Más az elnök, de ő a király

Monrovia nyomornegyedéből irdatlan út vezetett az Aranylabdáig, legalább olyan hosszú, mint Bob Marleytól Silvio Berlusconiig – hogy a sportbeli tündérmesék világából máris a politika nem kevésbé lebilincselő, ám tündérinek semmiképpen sem nevezhető síkjára szálljunk. Térben és időben is hoszszú volt az út, mire a szegény ifjúból Afrika legjobb futballistája, a hazájáért sok mindenre kész, igen-igen tiszteletreméltó ember lett. Hogy George Weah immár politikus is lenne – ennek eldöntése a jövő zenéje.

A küldetéstudat mindenesetre sohasem hiányzott belőle. Sanyarú sorban felnőtt – tizenkét testvérével együtt a nagymamája nevelte –, majd szerencséje és saját ereje jóvoltából jómódba kerülő, tiszta szívű ember lelkesedésével igyekszik segíteni rászoruló honfitársain. Kezdetben Bob Marley, a reggae korán elhunyt királya volt a példaképe, akiről nehéz eldönteni, hogy zenészként vagy "népi hősként" hagyott hátra nagyobb örökséget – egy biztos, a maga módján minden eszközzel küzdött a Jamaicát sújtó szegénység és erőszak ellen.

Nelson Mandela Afrika büszkeségének nevezte

Bár Európa több országában és az Egyesült Államokban is berendezett otthont magának, sőt megszerezte a francia állampolgárságot is, "Mister George" – a szeretetre méltósága és a futballban elért sikerei nyomán odahaza egy idő után így szólították – egyre több pénzt áldozott hazájára. Azon túl, hogy országa válogatottját szinte egymaga utaztatta és öltöztette, futballiskolát alapított gyerekeknek, szerepet vállalt az afrikai szegénység és a HIV-fertőzés elleni küzdelemben. Előbb a Nemzetközi Labdarúgó-szövetségtől (FIFA) kapott fair play díjat (1996), majd az ENSZ egyik szervezete, az UNICEF választotta meg jószolgálati nagykövetének (1997). Nelson Mandela, a századvég egyik legtekintélyesebb politikusa "Afrika büszkeségének" nevezte.

Silvio berlusconitól is ellesett ezt-azt

Az elismerések ellenére Weah nem tartotta kielégítőnek vállalt feladatait. Nem tagadta, abban, hogy játékos-pályafutása alkonyán egyre többet gondolt a politikai szerepvállalásra, Silvio Berlusconinak is nagy szerepe volt. A kilencvenes évek közepén Olaszországba kerülő támadó közelről tanulmányozhatta klubja, a Milan elnökének politikai ambícióit, majd immár a távolból nyugtázta, hogy a populizmust nem feltétlenül megvető gazdag üzletember (rövid, 1994-es időszakot követően immár másodszor) a miniszterelnöki székbe is beleült.

Libéria eközben az évtizednél hosszabb polgárháborút, majd a következményeit nyögte. Kilátástalan szegénység, fel-fellángoló erőszak, mindent elborító nihil. "George király" – íme, egy másik becenév a rajongóktól –, hazája korabeli leghíresebb és tán legnagyobb hitelű szülötte kezdte úgy érezni, neki kell a napfényre vezetnie népét. Honfitársai is nógatták, így aztán, noha megfelelő iskolák híján leginkább a vízióit, a szívét és a megbecsültsége révén kialakult kapcsolatait ajánlhatta fel népének, tavaly novemberben elfogadta a kihívást.

A "Szövetség a Demokratikus Átalakulásért" párt elnökeként vezette kampányát, melyre leginkább a fiatalok voltak fogékonyak. Békét, igazságosságot, munkát, alapinfrastruktúrát ígért, mint ahogyan a többi 21 jelölt is. A világ egyik legszegényebb országában ilyen egyszerű a feladvány.

Vesztett, de szívesen látnák miniszternek

Hogy miért hallgatnának éppen rá?

"Neki már megvan a maga gazdagsága, így nyugodtan rábízhatjuk a pénzünket, az biztonságban lesz" – szolgált egyszerű magyarázattal egyik választója. Tény, Weah semmiféle kapcsolatban nem állt az eddigi, korruptnak bélyegzett kormányokkal, így csorbítatlan tekintéllyel és tiszta lappal indulhatott harcba.

Az egykori futballsztár természetesen a saját televíziós csatornáját és rádióállomását is mozgósította – van neki –, ám a modern kampánystratégia nem feltétlenül hatékony egy olyan országban, amelynek fővárosában 14 éve nincs folyamatos áramszolgáltatás. Maradt a kampánykörút. Volt, hogy a borzalmas közlekedési viszonyok következtében sárba ragadt terepjárójában töltötte az éjszakát. Mellesleg 32 járműből mindössze öt bírta végig a szavazatgyűjtő körutat – nem meglepő a lemorzsolódás, Libériában mindössze 200 kilométernyi szilárd burkolatú út található…

Most már tudjuk, hogy eme sanyarú helyzetből nem "Mister George" vezeti ki népét. Az ENSZ-megfigyelők szerint súlyos szabálytalanság nem történt, a futballpályák csillaga "önerőből" maradt alul. Egyelőre nem tudni, hogyan dolgozza fel a vereséget, mindenesetre a volt futballista népszerűségének értékével tisztában lévő Johnson-Sirleaf asszony máris felajánlotta neki: legyen miniszter az újonnan megalakuló kormányban. Nem lehetetlen, hogy él a lehetőséggel.

GEORGE WEAH
Született: 1966. október 1., Monrovia
Nemzetisége: libériai
Klubjai: Young Survivors (1981–84), Bongrange (1984), Barolle (1985–86), Invincible Eleven (1986–87), Tonnerre (1987–88), Monaco (1988–92), Paris Saint-Germain (1992–95), Milan (1995–2000 jan.), Chelsea (2000. jan.–jún.), Manchester City (2000. jún.–okt.), Marseille (2000. okt.–2001), el-Dzsazira (2001–2003)
Legnagyobb sikerei: aranylabdás (1995), az Év játékosa a FIFA-nál (1995), 3x afrikai aranylabdás (1989, 1994, 1995), az Évszázad afrikai labdarúgója (1998), KEK-döntős (1992), 2x olasz bajnok (1996, 1999), francia bajnok (1994), kameruni bajnok (1988), angol FA-kupa-győztes (2000), 3x Francia Kupa-győztes (1991, 1993, 1995), Francia Ligakupa-győztes (1995) ---- W ---- &