Játék és tűzijáték felső fokon

A magyar futball korábbi történetében nem volt a jellemző, hogy a Honvéd csapata abszolút esélytelenül érkezzen Debrecenbe, a két klub jelenlegi helyzetében azonban ezt a meccs előtt nyugodtan ki lehetett jelenteni. A címvédő és újra az elsőségre törő Debrecen gyakorlatilag legerősebb összeállításában várhatta az eleve gyengébbnek számító, de kiállítások, sérülések miatt kimondottan tartalékos budapesti csapatot. Érthetően nagy debreceni erőfölény jegyében kezdődött a mérkőzés, s úgy tűnt, a kispestiek eleve beletörődtek a sorsukba.

Bár sokkal gyengébb játékerőt képviselnek, legalább küzdhettek volna egy kicsit, hozzáállásukat azonban jól jelzi, hogy az első negyedórában még szabálytalansággal sem zavarták meg a hazaiakat, miközben ők egyetlen kapura lövésből két gólt szereztek, anélkül, hogy különösebben jól játszottak volna. (Igaz, ezt a meglátást Kőszegi Géza, a kispestiek klubigazgatója a lelátón ülve egyáltalán nem osztotta: szerinte a sorozatos fizikai és pszichikai terhelés ellenére ragyogó és profi volt a Honvéd-futballisták hozzáállása.) A folytatásban sem lehetett nagy küzdelemről beszélni, a látványos pillanatokat főként a szokásos, klasszikus 4–4–2-es felállásban játszó Loki csapatkapitányának, Sándor Tamásnak köszönhettük, aki kapufával, látványos cselsorozattal és kiharcolt büntetővel jelezte, nagy kedvvel játszik ezen a napon. Nem úgy, mint a múlt héten a Ferencváros ellen, amikor csak szenvedett, és le is kellett cserélni.

S ha már a múlt hét…

Említsük meg, hogy mindkét csapat olyan bajnokin volt túl, amely – fogalmazzunk így – szabályértelmezési szempontból izgalmasra sikerült, a botrányos meccsek következménye volt szombaton Debrecenben, hogy Herczeg András, a DVSC pályaedzője csak a lelátóról nézhette a meccset, amíg Borgulya István, a honvédos segédedző ott ült a kispadon, hiszen az MLSZ-től kért értelmezés szerint játékosként el van ugyan tiltva, edzőként viszont dolgozhatott a meccsen. Még ilyet!

Ugyan öt-hat gólos debreceni előnnyel is fordulhattak volna a csapatok, ha Halmosi Péter, Ibrahim Sidibe, majd Bojan Brnovics nem hibázza el százszázalékos ziccerét (míg a Honvéd gyakorlatilag el sem jutott a hazaiak kapujáig). S ha már a futballisták elmulasztották a tűzijátékot, rendeztek helyettük a helyi drukkerek.
A folytatásban is egykapuzott a Debrecen. Aldo Dolcettit, a Honvéd olasz szakvezetőjét nem lehetne azzal vádolni, hogy megszervezte a híres "catenacciót"erre a mérkőzésre, a lokisták – némi túlzással – akkor kerültek helyzetbe a párharcot alig-alig nyerő honvédosok között, amikor csak akartak.

Futballközhellyel élve: "osztálykülönbség" volt a két együttes között. A hazai csapat és közönség szinte minden óhaja teljesült, a szünetben beálló Ferenczi István is látványos gólokat szerzett, talán csak a váratlanul jött kispesti tizenegyes szegte a debreceniek kedvét, a drukkerek mindenesetre hosszú percekig önfeledten ünnepelték a futballistákat a kedvencek utolsó hazai győzelme után. ---- M ---- &