Olcsón eladó a csapat

Mi a Ferencváros?
Persze azt mindenki tudja, hogy a 19. század vége óta az ország legnagyobb, leghíresebb, legnépszerűbb sportegyesülete, amely mostanáig minden válságot, megpróbáltatást túlélt, még azt is, amikor hatalmi szóval gyengítették le, és megváltoztatták a nevét, a színét. Csakhogy most még az ötvenes évekbelinél is rosszabb a helyzet, mert akkor legalább dacból százezrek, milliók álltak a klub mögött. Mostanra azonban, mondják egyesek, a folyamatos züllés, az elszegényedés, a vezetői szerencsétlenkedések oda juttatták a klubot, hogy szinte fel sem tűnik, ha egyszer majd elvész a süllyesztőben. Ez így persze túlzás, már csak azért is, mert még mindig sokan vannak, akik a szívükön viselik a zöld-fehérek ügyét.

Összeszorított foggal ma zöld-fehér színekért

Mindenekelőtt a labdarúgócsapatét. És bocsássák meg az olvasók, hogy főként a futballisták helyzetét vizsgálva latolgatjuk a megmaradási esélyeket, de tény: ha futball van, minden van, s ha az nincs, semmi sincs a Fradiban. Ezt maga az azóta már lemondó jégkorongszakosztály-elnök, Kassai György jelentette ki néhány napja, tehát el kell hinnünk. Szóval lesz-e még futball a Fradiban? Mert egyelőre van, s éppen a vezetőedző, a néhány hónapja „fradistává” lett Gellei Imre és a csapatkapitány, a borzalmas helyzet ellenére is hűségnyilatkozatot tevő Lipcsei Péter kiállása a legfőbb biztatás a szurkolóknak. Ha ez a néhány ember meg persze az ugyancsak összeszorított foggal kitartó stábtagok, háttéremberek nem erőlködnének, bizton kijelenthetnénk: nincs többé az, amit egykor Ferencvárosnak hívtak. Mert van-e a közösségbe vetett hiten kívül egyéb ésszerű magyarázat arra, hogy tehetséges, felnőtt emberek naponta magyarázkodva torzsalkodnak a feleségükkel, mondván, igaz, hogy hónapok óta nincs fizetés, de muszáj kitartani…

Van-e magyarázat arra, hogy Haáz Ferenc technikai vezető újabb és újabb edzőmeccseket, ebédeket, túrákat igyekszik szervezni a csapatnak, úgy, hogy mindenütt pironkodnia kell, mert még az előző számlák sincsenek kifizetve, úgy, hogy a nagy buszos cégek egyike sem ad már járművet a Fradinak, mert mindenütt tudják: pénzt tőlük eztán sem látnak…? Van-e magyarázat arra, hogy Gellei Imre ragaszkodik a szükséges orvosi terheléses vizsgálatokhoz, a profi körülményekhez, miközben ennek a költségeit sem fedezi már a klub?
S elhiszik-e – pedig így igaz –, hogy Lajos bácsi, aki még az édesapjától örökölt feladataként évtizedek óta sofőrje a Fradinak, titokban saját zsebből tankolja tele a buszt, hogy megint együtt mehessenek edzeni a fiúk…

Albert Flórián is kitart a csapat mellett

Mindeközben a vezetők, vakon bízva a csapat kitartásában, folyvást csak annyit tudnak mondani: ki kell tartani, mert küszöbön lehet a megoldás… Ne tételezzük fel, hogy ezért nem is tesznek meg mindent, hiszen az ő létük is attól függ, képesek lesznek-e megoldani az egyre megoldhatatlanabbnak tűnő helyzetet, s nem kis erőfeszítésükbe kerül az is, hogy kivédjék a naponta érkező fizetési felszólításokat, felszámolási eljárást kezdeményező iratokat. Ettől persze még feszültség vibrál a levegőben, s tehetetlen düh is van az Üllői út 129. alagsora (öltözők, szakmai stáb) és az emeletek (vezetők irodái) között, mert a megdolgozott, megígért pénznek mégiscsak onnan, fentről kellene megérkeznie. Furcsa tudathasadás: a csapatnak akkor szolgáltatna igazságot a liga, ha egyszerűen kizárná a bajnokságból az elmaradt fizetések miatt, ugyanakkor annál rosszabb végkifejlet nem lehetséges, mint az FTC eltűnése az élvonalból – egy évszázad után. Pedig valós lehetőség ez is.

Ha ebben a pattanásig feszült helyzetben létezik jelzésértékű gesztus, akkor az éppen az, hogy a Ferencváros élő szimbóluma, Albert Flórián éppen most vállalt felelős funkciót a futballcsapatot működtető rt. vezetésében, s emelt fejjel áll a süllyedő hajó kapitányi hídján. Ő maga lehet a híd a múlt és a jövő, a vezetők és a játékosok, a közönség és a csapat, a szponzorok és a klub között, ugyancsak örök fradista fiával együtt, aki nap mint nap szó nélkül teszi a dolgát az edzéseken Gellei Imre segítőjeként.

Mi lehet hát a megoldás, amelyre hiába várt eddig mindenki? Nagyon leegyszerűsítve a jogi és a gazdasági labirintust, két menekülési útvonal lehetséges. Az egyik: a klubnak sikerül pénzt csinálni a jó helyen lévő (metró, repülőtér, belső körgyűrű) nyolchektáros, amúgy állami tulajdonú területéből, úgy, hogy maradhasson is meg folyamatos bevétele is legyen. A másik út: valaki megveszi a futballcsapat többségi tulajdonát, pénzt ad, és átvállalja az együttes működtetését.
Igaza van annak a klubvezetőnek, aki azt kérdezte: „Miért nem veszik meg a Fradit? Érthetetlen…” Valóban: ilyen nagynevű és hagyományú focicsapatot ma a világpiacon ilyen olcsón biztosan nem lehet találni. Az egyesület a jelenlegi szorult helyzetében egyesek szerint már egymilliárd forint körüli összegért eladná a focistákat, mert ennyi pénzzel rendbe lehetne tenni a kasszát. Az pedig vitán felül áll, hogy pusztán a klub neve, hagyománya és címere meg az NB I-es szereplés lehetősége jóval többet ér ennél a pénznél. Csak a magyar közélet és a magyar futball elkeserítő viszonyai magyarázhatják, hogy nem vágta még zsebre egy – akár külföldi – milliárdos a csapatot.

Mert a Fradi nevének, címerének használata még a klub kezében van, s talán ez ma a legnagyobb tőkéje. Ami azért nem kézenfekvő, mert tartja magát a hiedelem, miszerint az előbb befektető, majd elmenekülő Várszegi Gábor elvitte magával a marketingjogokat, s végképp kisemmizte a klubot. Ez csak nagyon kis részben igaz: Várszegi a Fradi újságjának, az internetes oldal működtetésének és a Fradi sörnek a jogait szerezte meg, cserébe azért, amit a csapatnak adott, s amit aztán nem tudtak neki visszaadni. Az okos és nem szorult helyzetbe kényszerülő vezetők, persze, ezeket a jogokat sem engedték volna ki a kezükből, de éppen ezek a ma is működő és legalábbis önfenntartó vállalkozások jelzik, hogy igenis, üzleti alapon van fantázia a Fradiban.

Még mindig van remény

A honlapot naponta tízezres szurkolói tömeg látogatja, ahogyan a 100% Fradi című hetilap előfizetői is többen vannak, mint a meccsre járó bérletesek. A színvonalas, jó szolgáltatás tehát ma is fradisták tömegeit vonzaná, ahogyan igaz ez azokra a gyerekekre, szülőkre is, akik a Ferencvárost választják a sportolásra, a szabadidejük eltöltésére. Mert még mindig csaknem kétezren sportolnak a klub színeiben, a népligeti, még mindig gyönyörű bázison naponta legalább nyolcszáz sportoló fordul meg, és még mindig nem kell könyörögni a szülőknek, hogy vigyék oda a gyerekeket, inkább ők állnak sorba ezért a lehetőségért – állítják a különböző szakosztályok. A varázsból tehát még maradt valami, s ezt nem szabadna hagyni elveszni. Segítség nélkül már biztosan nem megy a talpra állás, de az is igaz, hogy a jelenleginél olcsóbban aligha lehet bármikor is megszerezni a Fradit. Csak végre olyasvalakinek kellene ezt felvállalnia, aki nem akar rögtön profitálni, hanem hajlandó és képes radikális átszervezésre, színvonalas szolgáltatásra, tiszta, szerény, de szerethető klub építésére.

Most csak az biztos, hogy Gellei Imre és ifjabb Albert Flórián holnap is kivezényli az edzőpályára a csapatot, és arra készíti fel a fiúkat, hogy ha ingyen is, ha Szűcs Lajos nélkül is, ha benzin nélkül is, ha közönség nélkül is, de február 26-án meg kell verni a sokkal esélyesebb Fehérvárt! Pusztán csak azért, mert „Száz kisleány egy gólra vár, és száz csókot ád majd a győztes meccs után…”
(Vége)