Aki gólt fejelt, és aki ellenfelet

Sok futás, mértani pontosságú átadások, léc alá tartó háríthatatlan lövések – a melegítő futballistákat látva az ember dörzsölte a tenyerét: milyen jó lesz ez a Honvéd–Vasas.

Félidőnyi "foci" után a lelátón ülők még mindig dörzsölték a tenyerüket: felettébb hidegre fordult az időjárás…

Az igazság az, hogy nehéz volt erről a meccsről írni. A két – dicső múlttal rendelkező – együttes 154. bajnokija előtt a műsorközlő azzal "izgatta fel" a nagyérdeműt, hogy évtizedekkel ezelőtt mekkora csatákat vívtak egymással Kispest, illetve Angyalföld képviselői; irigyeltük is azt a kollégát, aki a 85 ezer néző (az eseményeket bizonyára állva szemlélő) előtt lejátszott, 4–3-as Honvéd-sikert hozó összecsapást tudósíthatta. Akkor a rossz passzra kapták fel a fejüket, most a jóra…

A szomorú valóság az, hogy 13 perc telt el, amikor a nagy morajlásból kiderült, szurkolók is vannak a Bozsik-stadionban. Még szomorúbb, hogy a drukkerek azért hördültek fel, mert szerintük Megyebíró Jánosnak sárga lapot kellett volna adnia a Dobos Attilát buktató Völgyi Dánielnek. A látottak alapján Vágó István műsorában negyvenmillió forintos kérdés lehetne: mit akart játszani a két gárda? Afelől semmi kétségünk, hogy "itt" Aldo Dolcetti, "ott" pedig Egervári Sándor kidolgozta a szerinte győztes taktikát – fájdalom, mindkét oldalon akadtak olyan labdarúgók, akikről lerítt, hiába a legnemesebb edzői szándék, képtelenek megfelelni a magyar élvonal támasztotta követelményeknek. A legfájóbb felfedezés: egyesek nemcsak képességbeli, hanem mentális problémákkal is küszködnek. Régen páros lábbal rúgták volna ki az öltözőből az ilyeneket, ma két kézzel kapaszkodnak beléjük…

Ha mindenféleképpen valami pozitívumot akarunk találni a mérkőzés első félidejében, akkor az az utánpótlás-válogatott Takács Zoltán, valamint a mozambiki Genito produkciója volt. Előbbi balhátvéd létére gyakorta bukkant fel a vendégek 16-osa előtt (sőt egy ízben azon belül, amikor értékesítette a büntetőt…), míg utóbbi legalább megmutatta, hogy lelkesedéssel mi mindent lehet elérni ebben a sportágban.

Egervári Sándor mindenesetre már a szünetben cserélt – úgy fest, a válogatott kerettag Majoros Árpád játéka csak Lothar Matthäusnak tetszik… Weitner Ádám csatasorba (avagy csatársorba) állítása azt jelentette, hogy Bárányos Zsolt visszalépett a középpályára, s ez érezhetően jót tett a Vasas játékának. Igaz ez még akkor is, ha a házigazdák hamarjában megduplázhatták volna az előnyüket, csakhogy Udvari Szabolcs fejjel, Andre Alves pedig lábbal célzott pontatlanul. Ezt követően lépett akcióba a Vasas (mintha nem is 18, hanem 19 órakor kezdődött volna a meccs…) és mivel tíz percen át mezőnyfölényben futballozott (szó szerint futballozott), megérdemelten egyenlített. Rövid ideig úgy tetszett, az angyalföldiek kihasználhatják az 1–1-től kisebb sokkot kapó Honvéd zavartságát, és akár nyerhetnek is, de a fordulatokban szegény találkozó két csavart még tartogatott a végére: a váratlan kispesti gólra az utolsó pillanatban válaszoltak a piros-kékek.

A mérkőzés viszont leginkább a 87. percben történt páros kiállítás, és az azzal párosuló kakaskodásról marad emlékezetes. Annyi bizonyos: botrányos meccs volt… ---- M ---- &