Mr. Pound megkapta a magáét

A Hoki Háza (IIHF House of Hocky) kőhajításnyira van az olimpiai stadiontól, a Corso Giovanni Agnelli 45-ös szám alatt. Az épület parkolója tömve Skodákkal – ebből is látszik, hogy jó helyen járunk. Itt tartja sajtóértekezletét a svájci René Fasel, a Nemzetközi Jégkorong-szövetség (IIHF) svájci elnöke, Bob Daly, az NHL igazgatóhelyettese és Ted Saskin, a profi liga játékosszervezetének (NHLPA) ügyvezető igazgatója.

A berendezés pazar, a kiszolgálás irigylésre méltó, az előcsarnokban pedig ott áll a Stanley-kupa – nem a másolat, hanem az eredeti – teljes nagyságában. Fényképeztetik is magukat a kollégák rendesen, mintha legalábbis ők lennének Vincent Lecavalier, Fredrik Modin, Martin St. Louis vagy éppen Brad Richards, akik legutóbb kiharcolták a Tampa Baynek a becses trófeát.

A jópofa Chaplin-bajuszt viselő Fasel vérbeli svájci könyvelőhöz méltó alapossággal tekinti át a sportág olimpiai jelenlétének nyolc és fél évtizedét. „ Hatvannégy évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy sportágunk olimpiai bemutatkozása – 1920, Antwerpen – után először bukkanjon fel NHL-hokis az ötkarikás viadalon. Ez 1984-ben, Szarajevóben történt meg, hogy aztán visszaessünk a múltba, s Albertville-ben, majd Lillehammerben egyetlen játékos se képviselje az NHL-t. De akkor már érlelődött a megegyezés, amelynek eredményeképpen 1998-ban az NHL felfüggesztette tevékenységét a naganói olimpia idejére, s lehetővé tette alkalmazottainak a szereplést hazájuk válogatottjában.” Fasel hatásszünetet tart, majd folytatja. „Most is külön hálával tartozunk a ligának, hogy tizenhat napra bezárt, és a játékosoknak, hogy vállalták a viszontagságos utazást.”
Ez nem üres szólam, New Yorkban hóvihar akadályozta meg jó néhány járat elindulását, ezért sokan csak óriási kerülővel, a rajtra éppen hogy beesve érkeztek meg Torinóba.

A játékosok terhelése emberfeletti

Most Ted Saskin, a játékosok legfőbb érdekvédője ragadja magához a szót: „Az új NHL-szabályok itt, Torinóban is kiválóan érvényesülnek, sok a gól, látványos a játék, az ügyesség, a gyorsaság dominál, nem pedig a brutalitás. Jó, hogy itt vagyunk. Nincs olyan színpad a világon, amely nagyobb közönséget vonzana, mint az olimpia.”

Eddig tartott a hurráhangulat, egy montreali kolléga előhozakodik a feketelevessel.
„Túl sűrű az NHL-szezon, a játékosok emberfeletti terhelésnek vannak kitéve, Peter Forsberg például sérülten jött el, Markus Näslund el sem jött, Dominík Hasek pedig itt sérült meg az első meccsen. Mit szólnak ehhez?”

Körmükre égett az olimpia

A Yul Brinner-frizurás – azaz zsírkopasz – Daly válaszol.
„Bennünk is felvetődött, egy kicsit el kellene nyújtani az alapszakaszt, hogy a játékosok többet tudjanak pihenni. Torino azonban rendhagyó eset. A tavalyi lockout miatt mindent csak a szükségesnél később tudtunk eldönteni, ezért égett körmünkre az olimpia. Eddig is az volt a törekvésünk, eztán is az lesz: minél inkább játékosbarát versenynaptárt összeállítani. Ám nincs olyan szellős naptár, amely kizárná a sérülések veszélyét.”

Fasel osztozik kollégája véleményében:
„Az olimpia olyan lehetőség, amelyet nem hagyhatunk ki. Hárommilliárd ember nézi a meccseket világszerte. Nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust – az NHL sem –, hogy kényelmi okokból távol maradjunk.”

De most jön a mélyütés.
„Hasek sérülése éppen az, amelytől minden klubtulajdonos retteg. Meglehet, ezen fog múlni az Ottawa Senators kupagyőzelme. Mit mondanak a tulajnak, ha kifakad, és megkérdezi: »Ezért fizetek súlyos dollármilliókat a játékosomnak, hogy olyan tornán, amelyikhez semmi közöm, tönkretegye magát?!«”
Daly: „A klubtulajdonosoknak nincs joguk ahhoz, hogy megakadályozzák játékosaik szereplését az olimpián. Ismétlem: bárki, bármikor megsérülhet.”
A New York Post újságírója a múltat idézi. „Épp egy éve uralkodott a legnagyobb sötétség, akkor vált véglegessé, hogy törlik a 2004– 2005-ös évadot. Most pedig…”

Saskin nem hagyja, hogy befejezze: „…most pedig életképesebbek vagyunk, mint korábban bármikor. Emelkedik a nézőszám, a televíziós nézettségi mutató, növekednek a klubok bevételei, látványos a játék – szóval újjászületett az NHL, újjászületett a hoki!”
Egy német kolléga a dpa-tól belecsap a lecsóba. „A minap Dick Pound, a WADA elnöke azt mondta, nagyon elégedetlen azzal, ami doppingellenőrzés címén folyik az NHL-ben.”
Saskint mintha vipera csípte volna meg: „Remek drogellenes felvilágosító programunk van. A dopping nem létező gond az NHL-ben. Mister Poundnak éppen elég dolga és teendője van az olimpiai mozgalmon belül, ne foglalkozzon velünk, ne üsse bele az orrát olyasmibe, amiről fogalma sincs. Söprögessen a saját portája előtt.”

A tiltott szerek sem maradhattak ki

Fasel jeges hangon sorolja a tényeket: „Az utóbbi hat évben háromezer doppingvizsgálatot végeztünk, teszteltük az NHL hokisait is. Összesen nyolc minta lett pozitív – egyik sem NHL-játékosé.”
Szóba kerül a női hoki is, éppen a lapunkban is emlegetett olasz példa kapcsán.
„A jövőben nem lesz automatikus a rendező ország válogatottjának indulása, ha nincs ott a világranglista első tíz helyezettje között. Senkinek sincs szüksége olyan mecscsekre, mint a Kanada–Olaszország bohózat volt, a 16–0-s eredménnyel” – mondja Fasel. – De ne legyünk igazságtalanok a női jégkoronggal szemben. Jelenleg 130 000 nő hokizik a világon, ebből 115 000 Észak-Amerikában. Időt kell adni a többieknek a felzárkózásra.
A végén a Nemzeti Sport is szót kap: „Uraim, két nap lement már a férfitornából. Önök szerint kik azok az NHL-en kívüli fiatalok, akik berobbanhatnak a világsztárok közé?”
Daly és Fasel egyszerre harsogja: „Jevgenyij Malkin!”
Érdekes, nekünk is a 19 éves magnyitogorszki fiú tűnt fel…