Trónra ült a "Nagyon Ronda" király

A sikeres ember egyik ismérve, hogy kitartó, de azért az előrejutásához nem árt egy jó adag szerencse is. Az egyébként nem túl jómódú Moreira családban csak rövid ideig érezték magukat szerencsétlennek a kis Ronaldo (Ronaldinho – ahogy tetszik) megszületését követően, mert hát a fiúcska nem volt szépség, de mihelyt annyira kinőtt a földből, hogy egészségeset rúgjon a labdába (amely a feszület után a második legfontosabb kegytárgy Brazíliában), családja egyből "megbocsátott" Istennek, már ha egyáltalán megharagudtak rá a srác esztétikai satnyasága miatt.

A csúfság nem lehet akadály

"Amilyen csúnya, olyan briliánsan bánik a labdával" – szaladt körbe először a családon belül a megkönnyebbült sóhaj, amely később euforikus elragadtatássá lett azok körében, akik a Ronaldinho által erősített csapatokért szorítottak.
A támadó megjelenése központi téma: Roberto Carlos (országos cimborája a válogatottban) például nem is olyan régen a következő kulisszatitkot osztotta meg a széles tömegekkel: "Ronaldót mindig a ťRondánakŤ nevezem, Ronaldinhót pedig a ťNagyon RondánakŤ. Nem kell aggódni értük, ők engem ťTörpekéntŤ emlegetnek."

Ronaldinho persze gyorsan megvédte magát, kijelentvén: "Én szimpatikus ronda ember vagyok, aki az idő előrehaladtával szépül meg."
És valóban igaz, hogy a csúfság nem akadály, ha az ember tehetséges.
A "Nagyon Ronda" már-már David Beckhamet, a 21. század férfiideálját szorongatja a reklámpiacon, hiszen a világ egyik legnagyobb sportszergyártójának nagykövete, egy nem kevésbé tehetős bank, egy üdítőgyártó, egy mosóporgyártó, egy telekommunikációs és egy eseményszervező cég reklámarca.
Márpedig Ronaldinhót varázslábakkal áldotta meg a Mindenható, elképesztő az indulósebessége, a cselei sokszor a fizika törvényeit hazudtolják meg, a kapusok már akkor rettegnek, amikor meglódul feléjük.

"Ő a legjobb – szögezte le gondolkodás nélkül néhány napja a labdarúgás koronázatlan királya, Pelé. – Hasonlítunk egymásra, hiszen ő is nagyszerűen képviseli Brazíliát, csakúgy, mint én annak idején."
A Fekete Gyöngyszem véleményével a Maradona-pártiak legtöbbször azonnal vitába szállnak, de tekintve, hogy az "isteni" Diego is ekképp vélekedik ("Pillanatnyilag nincs jobb labdarúgó Ronaldinhónál…"), ezúttal megnyugodhatunk – a France Footballnál is jól szavaztak.



A traumát kiheverte, a siker nem szédíti el

A francia szaklap voksolása sokszor vitákat vált ki, hiszen tényleg szubjektív egy labdarúgó ilyetén megítélése, ezúttal azonban lehengerlő volt Ronaldinho fölénye. A brazil klasszis az ötvenkét szavazóból ötvennél bekerült az első ötbe, negyvennyolcnál dobogós volt, harmincháromnál pedig abszolút első.
Az Aranylabdával gyakorlatilag teljessé vált a támadó gyűjteménye, hiszen korábban (2002) világbajnoki címet nyert, volt már kontinensbajnok (1999), az idén győzelemre vezette hazáját a Konföderációs Kupán, a Barcelonával az elmúlt évadban bajnoki és Spanyol Szuperkupa-győztes volt, a játékostársak szakszervezete (FiFpro) és a FIFA pedig a föld legjobbjának választotta (2005, illetve 2004). Mindezt egybevetve csak a Bajnokok Ligájának elhódítása vár rá az igazán értékes labdarúgódíjak közül.

Ez a zseniális pályafutás ugyanakkor nagyon nagy adag szerénységet és alázatot is takar a már említett kitartás mellett.
A negyedszázada Porto Alegrében született játékost gyermekkorában óriási trauma érte, édesapja belefulladt egy medencébe, így Ronaldinho félárvaként járta végig a szamárlétra összes fokát szülővárosa büszkeségénél, a Gremiónál. Abban az évben (1997) kapott profi szerződést, amikor első brazil játékosként Ronaldo az Aranylabdát, de nem telt bele sok idő, és már a klub egyik legjobb játékosának tekintették. Igazán az árulkodik a tehetségéről, hogy 1999-ben hivatalosan is nevet kellett váltania: a Ronaldo keresztnév eleve foglalt volt, a Ronaldinho önmagában pedig azért nem volt elég, mert az akkor szintén nagyon fiatal Ronaldót sokszor becézték így hazájában. Innen jött a Ronaldinho Gaúcho művésznév, amely a támadó születési helyére utal.

A francia légióskodás volt az ugródeszka

Természetes folytatása egy tehetséges brazil labdarúgó életének, hogy bejelentkeznek érte a gazdag európai klubok. Ronaldinho mindössze 21 esztendősen kötelezte el magát a Paris Saint-Germainhez, de a francia fővárosban eltöltött két évad legfeljebb az európai futballhoz történő akklimatizálódásra volt jó, a klubbal ugyanis nem nyert semmit (az UEFA-kupa első körében Párizsban játszott az Újpest ellen, s természetesen főszerepet vállalt a 3–0-s győzelemből, gólt is fejelt). A legjobb eredménye a PSG-vel a vesztes kupadöntő volt, igaz, sokan úgy tartják, hogy akkori játékostársai képtelenek voltak felnőni mellé. Az is igaz, hogy nem ápolt túl jó kapcsolatot a gárda akkori edzőjével, Luis Fernandezzel, ráadásul a párizsi éjszakai élet egyik prominens szereplőjének tartották, ami – feltéve, hogy igaz –, ha nem is ártott, de biztosan nem használt a teljesítményének.

2003-ban aztán jött a nagy ugrás, és immár világbajnokként írt alá a világ egyik legnagyobb egyesületéhez, a Barcelonához, amely az ősi rivális Real Madrid orra elől vitte el őt 30 millió eurót (csak az érdekesség kedvéért váltsuk át: hét és fél milliárd forintot) fizetve a párizsiaknak. Első barcelonai évadjában a gránátvörös-kékekkel sem nyert semmit, de 2004 tavaszától már érezhető volt, hogy lassan igen ütőképes csapat vezéregyénisége lesz, így senkit sem ért váratlanul, hogy az elmúlt idényben robbantott: az említett bajnoki cím és Szuperkupa-győzelem mellett a BL idénygólját szerezte a Chelsea elleni visszavágón (nem rajta múlt, hogy a Barca így is elvérzett), a Konföderációs Kupán pedig kiválóan játszva, a döntőn is gólt szerezve aranyérmet nyert a selecaóval.
Most megkapta az Aranylabdát, könnyen lehet, hogy december 19-én ismét őt választják a FIFA szavazásán a világ legjobbjának, a Barcelona minden fronton esélyes, a vb-re készülő brazil válogatottról nem is beszélve.

És ne feledjük: a "Nagyon Ronda" király mindössze 25 esztendősen kezdte meg uralkodását! ---- Az angol sajtót nem rázta meg különösebben az Aranylabda-szavazás végeredménye. Ennek oka vélhetően az, hogy nyílt titok volt, sem Frank Lampard, sem Steven Gerrard nem előzi meg Ronaldinhót, ugyanakkor előre sejteni lehetett, hogy a képzeletbeli ezüst- és bronzérem az övék lesz.

A meglepetés tehát elmaradt, az újságok egykedvűen nyugtázzák a sorrendet, pedig igazán lenne okuk a büszkeségre, elvégre még sohasem fordult elő, hogy az első háromból kettő az ő futballistájuk legyen. Avagy mondhatjuk, hogy a korábbi öt, honfitársuk által elnyert Aranylabda (Kevin Keegan 2, Stanley Matthews, Bobby Charlton, Michael Owen 1–1) után ez a legnagyobb sikerük a díj történetében.

Duplázásra már sokszor volt példa – legutóbb, 2002-ben Ronaldo és Roberto Carlos öregbítette a brazil labdarúgás hírnevét az első és a második helyen –, sőt háromszor is előfordult már, hogy valamely nemzet fiai senki mást nem engedtek fel a dobogóra. A németek 1972-ben és 1981-ben, a hollandok 1988-ban "kaszáltak".

A gyér angol kommentárok általában nem kritizálják a rangsort, a győztes kiválóságát mindenki elismeri. A Daily Telegraph például – a múlt héten elhunyt George Besttel hozva kapcsolatba Ronaldinho sikerét – megjegyzi, hogy a napokban más-más okból méltatott két figura mágikus cselei ugyanazt üzenik a futballvilágnak. Jelesül, hogy a legnagyobb szórakoztatók uralják a sportágat.

Bestről egyébként a díjátadó ünnepségen is megemlékeztek: az északír legenda jelen lévő két egykori manchesteri csapattársa, Bobby Charlton és Denis Law átvehette Best 1968-as Aranylabdájának másolatát – az eredeti ugyanis elkallódott.

Ronaldinhóra visszatérve, a Guardian nevű angol lap kiemeli, hogy a brazil zseni nem mulasztotta el megdicsérni vetélytársait. Elsősorban Lampardra és Gerrardra utalva mondta, hogy megtiszteltetés számára ilyen nagyszerű játékosok előtt végezni a voksoláson. A következő Premiership-labdarúgóról, az ezúttal "csak" a negyedik pozíciót elcsípő Thierry Henryról azonban hosszabban is értekezett. Kijelentette, a francia gólzsák a világ egyik legjobb csatáraként megérdemelné, hogy egyszer az örökébe lépjen, majd klubjára is gondolva hozzátette: "Ha a Barcelonához szerződne, az egyszerűen tökéletes lenne." ---- France Football (francia)
A díjalapító hagyományosan a győztesnek szenteli e hét keddi lapszámát, Ronaldinho életének szinte minden pillanatát az olvasók elé tárta az interjúra, portréra, és történeti áttekintésre épülő összeállítás.

El Mundo D. (spanyol)
Ennél már nem lehetnek büszkébbek Barcelonában! A város első számú sportújságja nem is aprózza el, Ronaldinho "álmának beteljesülését".

Folha (brazil)
Meglepő, de Brazíliában nem Ronaldinho európai megkoronázása viszi a prímet. Ezt az ország egyik legnagyobb példányszámú lapjának címlapja is ékesen bizonyítja.

Marca (spanyol)
A madridi orgánum sem Ronaldinho sikerét tartotta a legfontosabb eseménynek – a rivalizálás, ugye?! A címlapra azért így is kikerült a "Világ legjobbja".

LA Gazzetta D.S. (olasz)
"Minden bizonnyal ő a jelenlegi mezőny legfantáziadúsabb futballistája, s nem hiányzik belőle a régiek eleganciája" – nyugtázza az olasz sportújság, hogy Ronaldinho lép Sevcsenko örökébe.