Széthullhat az aranyhajó

- Úgy hírlik, elkezdte az edzéseket.
- Így igaz - feleli a kétszeres olimpiai bajnok Janics Natasa.
- Egyedül?
- Nem egészen egyedül. Keresztesi Alexandrával, akivel a szegedi egyetemre is együtt járunk. Szandra kiválóan fut, úszik, nagyon lelkes, tehát tökéletes edzőpartner a számomra.
- Azért gondolom, furcsa lehet önnek átélni, hogy az edzéseken mindöszsze ketten vannak jelen. Se Kovács Katalin, és nincsenek ott a tiszaújvárosi lányok, Szabó, Viski és Bóta sem.
- Valóban furcsa helyzet, de ők döntöttek így. És ha a véleményemre kíváncsi, gondolom ezért is keresett meg, nos akkor azt mondom: roszszul döntöttek.
- Magára vette?
- Már, hogy személyesen érintett-e engem ez a hercehurca? Hát persze, hogy magamra vettem. Sokáig azt hittem, hogy miattam váltottak edzőt, aztán egy buli alkalmával a mosdóban összeakadtunk Bóta Kingával. Ô azt mondta, hogy azért mentek el, mert már nem bíztak Kati néniben, hiszen úgy érezték, Kati néni sem bízik bennük. Vicces, hogy pont egy ilyen helyen beszéltünk erről a kérdésről…
- Valóban nem bízhattak meg a trénerben?
- Szerintem ez butaság. Máskülönben én azt mondom, nekem is ment már rosszul a hajóm, és akkor magamban, nem másokban vagy a körülményekben kerestem a hibát. Talán azért jutottam el idáig, mert ha valami nem sikerült, mindig magamat ostoroztam.

- Kovács Katival nem volt ilyen véletlenszerű összefutása?
- Egy-egy bulin találkoztunk, de csak felszínes, vidám dolgokról fecsegtünk, semmi komoly nem került terítékre. Csak azt tudom, hogy gondolkozik a jövőjét illetően.
- Visszavárja?
- Ha a pároshajóra gondolok, mindenképpen, de ebben neki kell döntenie. Én megértem, ha úgy érzi, hogy az idén nagy csalódásokon ment keresztül, hogy az egyes indulás elvesztésével élete egyik nagy álmát is elbukta, de azt neki is el kell ismernie, hogy az a páros, amit mi ketten alkotunk, egyedülálló a világon.
- Úgy tudom, ő hajlik is a páros felé, ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy egyesben a legnagyobb riválisai egymásnak. Lát megoldást?
- Én látok, de ezt Kati néninek és neki kell megbeszélnie. Biztos vagyok benne, hogy Kati néni nem megy bele abba, hogy egyesre külön, esetleg más edző irányításával készüljön fel.
- Ön szerint visszatér a csoportba?
- Nem tudom, de ha ennyi ideig kivárt, ha ennyi ideig kell ezen gondolkoznia, akkor nem sok esélyt látok rá. Persze, ez csak az én véleményem vagy megérzésem.
- Az olimpiát megjárt női versenyzők közül csak ön maradt Fábiánnénál. Az, hogy nincs ön mögött igazi csoport, nem befolyásolja majd a teljesítményét?
- Biztosra veszem, hogy nem. A jövővel kapcsolatban még semmi konkrétat nem tudok mondani, csak annyit, hogy keményen készülök az egyesre. Ha Kati nem jön vissza, az is előfordulhat, hogy például Keresztesi Szandrával ülök egy hajóba, és ha a technikáján sikerülne csiszolni, lehet, hogy nem is alkotnánk olyan rossz párost.
- Azt hittem, hogy a jelenleg kialakult helyzetben taposni fognak azért a versenyzők, hogy egy pároshajóba ülhessenek önnel…
- Nem így történik, de ez egyáltalán nem bánt, nem élem meg afféle kirekesztésként. Biztos vagyok benne, hogy Kati néni tudni fogja, hogy nekem mi a legjobb és a kellő időben, közösen átbeszélve döntünk majd a sorsomról. Tudja, azzal, hogy én Magyarországra jöttem és felvettem a magyar állampolgárságot, minden tekintetben a nehezebb utat választottam. Jugoszláviából könnyebben kikerültem volna az olimpiára, nem kellett volna a világ legjobbjaival felvennem a versenyt. Én mégis a keményebb ellenfelek ellen szálltam vízre és kiharcoltam a részvételt, majd két aranyéremmel jöttem haza. Mert én talán már akkor tudtam, hogy mindig a nehezebb út vezet fel a csúcsra. ---- - A nyilatkozatai alapján nehezen lehet dönteni. Hol úgy tűnik, nem várja vissza Kovács Katalint, hol pedig úgy, hogy az ajtaja még mindig nyitva áll elötte.
- Nyitva is áll, olyannyira, hogy a minap be is kopogott rajta Kati - mondja Fábiánné Rozsnyói Katalin. - Legutóbb szeptember másodikán találkoztunk, és kedden megtört a jég, elérkezettnek látta az időt arra, hogy leüljünk beszélni a közös jövőnkről. Én sohasem mentem a versenyzőim után, akik jöttek-mentek a csoportomban, és Kati után sem kapartam. Vártam, és számoltam azzal, hogy használja az eszét, mert nagyon okos lány.
- Feszült volt a viszontlátás?
- Nem, nagyon aranyos volt, és bár korábban azt hajtogattam magamban, ő is csak olyan, mint a többi, azért valljuk meg, kilenc együtt töltött év kitörölhetetlen. Én már gyakorlatilag lejátszottam mindent, úgy rendezkedtem be, hogy nélküle megyünk tovább, de most mindent összekavart.
- Ez azt jelenti, hogy döntés született?
- Nem, még nem döntött el semmit. Mindössze beszélgettünk. A férjemmel például elmondtuk neki, hogy hol hibázott az idei felkészülésében.
- Éspedig?
- Ott rontotta el, hogy a poznani Európa-bajnokságon a többi lánnyal együtt azt mondta, egyesben nem akar Natasával együtt készülni. Azt mondtam, rendben. De ezzel a döntéssel elveszítette azt, hogy kontroll alatt tartsa Natasát. Nem kellett alkalmazkodniuk egymáshoz, nem látták, melyikőjük hol tart, és míg ez Natasának kedvezett, Katinak nem. Hangsúlyozom, ugyanazt a munkát csinálták. Ugyanazt.
- Felteszem, nem csak a múlton rágódtak.
- Nem. A jövőről is beszélgettünk, Katinak és nekünk is megvannak az elképzeléseink, de az ő részéről javaslom, hogy inkább kérdezzék meg őt.

- Mit mondott neki?
- Azt, hogy ha elmegy, tisztában lehet vele, hogy ellene fogom felkészíteni Natasát. És az ütőkártyák az én kezemben vannak, hiszen az elmúlt kilenc év alatt tökéletesen leképeztem őt, Natasát és Katit is úgy ismerem, mint a tenyeremet. Ez nagy előny egy olyan edzővel szemben, aki most veszi át, akinek ki kell tapasztalnia őt.
- És ha marad?
- Akkor Natasával közösen kell edzenie, nincs különválás, együtt kell végigcsinálniuk ugyanazt a munkát, és természetesen meg kell bíznia bennem. Mindkét lánnyal beszéltem és mindkettőjüknek megmondtam, hogy mi a helyzet. Vagyis Katinak egyetlen ellenfele van a világon: Janics Natasa. És Natasának egyetlen riválisa van ezen a Földön: Kovács Katalin.
- Nehéz helyzet…
- Az, és ha engem kérdez, azt mondom: nekem személy szerint akár jó is lenne a jelenlegi állapot. Tudja, könnyebb egy emberrel, nem panaszkodásként mondom, de én is belefáradtam ezekbe az évekbe. Az is felvetődött bennem, hogy abbahagyom az edzősködést. Persze nem keserűséggel és nem végleg. Az az igazság, hogy túl sok időt adtam magamnak a pihenésre, beleszoktam a főzésbe, kertészkedésbe, unokázásba, és ennek az időszaknak most talán jobban is örülök, mint az olimpiai érmeknek. Mondhatom azt is, hogy hálás vagyok a három lánynak, Szabó Szilvinek, Bóta Kingának és Viski Erzsébetnek azért, mert elment. Most nincs annyi munkám, kevesebb a vesződség és sokkal több idő jut magamra. Ugyanakkor nem zárkózom el attól, hogy Kati viszszajöjjön. Nyitott vagyok irányába, de Katin, Natasán és Szandrán kívül más lánnyal már nem kívánok foglalkozni…
- A szavaiból azt veszem ki, igazak azok a hírek, hogy fiúk felkészítésén töri a fejét.
- Na látja, az már kihívás lenne. Ha például egyedül maradnánk Natasával, biztos, hogy idővel fiúcsoportot szerveznék köré. Egyrészt ez lenne a legjobb Natasa fejlődése szempontjából, másrészt pedig nem lenne vita, áskálódás, megjegyzés, keserűség, amelyekből nyárra már nagyon elegem lett. Gyakran a férjemnek kellett lecsitítania, ő volt az én villámhárítóm. Most hagyom a dolgokat a saját medrükben, semmit sem erőltetek. Egy konkrétumot tudok mondani, ha sikerül elintézni, Natasával hamarosan kimegyünk Kínába körülnézni, feltérképezzük, hogy milyen lehetőségek vannak.
- Mármint egy esetleges kinti munkához?
- Ugyan dehogy! Elég nekem az a cigányélet, amit itt élek, öreg vagyok én már ahhoz, hogy hosszú távra külföldre szerződjek. Különben sem tudnának annyit ajánlani nekem. Maximum, ha az a négy év edzőtáborból állna és én szabhatnám meg a helyszíneket. Úgy mint Szeged, Dunavarsány vagy Szolnok… ---- - Úgy tudjuk, két hónapnyi hallgatás után meglátogatta az edzőjét, Fábiánné Rozsnyói Katalint.
- Így van. Felhívtam őket telefonon, hogy szeretnék beszélni velük, ahogy ezt már korábban is említettem - mondta Kovács Katalin. - Hosszasan beszélgettünk Kati nénivel és férjével, Fábián Öcsi bácsival is.
- A jövőről vagy a múltról?
- Mindkettőről. Szó esett az idei évről, hogy mi miért történt, ha esetleg hibáztam, mit rontottam el a felkészülésemben, és persze beszéltünk arról is, hogyan képzelem el a jövőt, de egyelőre nem állapodtunk meg semmiben.
- Fábiánné azt mondta, ott hibázott, hogy nem vállalta a közös edzéseket Natasával.
- Lehet, hogy ez hiba volt, így utólag már nem tudom megítélni. Tény, hogy az egyes indulás elvesztése fájó emlék.
- Mondhatjuk azt is, hogy a keddi beszélgetés során ultimátumot kapott az edzőjétől.
- Mire gondol?
- Konkrétan arra, hogy ha nem sikerül megegyezniük, elbúcsúzhat a párostól.
- Ezzel már korábban is tisztában voltam. Nekem is fontos a páros, hiszen az olimpián kiderült, hogy igazán jó egységet alkotunk Natasával. Éppen ezért kértem és kérek gondolkodási időt arra, hogy a lehető legjobb megoldást találjam meg. Egyelőre ennyit tudok mondani erről. Biztos vagyok benne, hogy akad még megbeszélnivalónk Kati nénivel.