Csak a gólok hiányoznak

Így látja Ancsin János

"Fehérvárott talán kevesebb lehetőséget kapott, de a bajnoki döntőben nagyon hasznosan és jól teljesített. Remek felépítésű hokis, aki tudatosan és jól használja a testi erejét. Ebben az idényben nála elsősorban a gólokat hiányoltam, nem volt olyan eredményes, mint korábban. A gólérzékenységét talán jobban ki lehetne használni, hiszen ő mostanában inkább olyan sorban kapott helyet, amelynek a feladata nem a támadás, inkább az eredmény tartása volt. Pedig az ellenfél kapuja előtt általában jól helyezkedik, s bár a gyorsasága nem kiemelkedő, azért zavart okozhat a védelemben. Viszont meglehetősen forrófejű, le kellene higgadnia, ugyanis elég sok a felesleges kiállítása. Úgy érzem, lehet belőle Magyarországon meghatározó játékos, de ehhez még időre van szüksége, ki kell forrnia magát.”

Ellenfélnéző
2003. április 16., szerda 20 óra
Románia

Nem kell sokat visszalapozni az annalesekben a két gárda legutóbbi összecsapásáig: a felek egy éve a divízió–1-es vb-n találkoztak Fehérváron, a mieink számára tét nélküli mérkőzésen. Szerencsére, elmúltak azok az idők, amikor irigykedve figyeltük a keleti szomszéd hokiját, s a tisztes vereség reményében léptek jégre legjobbjaink a kék-sárga-pirosak ellen. Mostanában, s ez így volt tavaly is, a románoknak kell felkötni azt a bizonyos alsóneműt, ha nem akarnak megszégyenülten távozni a találkáról. Nos, az ellen ennek megfelelően kezdett, Andrei góljával hét és fél perc elteltével előny a vendégeknél – a vb-n először került hátrányba a magyar válogatott. No nem sokáig örülhetett a rivális, Vas János még a harmad vége előtt egalizált, sőt, a meccs felénél Kovács Franknek köszönhetően már Jasko csapata vezetett. Rosszabb hír, hogy Ocskay térde megsérült, így a szlovák mester gyorsan levitte Tőkésit, Palkovicsot, Ladányit és Szupert, nehogy még valaki hasonlóan járjon. A mieinket azonban ez sem zökkentette ki, Simon és Sándor is betalált, így könnyedén léptünk át az ősi riválison.

Kis magyar hokitörténelem 17.
(1986–1989)

Vegetálva

Egy évvel a fribourgi B-vb-t követően, 1986-ban ismét a harmadosztály következett: a spanyolországi Puigcerdába látogatott a magyar válogatott. Ahol rögtön hatalmas pofont kaptak a piros-fehér-zöldek, hiszen a KNDK-tól kikapni nem mindennapi "bravúr”volt (4–2), és bár az ausztrálok ellen a jobbik arcát mutatta a gárda (11–3), a bolgárok is kínos zakóban részesítették a csapatot.
Egy újabb hullámhegy következett, Kiss Tibor és Pék találataival meglepő remi Kínával (2–2), ám a dánok ellen csak kerestük a pakkot (8–4), így a hazaiak ellen csak a hatodik helyért játszhattunk – és nyertünk (10–5).
A ’87-es dániai világbajnokság is a C-osztályban találta a mieinket, akik –fájdalom – már az első két kör után letehettek a feljutásról, előbb a jugoszlávok (6–2), majd a hazaiak múlták felül legjobbjainkat (6–4), utóbbiak a tetejébe úgy, hogy Pék, Pápai, Farkas és Scheiber góljaival 4–0-ra mentünk.
"Fényár után áramszünet” – kommentálta felettébb kijózanítóan a "bravúrt” a korabeli Népsport. A társaság aztán revánsot vett az észak-koreaiakon (9–3), majd legyőzte a belgákat (9–4, Mayer triplázott), igaz, közben kikapott a japánoktól (3–1), majd a románoktól is (4–2). Az ötödik helyért a bolgárok és egy újabb visszavágás következett (6–2). A calgary-i olimpia miatt csak két év múlva rendezték a következő világbajnokságot, amikor is az út Sydneybe vezetett, és rég nem látott parádés kezdéssel párosult. Farkas és Hudák dupláival lenyomtuk a KNDK-t (6–3), majd Ancsin János mesterhármasával az auszikat, ám a kínai átok ismét fogott (5–3), és lendületből a pláviktól is kikaptunk (3–0). A bolgárok legyőzése (7–4) és a holland zakó (8–2) papírformának bizonyult, végül Ancsin négyesével iksz a dél-koreaiak ellen (5–5), s így a negyedik helyen zártunk.