Megkönnyezték a győzelmet

Ha valóban azt a 90 percet vesszük alapul, kidüllesztett mellkassal mondhatjuk: a Honvéd nélkül eggyel kevesebb lenne a dicsőséges fejezetek száma a Wanderers históriás könyvében. A WW honlapján tudniillik "A mérkőzés, amely megváltoztatta a történelmet" címszó alatt három A/4-es oldalnyi terjedelemben elevenítik fel az 1954. december 13-ára kiírt felkészülési találkozón történte- ket.

Nem meglepő, hogy bő lére eresztik: azok után, hogy hamarjában 2:0-s előnyre tett szert az alighanem leghíresebb katonacsapat, a végén, 3:2-es győzelmük miatt a vendéglátók örülhettek. Érthető persze, hogy úgy ünnepeltek, mintha már karácsony lenne, hiszen nem akárkiket múltak felül; a magyar együttes a következő, kezdőnek semmiképp sem nevezhető tizeneggyel állt fel: Faragó - Palicskó, Lóránt, Kovács - Bozsik, Bányai - Budai, Kocsis, Machos, Puskás, Czibor.

Az évszázad mérkőzését (kell-e mondani, hol, mikor rendezték, s mi lett a vége?), majd annak viszszavágóját (micsoda egy hét volt…!) követően a vereségeket úriemberek módjára viselő, ugyanakkor nem felejtő angolok már a meccs előtt hangoztatták: most aztán helyreállítják a renoméjukat. A legtöbbször talán a Wolverhampton egyik futballistája, bizonyos William Ambrose Wright, ismertebb nevén Billy Wright ejtette ki a száján a "reváns" szót; na igen, ő a 6:3-nak, illetve a 7:1-nek is szenvedő alanya volt…

Tizenkét perc sem telt el, amikor ismét kínosan érezhette magát: Kocsis Sándor fejjel, Machos Ferenc lábbal vette be Williams kapuját. Nagyon úgy festett, a Wanderers hiába húzott szaténból készült dresszt erre az alkalomra, mondván, az jobban mutat a villanyvilágításban, reflektorfénybe megint csak a magyarok kerülnek. Nem csoda, hogy Stan Cullis, a házigazdák menedzsere kissé felhevült állapotban volt a szünetben: "Túlságosan is idegesek vagytok! Menjetek vissza a pályára, és azt csináljátok, amit tudtok!" - sulykolta játékosaiba. S mintha ez ilyen egyszerű volna: a 49. percben már a 11 méterről "büntető" Hancockot éltette az 55 ezres publikum.

Az Angliában a rádió és a televízió által is élőben közvetített összecsapás színvonala csak emelkedett eztán, helyzetek itt is, ott is követték egymást, kár, hogy csupán a Wolverhampton kapuja előtt maradtak ki… Mintha árverésen lettünk volna, Swinbourne először, másodszor… és 3-2 oda! Tíz perc volt hátra, amikor a Honvéd utolsó rohamra lendült, ám ami az elején összejött, a végén már nem: Williams eszén senki sem tudott túljárni. Másodpercekkel azután, hogy a walesi B. M. Griffiths utoljára a sípjába fújt, az egyik szigetországi újságíró már diktálta is tudósítása címét: "A Wanderers a világ legjobbja!"

A derék Billy Wright megkönnyezte a győzelmet. "Büszke vagyok a srácokra, csodálatosan teljesítettek. Csodálatosak mindannyian. Csodálatos minden" - fogalmazott a meghatott csapatkapitány, akivel Cullis edző nyomban közölte: "De te vagy a legcsodálatosabb…"
Utóirat gyanánt: 1962 decemberében a Honvéd egy újabb barátságos mérkőzés erejéig visszatért a Molineux-stadionba. A 13 914 néző előtt lejátszott meccs unalmas 1-1-et hozott, a másnapi angol lapok fanyalogtak is, hogy ennél azért jobbhoz vannak szokva…