek egy évtizede folynak, a pennsylvaniai, majd a chicagói egyetemen a kutatók eljutottak odáig, hogy az egerek izmának DNS-ét egy vírus segítségével bejuttatták az állat szervezetébe, amitől az izomzat úgy nőtt meg húsz százalékkal, hogy az egér semmit sem tett érte. Peter Schjerlinger dán tudós határozottan állítja: „Megoldhatatlan feladat elé állítja az ellenőröket, ha a szervezetbe olyan gének kerülnek, amelyek amúgy is léteznek.” Schjerlinger honfitársa, Bengt Saltin szerint is lehetetlen a bizonyítás: „Ahhoz, hogy biztosan állíthassuk, valaki génmanipulációval ért el kimagasló eredményt, a hordozó vírust kell megtalálnunk. Ehhez azonban tudni kellene, a test melyik pontján juttatták be a szervezetbe. Mintha tűt keresnénk a szénakazalban.”

A michigani egyetemen módosított influenzavírussal dolgoztak a kutatók a génmanipuláció során, a kontrollvizsgálat csak egy kis megfázást állapított meg. A köhögés és a tüsszentés pedig nem szerepel a tiltó listán – egyelőre. A beavatkozás nem nagy feladat, Kyle Serikawa washingtoni laborvezető szerint akár egy biológia szakos egyetemi hallgató is képes elvégezni. Megfizetni már kevésbé, hiszen az ára egymillió dollár körül van, és rengeteg műszer kell hozzá.
Egyelőre tehát maradnak a gyógyszerek. Felmérhetetlen, mekkora üzlet a velük való kereskedés. Jellemző, hogy rengeteg a szóbeszéd a témában, de jellemző az is, amit mondanak. Például arról, hogy egy-egy – finomkodva doppingérzékenynek titulált – sportágban a szövetségi szavazásoknál a dílerek azzal befolyásolják a küldötteket, hogy a klubjuk olcsóbban kapja majd tőlük a szereket. Arról is sok szó esik, hogy a különféle sportági belharcok mögött a gyógyszerpiacok felosztása körüli csata áll. Van logika a mendemondában, azt viszont már tény, hogy a hozzáértők Bulgáriát, Romániát, Szlovákiát, Ukrajnát, Olaszországot és Spanyolországot emlegetik elsőként a szállítók között, hozzátéve, hogy a vámvizsgálatot könnyebbé tevő uniós tagság megkönnyíti az áru áramlását.

A hétköznapok „hősei” persze mindig a sportolók, a balhét rendre ők viszik el. Persze a lebukás sem olcsó mulatság. Az esztendőnként 25 millió dollárból gazdálkodó Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) például ezer dollárt számol fel vizsgálatonként. A jól értesültek szerint megesik, hogy egy-egy mintát meg sem néznek, ami tiszta bevételt jelent (a laborköltség nulla). Más kérdés, hogy a sportoló azt hiszi, hogy minden rendben, aztán a következő versenyen, amikor tényleg elemzik a mintáját – lebukik. A hazai szakértők kizártnak tartják a módszert – higgyünk nekik.

Mondják, valamirevaló sportág nem lehet meg lebukottak nélkül, mert a pozitív esetek bizonyítják a legjobban, hogy kemény a dopping elleni harc. Állítólag nem ritka, hogy méltányos tiszteletdíjat (a verseny súlyától függően egy-két millió forintot) felkínálva előre kijelölik, kit áldoznak fel a tisztaság oltárán. Többnyire persze azok közül választanak, akikről tudható, hogy a viadal után visszavonulnak. Így az eltiltás náluk se nem oszt, se nem szoroz.

Akárcsak Victor Conténél a büntetés. Börtön után, házi őrizet előtt így beszélt: „Nem vagyok bűnös. Azért kerülhettem képbe, mert a legjobbaknál manapság az a kérdés, hogy minden eszközt igénybe vesznek-e a sikerért, vagy föladják álmaikat.” ---- Ha valaki illegális szerekre vágyik, föl sem kell állnia az íróasztalától. Egyszerű internetes keresőprogram elegendő ahhoz, hogy akár házhoz is szállítsák a gyógyszert. A küldők egyike-másika még azt is megígéri, hogy ingyenesen újraküldi a szert, ha esetleg elkoboznák. De ha nem rendelünk semmit, akkor is hamar megtudhatjuk, mit kell szednünk és mennyit ahhoz, hogy erősek legyünk. A Dianabol nevű szerről (a tesztje szerint az erő- és a tömegnövekedés 9-es általa a tízes skálán) például jó tudni, hogy „...a testépítők számára hatásos napi adag 20-40 mg. A szteroidokat szedni kezdőknek sohasem kell többet 15-20 mg-nál. Ha ezeknél a személyeknél a hatás mégis alábbhagy 8 hét után, akkor a kúra folytatásaként ne az adagot növelje, hanem térjen át más készítményre, vagy kombinálja deca-Durabolinnal vagy Primobolannal (depot, tabletta).” Ami pedig a mellékhatásokat illeti: a honlap a visszafordíthatatlan májkárosodással kezdi, a magas vérnyomással, a gyors pulzussal folytatja és a fokozott agresszivitással végzi a felsorolást. És a végén egy érdekes figyelmeztetés: „Az orosz Diabolnál furcsa mód sokan nem szokásos mellékhatásokat tapasztalhattak: rosszullét, hányás, több napra ágyhoz kötő betegségek.” ---- – winstrol anabolikus szteroid 40–90 Ft/tabletta
– tesztoszteron férfihormon 1300–2000 Ft/ampulla
– oxadrolon anabolikus szteroid 300 Ft/tabletta
– naposim anabolikus szteroid 15–30 Ft/tabletta
– bionabol anabolikus szteroid 15–30 Ft/tabletta
– aranesp, vörösvértest-növelő 500 dollár/egyhavi adag
(A lista szerzője szerint az árak csak hozzávetőlegesek, mindenütt a kereslet és a kínálat törvényszerűségei alakítják őket.)