A stílus maga a bajnok

Enyhe forraltbor-illat, pirosló orrok, gémberedő lábujjak – lassan kezdünk. Eleinte 120 és 125 méter között pottyannak le a kevésbé esélyesek, bár a hűvösben a közönség szinte mindenkinek megszavazza az ordítást, amíg a levegőben van, hogy aztán egy csalódott „oooh”-val hirtelen elcsendesedjék, amint a puffanás nem a várt ponton következik be. Öt ugró után nagyjából belövik, hogy 125 környékén még jár a taps, 120 alatt viszont csendes hümmögés dukál.
Ez az első kör, mégis muszáj komolyan venni, elvégre a végeredménybe ez az ugrás is beleszámít. A harmincötödiktől hussannak le a nagyobb nevek, ám többségük nyomokban idézi régi önmagát. Amman, Malysz, Wildhözl – volt jobb.

Hanem Andreas Köfler első kísérletét követően fene nagy kolompolás támad: az osztrák elsőként repüli át a 130-as határt, eredménye 134 méter, ráadásul szépen is ugrik, három bírótól is maximális 20-ast kap. Honfitársa, a kvalit megnyerő Thomas Morgenstern is hangzavart kelt 133 méterével, bár az ő leérkezése nem annyira szép, hátránya 4.3 pont. De még hátravan a „légi társaság” két legjobbja. Vagy akit annak mondanak. Csakhogy egyik nagyobb csalódás, mint a másik. A cseh Janda 122 méternél esik le. Janne Ahonen 123-nál. Holott a finnt tartották a csúcsfavoritnak: ki van dekorálva, mint egy szovjet hadseregtábornok, azonban egyetlen nemesfém hiányzik a gyűjteményből: az olimpiai aranyérem. Megérdemelné, nyilván – ám ez nem az ő napja. Huszonnyolc éves. Amikor húsz környéki osztrákok vezetnek, legalábbis van min eltöprengenie a finnek zsenijének.

Úgyhogy a döntő körben osztrák–norvég versenyrepülésre van kilátás. Összetett műfaj ez. Először is elismerés annak, aki egyáltalán le mer nézni onnan, fentről. Annak még nagyobb, aki le is mer ugrani. Enynyit a kívülálló benyomásáról. Forrósodik a hangulat, amint közeleg az utolsó tíz. A japcsik együtt örülnek a mellettük óbégató norvégokkal, amint Bystöl átveszi a vezetést, ám hátravan a két osztrák, Morgenstern és Köfler. Előbb a Morger (Morgi) becenévre hallgatón a sor.
Nem akar leesni.

Száznegyvennél huppan le. Fél méter híján sáncrekord. A levegőbe csap, ezt nehéz lesz utánozni. Köfler – utolsóként. Utánozza. 139.5. Ha összeadjuk a két ugrást, ő fél méterrel előrébb tart Morgensternnél. Viszont a leérkezésnél csúnyán megbillen. A stíluspontok döntenek. Morgenstern másodjára 19-eket kapott. Köfler 18.5-öket. Felvillan az eredmény. Hihetetlen! Morgenstern 276.9, Köfler 276.8. Egyetlen tized. Ennél nincs kisebb különbség ebben a sportágban.
A két osztrák egymásba kapaszkodva ugrál mámorosan, a normál sáncon betlizett a csapat, a nemzet haragja rájuk zúdult, óriási volt a nyomás rajtuk. Most megmutatták. Morgi alig kap levegőt. „Ezt nem hiszem el! Itt mindig nagyot ugrom, tavaly is, most is, minden tökéletes! A szerencse is az én oldalamon állt.” Köfler jó képet vág hozzá: „Nem ugrottam a kvalifikációban (a Világkupa első tizenötjének nem kötelező – a szerk.), mert tudtam, hogy az első ugrásom lesz a legjobb. A második is az lett, gyönyörű verseny volt. Érmet akartam, az álmom valóra vált.”

Talán még fel sem fogta, mi történt. Majd este, ha lefekszik, vagy legkésőbb másnap reggel, amikor felkel, rájön, mit jelent az az egy tized. És sóhajt egyet, elvégre a nála három évvel fiatalabbnak megvan az, amire neki jó esetben négy évet kell várnia. Morgenstern ugyanakkor a felhők szélén ülhet. Tizenkilenc évesen feljutott a legmagasabb csúcsra.
Sportági sajátosság: lefelé szállva.