Jól jönne egy csodakalap

A nőknél még messze nem öregedett ki Vang Nan, a 22 éves Csang Ji-ningről nem is szólva, de már ott toporog mögöttük a szombaton minden idők legfiatalabb világbajnokává lett (gondoljanak bele: csak júliusban lesz 16 esztendős…) Kuo Jüe, míg a férfiaknál a Kung Ling-huj, Vang Li-csin, Ma Lin időszak végének közeledtével máris előhúzták a csodakalapból Vang Haót.
Képtelenség követni.
Nem csoda, hogy erre a német férficsapat sem volt képes, a világranglistán 10. helyen álló egyéni Európa-bajnok Timo Boll vezérelte együttes gyakorlatilag csak asszisztálni tudott az ázsiaiak újabb világbajnoki érméhez, a többi európai gárda pedig még eddig sem jutott el. A sportági erőviszonyokat egyébként tökéletesen tükrözi a világbajnokság éremtáblázata is: a megszerezhető nyolc medáliából mindössze kettő jutott az öreg földrésznek, a maradék haton Kína, Dél-Korea, Japán és Hongkong osztozott.
A fentebb leírtak miatt természetesen az szóba sem került, hogy a magyar küldöttség – akár a férfiak, akár a nők – dobogós álmokkal utazott volna a katari fővárosba. A cél nem lehetett más, mint, hogy mindkét gárda legalább megőrizze a világ asztaliteniszsportjában eddig elfoglalt helyét, s ha netán még egy kicsit javítani is sikerülne, az maga lenne a Kánaán. Nos, ha szigorúan ezen elvek alapján nézzük a mieink szereplését, akkor tökéletesen elégedettek lehetünk: a férfiak a három évvel ezelőtti 22., a nők pedig a 9. helyről léptek egyet előre, tehát így nézve Doha sikeresebb volt, mint Oszaka.
De…
Mert, ugye, tetszenek tudni: mindig van egy de… Nevezetesen, hogy az elmúlt egy hét történéseinek ismeretében mégiscsak akad némi hiányérzet: egy kicsivel jobb összpontosítással és a norvégok ellen szerencsésebb csapat-összeállítással a férfiak akár a 13. helyet is megcélozhatták volna – bár erre nyugodtan mondhatja bárki: és mi van akkor… – a nőknél pedig talán csak némi szerencse hibádzott ahhoz, hogy az ötödik helyre fusson be a csapat.
Apropó, csapat…
A 35. születésnapját éppen Dohában ünneplő Bátorfi Csillának ezúttal a megszokottnál kevesebb szerep jutott, ami előrevetíti a kérdést: mi lesz Bátorfi után? Nos, a kilencszeres Európa-bajnoknő e tekintetben, a Katarban tapasztaltak alapján kifejezetten optimistának tűnt: "Megmondom őszintén, hogy nagyon élveztem ezt a mostani szerepet – mondta. – Nem fiatalodom, ez egyértelmű, éppen ezért szükség van arra, hogy összeálljon a jövő válogatottja. Úgy éreztem, ez most igazi csapat volt, együtt voltunk, az eddig talán kevesebb szerephez jutottak is bizonyítottak. Nem tudom megmondani meddig játszom még, az viszont elég valószínű, hogy egyre inkább ez a mostani szituáció lesz a jellemző: nem rajtam lesz az a teher, hogy ha én nem nyerek, nem hozom a formámat, akkor biztosan veszítünk."
Állandó párospartnere, az ugyancsak az athéni olimpiára készülő Tóth Krisztina is hasonló véleményen volt, már ami a csapat egységét illeti, ő is úgy gondolja, hogy Fazekas Máriával és a fiatal Póta Georginával kiegészülve nem törik meg a lendület, a magyar női asztalitenisz továbbra is Európa élvonalához tartozik majd. Tarján András a válogatott edzője pedig mindezt azzal egészítette ki, hogy nem csak a nyolcadik hellyel, hanem a mutatott játékkal is nagyjából-egészéből elégedett lehet, s ő is örült Fazekas és Póta jó játékának, nem utolsósorban fontos győzelmeinek.
Szóval alakulóban van a Bátorfi-éra utáni válogatott, miként érezhetően a férfiaknál is megmozdult valami: az évközbeni részsikerek (Demeter Lehelnek a világbajnok Werner Schlager, Pázsy Ferencnek pedig az Európa-bajnok Vlagyimir Szamszonov elleni győzelme) után most a világbajnokságon is meg-megvillantak a mieink, s valóban csak hajszál hiányzott ahhoz, hogy a rajt előtt a 24.-nek rangsorolt együttes végül ne a 13-14. hely környékén kössön ki.
Hogy mégis miért nem sikerült?
Játékban talán már nincsenek is anynyira messze a mieink az élvonaltól, ám néhány apróság még hiányzik. Feltűnő volt például – és ez csak egy példa –, hogy a norvégok elleni sorsdöntő meccsen összesen 10 olyan szett volt, amely a minimális kétpontnyi különbséggel dőlt el, s ebből csak hármat nyertek meg a mieink, miközben a norvégok hetet… Tehát van még hol fejlődni, de ez a társaság, a nyári budapesti ifjúsági Európa-bajnokságra esélyesként készülő Jakab Jánossal kiegészülve egyáltalán nem tűnik reménytelennek, sőt…
Persze, azért odahaza is jól jönne egy olyan kínai-féle csodakalap…

Csapat-világbajnokság, Doha
Férfiak. Döntő: Kína–Németország 3:0
Vang Hao–Boll 3:0 (7, 11, 2), Ma Lin–Süss 3:1 (5, –8, 8, 7), Vang Li-csin–Fejer-Konnerth 3:1 (5, –8, 10, 7). Világbajnok: Kína (Ma Lin, Vang Li-csin, Kung Ling-huj, Vang Hao, Liu Kuo- cseng), 2. Németország (T. Boll, J. Rosskopf, C. Süss, Z. Fejer-Konnerth, T. Wosik), 3. Dél-Korea (Rju Szeung Min, O Szang Eun, Ju Sze Hjuk, Kim Taek Szu, Kim Jung Hun), 4. Svédország, 5. Hongkong, 6. Ausztria, 7. Tajvan, 8. Olaszország, …21. Magyarország (Demeter Lehel, Fazekas Péter, Pázsy Ferenc, Zwickl Dániel. Szövetségi kapitány: Volper László, Temes Péter)