Nem ellensége önmagának

Amikor Rátgéber Lászlónak, a MiZo Pécs szakvezetőjének fölvetik a menni vagy maradni kérdését, logikus választ ad: „Addig érdemes az edzői pályán maradni, amíg van motiváció. És ameddig a társasjáték többi szereplője – a játékosok, a szurkolók, az ellenfelek – tisztelnek. S persze ameddig jönnek az eredmények, képes vagy örömet szerezni a lelkes rajongóknak.”

Imádta Újvidéket, csak hát a hiperinfláció…

A feltételek még adva vannak. A csapat többnyire nyer (legutóbb a Magyar Kupát vitte haza Sopronból), a város lelkesedik Rátgéberért és a MiZo Pécsért, a motiváció sem hiányzik az edzőnél. Sőt. Talán intenzívebb, mint korábban bármikor. Hiszen a feladat izgalmas, végtére is az az igazi kunszt, ha a riválisokhoz képest kevesebb pénzből, sanyarúbb anyagi körülmények között, papíron gyengébb játékoskerettel nyer bajnokságot az edző.

„Egy edző életútjának alakulása legkevésbé múlik önmagán. Újvidékről például sohasem mentem volna el, ha nincs a hiperinfláció, ha az egykor roppant kellemes helynek számító Jugoszlávia a kilencvenes évek elejére nem szűnik meg élhető ország lenni” – mondja, majd így folytatja: „Most brutálisan őszinte leszek: azért nem mentem még el Pécsről, mert nem kaptam jobb ajánlatot. Nem vagyok önmagam ellensége, abban a pillanatban, amint úgy érzem, hogy jobbak járok, ha máshová szerződöm, távozom a városból. Ugyanakkor tudni kell, az, hogy jobb ajánlat, roppant összetett fogalom.”
Ezek szerint a mehetnék nem pénzkérdés.

„Legalább ötven százalékig a szív dönt. Engem is a szívem marasztal. Minden Pécshez köt. A városhoz, a játékosokhoz, a szurkolókhoz. Ha elmennék, elviselhetetlenül hiányoznának. Az újságos, akinek hétről hétre el kell magyaráznom, miért győztünk vagy éppen miért kaptunk ki. A Tettye étterem pincére, aki – ha kérem, ha nem – összeállítja nekem a kezdő ötösömet. És még a hajléktalan is, ott fenn, a Havihegyen, akinek minden sátoros ünnepen készítek valamilyen ajándékot. Tizenhárom éve nem azért hagytam el Újvidéket, mintha anynyira csábító lett volna a pécsi ajánlat. Egészen másról volt szó. Ott laktunk a Duna partján, a régi – a NATO-gépek által később lebombázott – hídnál, a péterváradi erődítménnyel szemben, amelyet Sebastian Vauban, XIV. Lajos hadmérnöke tervezett, s amelyet 1849-ben – Komáromhoz hasonlóan – nem tudtak bevenni a császáriak.”

Ami Sir Edmund Hillarynek a Mount Everest, az Rátgébernek az Euroliga. A sokadik nekifutás és három final four (2001, 2004, 2005) után s annak tudatában, hogy az idén nem sikerült beverekednie magát a Pécsnek a legjobb négy közé, a mesteredző belenyugodott abba, hogy a legrangosabb európai klubtrófea örökre csak vágyálom marad – legalábbis a jelenlegi csapatával. Vagy mégsem?

„Az elmúlt években talán egyszer, ha voltunk olyan erősek, hogy esélyünk lett volna a végső győzelemre. Még 2002-ben, amikor Marija Sztyepanova és Szlobodanka Tuvics személyében a kontinens legjobb centerei közül ketten nálunk játszottak. Paradox módon ekkor még a négy közé sem jutottunk be… Anyagi lehetőségeink egyre inkább elmaradnak a vetélytársakétól, amióta pedig az oroszok – a Jekatyerinburg, majd a Szamara milliárdos tulajdonosai – olyan árrobbanást idéztek elő, amellyel képtelenség lépést tartani, emberi számítás szerint le kell mondanunk a trófea elnyerésének reményéről. Tudniillik legalább egy, de inkább két megasztár nélkül, pusztán a jó csapatteljesítménnyel képtelenség kupát nyerni.”

Nyilvánvaló, a jelenlegi anyagi körülmények között a kupáról álmodozni illúzió. Ám a nem is olyan távoli jövőben…

„Négy év múlva, 2010-ben Pécs lesz Európa kulturális fővárosa. Most azon vagyunk a menedzsmenttel s néhány – a marketing tudományában járatos – barátunkkal, hogy a programhoz csatlakozva, akár uniós pénzeket is megmozgatva felturbózzuk a csapatot. Micsoda kettős ünnepe lehetne Pécsnek négy év múlva! Egyszerre tekinthetnék a földrész kulturális és kosárlabda-fővárosának!”

Olykor a pohár fenekére néznek

Természetesen az Urál vidékéről, Belgrádból (lapzártakor még javában tárgyalt Rátgéber a szerb-montenegrói szövetséggel), netán a tengerentúlról hallható szirénhangok vonzereje letagadhatatlan. Sabtaj Kalmanovics, a Szpartak Moszkva milliárdos tulajdonosa például a minap 30 ezer euróért tervezte szerződtetni a mágus hírében álló trénert a Pays D'Aix elleni Eurokupa-döntő két meccsére, de időpont-nehézségek miatt meghiúsult az ügylet.

„Pécs más városokkal szemben behozhatatlan helyzeti előnyben van, ilyen például Villány közelsége. Hogy olykor a pohár fenekére nézünk Fűzy Ákos pályaedzővel és kiterjedt baráti körünk tagjaival, az nem rágalom. Azt viszont visszautasítom, hogy alkoholisták lennénk. Óriási a különbség – az alkoholisták ellenszenvesek…”
Rátgébert sok minden mással is meggyanúsították már, tény, hogy például a túlzott visszafogottság nem tartozik a jellemzői közé.

„A múltkor megkérdezték, mi jut eszembe, ha meghallom a szókapcsolatot: MiZo Pécs. A szex, feleltem. Erre az illető csak hápogni tudott, majd nagy nehezen kinyögte: ugyan miért? Azért, mert nekem mindenről az jut az eszembe…”

Az első melegítőket a törököktől hozatta

Persze nincs ember, aki hinne Rátgébernek, ha azt állítaná, hogy Pécs vonzerejében egyáltalán nincs szerepe a pénznek.

„Aki a MiZo Pécsben játszik, vagy bármilyen funkcióban a csapat körül dolgozik, annak nem kell szégyenkeznie a keresete miatt. Feltéve, ha megkapja, teszem hozzá félig – de csak félig – tréfásan. Abban, hogy a MiZo Pécs manapság az, ami, nekem oroszlánrészem van. Hirtelen ilyen apróság jut eszembe, hogy az első melegítőket – mert akár hiszik, akár nem, a csapatnak nem volt egyenmelegítője! – egy seftes haverommal hozattam be Törökországból 1995-ben! El is lopták az összeset, ahogy kell…”

Ennek már 11 éve. Azóta szakadatlanul halmozza a címeket Rátgéber és a csapat, száz Euroliga-győzelemnél tartanak.

„Emlékfoszlányok villannak be, amelyek meghatározzák az elmúlt tizenhárom évet. Amikor a Népligetben a bajnoki elődöntőn hetvenöt másodperccel a vége előtt tizenegy ponttal vezet a Fradi, és kínomban már nem tudok mást kitalálni – technikait adatok magamnak Missura játékvezetővel. És a csapat feltámad, Zsolnay Gyöngyi a lefújás pillanatában megnyeri a meccset! Vagy az 1998-as Magyar Kupa-döntőn nyolc ponttal vezet a Sopron, csak két és fél perc van hátra, a bemondó azt kéri a közönségtől, ne fusson be ünnepelni a hazai csapatot. Mi erre feltámadunk, a harminckilenc fokos lázzal játszó Donkó Orsi tízből tíz büntetőt értékesít, kiharcoljuk a hosszabbítást, és mi vagyunk a kupagyőztesek! És még van valaki, aki nem érti, miért nem akarok elmenni Pécsről?!“

Mi értjük… ---- K ---- M