Aranyat érő tapasztalat

Az olasz sajtót nem lehet részrehajlással vádolni a kedd esti Milan–Lyon mérkőzés kapcsán: az újságok korrekt módon értékelték a találkozót, kiemelve, hogy a piros-fekete mezes együttes rosszabbul játszott ellenfelénél, ötlettelenül futballozott, és csak a szerencse (no meg Pippo Inzaghi legendás opportunizmusa) mentette meg a kieséstől. A szaksajtó szerint a Milan már a vezetést sem érdemelte meg, a francia együttes egyenlítő gólja után pedig képtelen volt igazán veszélyes helyzetet kidolgozni az egyébként is remeklő Grégory Coupet kapuja előtt.

A lapok kicsit értetlenkedve állnak a cserék előtt is: Carlo Ancelotti a második félidőben az irányító Andrea Pirlo helyett a labdaszerző Massimo Ambrosinit küldte a pályára, majd a középpályás Gennaro Gattusót a hátvéd Paolo Maldinire cserélte le. Mindkét váltás olyan edzőtől lenne logikus, akinek a csapata előnyben van, és azon fáradozik, hogy az előny megmaradjon.

Hogy ezek után miért jutott tovább mégis az olasz tizenegy? Azért, mert a végig jobban játszó francia csapat védelme az első és a második félidőben is kihagyott egy-egy pillanatra, és Pippo tapasztaltabb játékos annál, hogy kihagyjon két ilyen ziccert. A második tulajdonjoga ugyan kissé vitatható (nem zárható ki, hogy Kaká is joggal követelhetné magának az „apaságot”), de ez olyan mellékkörülmény, amelyet néhány mondattal elintéznek a lapok. Mint ahogy arról sem írnak túl sokat, hogy a harmadik gólt jegyző Sevcsenko az 52. találatát szerezte a BL-ben, ezzel ő az első számú európai klubkupa történetének legeredményesebb játékosa.

A franciák – bár érezték a jó esélyt – tisztelettel beszélnek az ellenfélről, és Ancelotti furcsának tűnő cseréi mögött edzői bölcsességet sejtenek. Angel Marcos, a L’Équipe szakértője például úgy véli, a védekező felfogású Ambrosini és Maldini pályára küldése eredményezte azt a labdabiztonságot, amelynek birtokában a befejező húsz percben Inzaghi és támadótársai kivirágozhattak. Ennek fényében egyáltalán nem ostorozza a Lyont, amiért a végén túlságosan viszszahúzódott – ezt éppenséggel az olaszok is kikényszeríthették.

Marcos a jó csapatjáték és a rossz helyzetkihasználás viszonylatában is érdekes észrevételt tett: rámutatott, hogy amíg a Milanban hat olyan játékos is található (Kaká, Sevcsenko, Inzaghi, Serginho, Seedorf, Pirlo), aki közelről és távolról, akár mindkét lábbal veszélyes a kapura, addig a Lyonban ez csupán Juninho Pernambucanóról mondható el.

„A világbajnokság szempontjából is megfontolandó, hogy egy ponton túl a szervezettség és a mezőnybeli elegancia semmire sem elég” – szűrte le a tanulságot a szakember.

3 kérdés - 3 válsz:
Pippo: „Győzni és szenvedni”

– Sokak szerint Ön volt a meccs hőse, hiszen a góljai nélkül a Milan aligha került volna be az elődöntőbe. Ön is így érzi?
– Nagyon örülök, hogy továbbjutottunk, és annak is, hogy két gólt szereztem, nem számítottam rá, hogy ezen a meccsen kétszer is eredményes leszek. Szerencsére a többiek kiválóan szolgáltak ki, én pedig meccsről meccsre jobb formában vagyok. A második gólt én szereztem és nem Kaká, de ennek nincs nagy jelentősége. Az biztos, hogy a találataimat az öcsémnek, Simonénak ajánlom, akinek szerdán van a harmincadik születésnapja.

– Nem gondolja, hogy nem kellett volna a szurkolókat ilyen sokáig szenvedni hagyni?
– Ilyen a futball, ezen a szinten nincs győzelem szenvedés nélkül. A második félidőben egyre nehezebb lett a labda, de aztán jött a megváltó gól. Le a kalappal a Lyon előtt, nagyszerű csapat, kiváló futballt játszik, ám ne feledjük, hogy mi is pokoli erősek vagyunk: három éve megnyertük a Bajnokok Ligáját, tavaly döntősök voltunk, és most megint ott vagyunk az elődöntőben.

– A következő kanyarban melyik ellenfélnek örülne jobban, a Barcelonának vagy a Benficának?
– Itt már nincsenek könnyű mérkőzések, ezért azt mondom, mindegy, ki jut tovább közülük. A Barcelona papíron talán erősebbnek tűnik, de nem foglalkozunk vele: jöjjön, akinek jönnie kell.

Ők mondták

CARLO ANCELOTTI (a Milan edzője):
„Még annál is nehezebb meccs volt, mint amilyenre számítottam. Maldinit azért hoztam be, hogy Serginho egy sorral előrébb léphessen, és több labdát adjon be, míg Ambrosininek a fejjátékában bíztam.”

KAKÁ (a Milan középpályása):
„Hogy kié a második gól? Jött vissza a kapufáról a labda, Pippo és én rárajtoltunk, aztán bejutott a kapuba. Mindegy, hogy kinek adják a gólt, az a lényeg, hogy a Milan szerezte, és továbbjutottunk.”

GÉRARD HOULLIER (a Lyon edzője):
„Kár az első félidőben elpuskázott helyzetekért, de nincs miért pironkodnunk, a világ egyik legjobb csapata ejtett ki bennünket, amelynél egy picivel tán jobban is játszottunk.”

JUNINHO (a Lyon középpályása):
„Ez rosszabb, mint a tavalyi volt. Főleg az otthoni nulla nulla miatt. Ha választhattam volna az ötödik bajnoki cím és a továbbjutás között, az utóbbira voksolok.”

GRÉGORY COUPET (a Lyon kapusa):
„A kelleténél korábban lankadt a figyelmünk, talán elhittük a továbbjutást, ami felért egy öngyilkossággal.”

Most a jobbik búcsúzott

Kaká és Juninho közül a Milan középpályása játszott rosszabbul, ám végül mégis ő örülhetett, hiszen a csapata továbbjutott. A Lyon védelmét dicséri, hogy az általában veszélyes Kaká egyszer sem lőtt kapura. Juninho részese volt a Lyon találatának, de ezen kívül csak egy szabadrúgásból volt veszélyes. Egyik játékos sem nyújtott maradandót, produkciójuk felejthető volt.