Hősök vagy őrültek?

Bátorságpróba vagy szellemi kihívás? A világ legizgalmasabb kalandja vagy életveszélyes vállalkozás? Nehéz eldönteni, hogy hősök vagy őrültek-e ezek a fiatalemberek – gyanítható, hogy ezúttal keskeny a mezsgye.
Nem véletlen, hogy a rendezők óvatosak. Az újoncoknak például csak rajtpénz jár, a helyezésekért csupán kupát kapnak, pénzdíjat nem, nehogy a forrófejű pilóták túlvállalják magukat. A Man-szigeti pálya – az országút – építésekor aligha gondoltak arra, hogy egyszer majd motorversenyeket rendeznek rajta, így aztán a biztonság szempontjából hagy némi kívánnivalót maga után. Elég, ha csak a fák között vezető kanyargós, szűk erdei utakat említjük, vagy éppen a házakat, amelyek betonfalán irtózatosakat lehet csattanni.
A pilóták szerint mégsem a házfalak a legveszélyesebbek, hanem az erdő. Ott ugyanis van néhány olyan rész, amely nagyon hasonlít egymásra – tán még a fűszálak is ugyanarra hajlanak –, így a motorosnak nincs viszonyítási alapja. Mintegy 300 kilométeres sebességnél pedig bizony nehéz kitalálni, hogy a szakasz végén, a beláthatatlan részen jobbra vagy balra kanyarodik-e az út.

Az erdőben van a pálya legnehezebb szakasza

„Amikor azt hiszed, hogy már ismered a pályát, akkor kiderül, hogy egyáltalán nem – vallja be Bitter Sándor, aki tavaly a legeredményesebb magyarként a hatodik helyen zárta az endurance-világbajnokság küzdelmeit. – Baromira kell figyelni, főleg a harminc kilométeres erdős szakaszon, mert ott nehéz tájékozódni. Amióta elhatároztam, hogy indulok a versenyen, sokszor nézek fedélzeti kamerás felvételeket. Van, hogy csak elindítom a DVD-t és megpróbálom előre megmondani, milyen kanyar következik. Már vagy ezerszer láttam, de ritkán találom el, hogy éppen hol tart a futam.”
Bitter semmit sem bíz a véletlenre. A fizikai tréningeket eddig sem hanyagolta el, de most a pszichikai felkészülésre is hangsúlyt fektet. Szakemberek irányításával speciális gyakorlatokat végez, amelyek azt szolgálják, hogy a pupillája reagáljon a gyors változásokra. Erre azért van szükség, mert a fák között egyik pillanatról a másikra változnak a fényviszonyok, és végzetes lehet, ha egy ilyen váltás megzavarja az embert.
Tudományosan hangzik, nemde?

Bitternek egyszer mondta is valaki, hogy a sportban nem mindig jó, ha a kulisszák mögé lát az ember. Ő azonban rá sem hederített. Továbbra is Nietzschét olvasott, mert az esett jól neki, és kikérte magának, ha bárki azt állította, hogy a túlzott tájékozottság a teljesítmény rovására megy.

Vissza akart vonulni, de ez még hiányzott

„Vissza akartam vonulni, de a Man-szigeti verseny nélkül nem lehet teljes a pályafutásom. Gyerekkori álmom ez a viadal, ez az egyetlen verseny, amelyre még vágyom. Az endurance már nem izgat, eltűnt belőlem az az agresszivitás, a mindenáron való nyerni akarás, amely eddig egyre előrébb vitt. Elegem lett abból, hogy a huszonnégy órás versenyeken éjszaka dupláznom, tripláznom kellett, mert a többiek nem tudtak menni, és még csak egy hátbaveregetést sem kaptam. Csak azért csináltam, hogy magamnak bizonyítsak, ezen már túl vagyok.”

A motorversenyzők között az ember megtanulja, hogy a félelemről tilos beszélni. Nincs az a motoros, aki bevallaná, hogy egy-egy meleg helyzetben bizony tele lett a nadrágja, de legalábbis elbizonytalanodott. Talán évtizedekkel később, az unokáknak már el meri mesélni… Bitter is kerüli a kérdést, mintha égetne, aztán mégiscsak kiböki, mostanában gyakran előfordul, hogy rosszat álmodik. A Tourist Trophyval kapcsolatban normális érzés a félelem – aki nem fél, meghal.
„Amíg nem tudtam, hogy megyek, nem izgultam, mostanában azonban egyre gyakrabban gondolok rá. Álmodom, hogy fordulok jobbra, átteszem a motort balra, és a becsapódás már elkerülhetetlen. Ezen valahogy át kell lendülnöm, mert így nem lehet versenyezni. Márpedig itt gyorsnak kell lenni, hiszen a leggyorsabbtól mindössze két perccel maradhat el az edzésen, aki kvalifikálni akarja magát a versenyre.”

Ráadásul vadidegen pályán kell elérni, amely több mint 60 kilométer hosszú. A rendezők jóvoltából minden újonc egy hetet tölthet a szigeten pályabejárással – persze a közlekedési szabályok betartásával. Lehetőség van arra, hogy rutinos pilótával memorizálják a legrizikósabb szakaszokat, és a végén fejből kell diktálniuk az egymást követő kanyarokat – mint egy ralinavigátor.
Bitter három kategóriában indul – superstock, superbike, senior TT – a megszokott ezres Suzukival, és az a terve, hogy az újoncok között a dobogóra áll. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy három időmérő edzésen kell részt vennie, mielőtt elkezdődik a dzsembori. A szigeten 70 ezren laknak, de ezekben a napokban további 250 ezer ember érkezik.

A man-szigeten vigyáz majd a forgalmijára

„A magyarok közül egyedül Szabó II Laci bácsi indult eddig a Man-szigeten, tőle rengeteg tanácsot kapok. Eljön velem a versenyre is, bár sokat kellett győzködni. Eleinte azt mondogatta: »Az kéne még, hogy elutazzak olyan messzire, aztán meg történjen veled valami. Azt nem bocsátanám meg magamnak, Bittikém.« Erre én mondtam neki, hogy ne izguljon, Laci bá’, nem az a tervem, hogy a Man-szigeten »adjam le a forgalmit«. Tudja, ez motorosnyelven azt jelenti, hogy az ember feldobja a talpát. Szóval vigyázni fogok arra a francos forgalmira…” ---- E ---- A