Elég, ha az öklei beszélnek

Néhány évvel ezelőtt a kisváltósúlyt sokan kézlegyintéssel elintézték volna, mondván, ott nincsenek igazi pofonok és igazi bokszolók, és aki teheti, ne vesztegesse az idejét, hanem lessen bele félnehézsúlytól felfelé az igazi bokszmérkőzésekbe. Ehhez képest manapság ott tartunk, hogy a sokkal inkább emberközelinek tartott súlycsoport (a felső súlyhatár 63.503 kg) az egyik legnépszerűbb, a tengerentúlon nem restellnek például 20 dollár körüli összeget elkérni az előfizetőktől egy-egy jelentősebb ütközetért.

Bár ha megnézzük jegyzettebb források súlycsoportoktól független ranglistáit, óvatos becslések szerint is legalább hárman tagjai lehetnek a top tíznek, hiszen Floyd Mayweather, Ricky Hatton és Miguel Ángel Cotto neve is bármikor előkerülhet a listák összeállításakor (és akkor még José Luís Castillóról vagy Kosztya Cjuról említést sem tettünk…), csak éppen még azt nem tudjuk, közülük ki a legjobb.

Megoldással egyelőre nem szolgálhatunk, mindenesetre az előbb említett trióból Hatton eltökéltnek tűnik abban a tekintetben, hogy a végére jár a kérdésnek. Az IBF (Nemzetközi Bokszvilágszövetség) világbajnoka szombaton Sheffieldben teszi kockára a Kosztya Cjutól elnyert koronáját (a BBC tudósítója szerint emberöltő óta nem aratott akkora diadalt brit bunyós, mint Hatton júniusban), és ha megveri a kolumbiai Carlos Maussát, megpróbálja "megtámadni" az általa a legjobbnak tartott Mayweathert.

Ahhoz képest, hogy Hatton honnan indult, elképesztő magasságokba jutott. Eleve nem is az ökölvívás volt álmai sportága, hanem a futball (manapság is őrült Manchester City-rajongó), majd a kick-box. Az utóbbival mindenképpen szeretett volna versenyszerűen foglalkozni, ám rövid lábai miatt eltanácsolták, így maradt neki a hagyományos bunyó. Tízévesen már rendszeresen kesztyű volt a kezén, ettől függetlenül nem futott be jelentős amatőrkarriert. Bekerült ugyan az angol válogatottba, nyert is egy bronzérmet az 1996-os junior-világbajnokságon, de a medáliát azóta se látta. Bevágta egy szekrénybe, és rá sem akart nézni, annyira bosszantotta a 63.5 kilós elődöntőben az orosz Timur Mergadzétól elszenvedett veresége.

Minden bizonnyal a csalódottsága is közrejátszott abban, hogy a következő év végét már a profik táborában élte meg, méghozzá két győzelemmel a háta mögött. Túlzás lenne azt állítani, hogy a menedzsment finoman bánt volna vele, már a felhozó időszakban megjárta a New York-i Madison Square Gardent, Atlantic Cityt és a németországi Oberhausent is, akkor még fittyet hányva az otthon megnyugtató melegére. Hanem miután 1999. február 27-én megszerezte a brit bajnoki övet kisváltósúlyban, mindössze egyszer hagyta el a Brit-szigeteket!

Emiatt bírálták őt és a vele akkor még jóban lévő Frank Warren promotert, hogy a brit fal, illetve a túl sokat nem érő WBU (Bokszvilágunió) vb-övének takarásában nem hajlandóak nagyobb kockázatra, de ma már talán másképp fogalmaznak a kritikusok is. Warren ugyanis megvárta, amíg Hatton teljesen érett lesz a nagy dobásra, és csak akkor tette oda egy nagyágyú, esetében Kosztya Cju elé, amikor már a bokszoló is tisztában volt vele, nincs mitől és kitől félnie.
A testre mért balhorgokat előszeretettel használó, kondícióban verhetetlen ("Azért kesztyűzöm a felkészülés végén tizenöt menetet, hogy a meccsen legyen három felvonás tartalékom is" – hangzik az egyik ars poeticája) brit a tizenegyedik menetre felmorzsolta az ausztrált, és méltán lett immár nagy szervezetnél is világbajnok.

És a jelek szerint ennyi nem elég neki. Mert bár a BBC riporterei szerint Oszama Bin Ladennel könnyebb interjút készíteni, mint Hattonnal, annyit azért sikerült kihúzniuk belőle: neki bizony a kisváltósúlyú egyeduralom megszerzése a célja.
Tv: az RTL Klub 22.20-tól közvetíti a sheffieldi gálát