Afrika legújabb csillagai

Az elefántcsontparti válogatott ugyan még a saját selejtezősorozatának a felénél sem jár, tehát korai lenne biztosra venni a fellépését a németországi vb-n, de amit eddig mutatott, az nagy dolgokat ígér a jövőre nézve, akár konkrétan 2006-ra is.
Az Afrika nyugati partvidékén fekvő Elefántcsontparton persze nem most találták fel a labdarúgást. Az ország már 1984-ben Afrikai Nemzetek Kupáját rendezett, nyolc évvel később, Szenegálban pedig meg is nyerte a kontinensviadalt (Ghána ellen, 0-0 után tizenegyesekkel, 11-10-re). Noha azóta a földrész nagyhatalmai között tartják számon, a világbajnokságra kijutnia egyszer sem sikerült.

A tavalyi év végén még nem mertük volna megkockáztatni azt a jóslatot, hogy Elefántcsontpartnak "ezúttal minden eddiginél nagyobb esélye van a kvalifikációra", mert a decemberi sorsoláson az egyik legnehezebb csoportba került, mindenekelőtt az arrafelé fogalomnak számító kameruni válogatott, valamint Egyiptom mellé. (De a többi rivális közül Líbia és Szudán sem tartozik éppen a kutyaütők közé.) Ha azonban most a táblázatra nézünk, azt láthatjuk, hogy a csapat négy forduló után kilenc ponttal az élen áll, hála egyiptomi diadalának, hogy csak a legnagyobb bravúrt említsük. Az egyetlen vereséget Kamerunban szenvedte el, de ott is csak az utolsó tíz percben kapott gólt.
Ezek a szikár tények, hanem a tablázat állásánál is vérmesebb reményekre jogosítja fel a szurkolókat a nemzeti tizenegy időnként pazar játéka. Nem nehéz kitalálni, kik repítik az együttest: minden idők legdrágább afrikai játékosa, a 32 millió eurót érő Didier Drogba és az egyelőre az Anderlechtben szereplő, de még nagyobb klubok által körüludvarolt Aruna Dindane. A kameruni kudarcot leszámítva mindketten betaláltak az összes selejtezőn. Igaz, a Chelsea csodacsatárát, aki eddig 15 találkozón tízszer volt eredményes a válogatottban, mostantól egy hónapig nélkülözni lesznek kénytelenek a társak, mivel lágyéksérülést szenvedett - mindazonáltal az év utolsó tétmeccsén, a hét végén, Benin legjobbjai ellen elvileg az ő hiánya sem lehet nagy gond.
Arról ugyanis nincsen szó, hogy ez "kétszemélyes" csapat volna. Olyan neveket fedezhetünk fel a keretben, mint Bonaventure Kalou az Auxerre-ből, Kolo Touré az Arsenalból, Giles Yapi Yapo a Nantes-ból, vagy a marseille-i Abdoulaye Meité, aki egy ideig nem fogadta el a felkérést, mondván: megcélozza a francia mezt, de nemrégiben jobb belátásra tért. A többi tehetség is mind Európában csiszolódik, egyebek között az egykori francia válogatott, Jean-Marc Guillou futballakadémiáján, de más országokban is - a Belga Kupa 2004-es döntőjében például az FC Bruges-től 4-2-es vereséget szenvedő Beveren tizenegy kezdő játékosából tíz elefántcsontparti volt!
S hogy ki a sikerek legfőbb kovácsa? Elsősorban a francia szövetségi kapitány, Henri Michel, aki úgy ismeri az afrikai focit, mint a tenyerét. Amellett, hogy 1986-ban hazáját vb-bronzig vezette, irányította már a tunéziai, a kameruni és a marokkói együttest - utóbbi kettőt vb-n is -, és márciusban honfitársától, Robert Nouzaret-től átvette Drogbáékat.
"Egyértelműen Németország a cél. Számomra megtiszteltetés, hogy ilyen erős társulattal foglalkozhatom. Jó úton haladunk, a kameruni kudarc sem jött rosszkor, legalább felrázta a fiúkat. Arra koncentrálunk, hogy a hazai mecscseinket megnyerjük, idegenben így teher nélkül léphetünk pályára. Továbbra is nagyon elszánt támadójátékra lesz szükségünk" - fejtegette a minap Michel egy interjúban.
Ne feledkezzünk el közben a háttérről sem. Jacques Anouma, a szövetség első embere Afrikában egyedülállóan profi és átlátható körülményeket teremtett az általa elnökölt szervezetben, így a kapitánynak nem kell a fizetésen veszekedő játékosok és szövetségi munkatársak perpatvaraival foglalkoznia.