A békés és a könyörtelen

Ahogy annak idején elnéztük a Himnuszhoz felsorakozó magyar játékosokat, valahogy mindig megnyugvást jelentett, ha feltűnt Róth Antal arca a képernyőn. Kedves arcot láttunk, amelyet a híres szakáll jelentősen öregített, így nekünk, fiataloknak a húszas évei közepe ellenére máris bácsi volt. Olyan bácsi, aki nagyon tudott futballozni.
Jókor voltunk kicsik, mert egy szerethető csapaton nőttünk fel – igaz, rosszkor lettünk nagyok…
Az olasz Claudio Gentiléről ugyanakkor semmit sem tudtunk.

Nem olvastunk az újságban róla túl gyakran, és nem üthettük be a netes keresőprogramokba a nevét, de az a szörnyű igazság, hogy jól megvoltunk nélküle is. Egész nap fociztunk és csúzliztunk a haverokkal, aztán rohantunk a tejivóba ebédelni, este meg jöhettek a gombfocipartik.
A Real Madrid Miguel Angellel, Magyarország Nyilasi Tiborral, no meg Róth Antallal, a Rába Szentes Lázárral, Olaszország meg Paolo Rossival és Marco Tardellivel. Ott volt persze Caludio Gentile is, de őt nem szerettük, mert kissé csorba volt a kerete, így rosszabbul lehetett vele kapura rúgni – a szokásos 1–2–2–6-os felállásban ő lett az egyik hátvéd, a másik meg a hasonló betegségben szenvedő Paolo Rossi.

Aztán, már túl a második-harmadik osztályon, a mexikói világbajnokság előtt elkezdtünk focimeccsekre járni, amelyek után összegyűjtöttük aNépsportokat, így informálódtunk a világ dolgairól. Az egyik számban olvastunk valami Diego Maradonáról (sajnos Argentína nem volt meg gombfociban…), aki már az előző vb-n is nagy sztár lehetett volna, de legyalulta őt Claudio Gentile. Kőkemény az olasz bekk, írták, amit mi nem értettünk, mert szerintünk hátvéd volt, de boldogok voltunk, mert az egyik játékosunkról (még ha törött volt is) írt az újság.

Mexikót végigsírtuk, de a gombfocicsaták nem maradtak el. Igaz, betöltve a tizenegyet, tizenkettőt már nem csupán az esti partik jelentették számunkra a sporthíreket: megtárgyaltuk, hogy "Lyukádám", azaz Duckadam négy tizenegyest fogott meg a BEK-döntőben; üvöltöttük a meccsen, hogy "Ha kikap a Vác, az lesz a nagy pác"; és elbúsultunk a híren, hogy Détári Lajos elment a Frankfurtba, Róth Antal pedig a Feyenoordba. Így aktualitását veszítette a kispesti és a pécsi gombfocicsapat…

Azóta már más nézőpontból tekintünk a világra, de valahol a pince mélyén még mindig megvannak a régi kedvencek, akik izzadt trikó helyett most már puccba vágják magukat, és péntek este leülnek az Üllői úti stadion (a helyszínt félve írjuk le, nehogy megváltozzon) kispadjára. Bár Róth Antal és Claudio Gentile szinte egykorú, sosem játszottak egymás ellen.
Azaz dehogynem: meleg nyári estéken legalább ezerszer… ---- Miközben a Tripoliban nevelkedő hétéves Claudio Gentile már javában rúgta társaival a rongylabdát, a Róth családba éppen csak megérkezett a kis Anti. Mivel felcseperedvén rendkívül tehetségesnek tűnt a labdát dajkálva, 15 évesen már el is vitte a Pécsi MFC, és az 1979-es NB I-es bemutatkozás után hamarosan jött az álom beteljesülése, a válogatott, az 1983-as, Németország elleni meccs.

Ekkor Claudio Gentile szintén túl volt hihetetlen sikerén: 1982-ben világbajnok lett. Igaz, kissé beárnyékolja pályafutását, hogy a spanyolországi vb-n sikerült agyonrúgnia Maradonát. Előtte a Juventusszal már begyűjtött egy UEFA-kupa-győzelmet, később egy KEK-elsőséget is, ám a Heysel poklát már nem élhette át, 1984-ben Firenzébe költözött.

Ez idő tájt Róth Antal a pécsi drukkereket boldogította. Szerencséjére az UEFA-kupában 1986-ban összefutott csapata a Feyenoorddal, és bár a hollandok jutottak tovább, hamarosan átigazolták a jó teljesítményt nyújtó magyart.

Róth Antal 30 esztendősen – egy szörnyű térdsérülés után – már pályaedző lett Pécsett, három éve pedig az U21-es válogatott szövetségi edzője.
Olaszországban Claudio Gentile már öt esztendeje tölti be ezt a posztot, közmegelégedésre, hiszen 2004-ben korosztályos Európa-bajnokságot nyert a kicsi azzurikkal. Valahogy nem bánnánk, ha egy héten belül nagyot zuhanna az ázsiója… ---- "Róth Antal újonc létére úgy játszott, mint egy régi, tapasztalt válogatott. Nem kapkodott, hanem nyugodtan, körültekintően oldotta meg feladatát, sokszor leszerelte az előretörő csatárokat. Nemegyszer Littbarskit is! Méltán érdemel további bizalmat."
(Népsport, 1983. szeptember 8., Magyarország–NSZK 1–1, Róth Antal első válogatottsága)

"Róth Antal a védelem és a csapat legjobbjának bizonyult. Magabiztosan és elegánsan szerelt, pontosak voltak az indításai, és egy nagyszerű előretörése nyomán ő szerezte az egyenlítő gólunkat."
(Népsport, 1984. november 18., Ciprus–Magyarország 1–2, vb-selejtező)

"Róth Antal rövid ideig játszott, s bizony nemigen tudott lépést tartani a szélsebesen érkező szovjet támadókkal. Lecserélték, de ekkor már két góllal vezetett az ellenfél."
(Népsport, 1986. június 3., Szovjetunió–Magyarország 6–0, vb-csoportmeccs, Róth Antalt 14 perc után lecserélték) ---- "Maradona kapott egy hatalmas pofont Gentilétől. Az olasz játékost nem véletlenül hívják enyveskezűnek, úgy tapad a csatárra, hogy nem lehet lekaparni róla. Egyfolytában rángatja az ellenfelet."
(Népsport, 1982. július 1., Olaszország–Argentína 2–1, vb-csoportmeccs)

"Maradona meglepődve mondta: Egyszerűen nem tudtam átvenni a labdát anélkül, hogy azonnal rúgás vagy lökés ne ért volna. Gentile mosolyogva riposztozott: A futball nem táncosnőknek való. Ez egy férfias játék."
(Népsport, 1982. július 1., Olaszország–Argentína 2–1, vb-csoportmeccs)

"Jobbról az oldalvonal közeléből Gentile ívelt be egy szabadrúgást, Paolo Rossi erőszakosan megelőzte Förstert, és középről öt méterről a kapu bal oldalába fejelt. Vezettek az olaszok."
(Népsport, 1982. július 12., Olaszország–Németország 3–1, vb-döntő)