Bajnokból versenybíró

Ezt jelzi irigylésre méltó éremgyűjteménye, amelyből csak a szovjet válogatott színeiben szerzett öt-öt olimpiai és világbajnoki aranyérmet emeljük ki. Szenzációnak számított, hogy az 1976-os olimpián a román Nadia Comaneci mellett csak ő kapta meg a maximális 10-es pontszámot.
– Bámulatos, hogy mennyire hasonlít egykori önmagára. Az alakjából ítélve biztos nem szakadt el a sporttól. Meséljen magáról, mivel telnek a napjai mostanában!
– Valóban nem szakadtam el a tornától. Azt sokan tudják, hogy a nemzetközi szövetség alelnöke és versenybíró is vagyok, ám azt talán kevesebben, hogy emellett edzősködöm, sőt edzőképzéssel is foglalkozom. Minszkben saját tanítványaim is vannak, és a fehérorosz tornaszövetségnek is az alelnöke vagyok.
– Ezek szerint Minszkben él.
– Minszkben is és az Egyesült Államokban is, a lányom ugyanis Minneapolisban tanul.
– Mit lehet tudni a lányáról? Ô is követte édesanyját a sportban?
– Tizenhét éves, és annyiban a követőm, hogy ő is Nelli. De nem tornászik, hanem az úszást választotta.
– Az ön idejéhez képest mennyiben változott meg a női torna?
– Sokkal bonyolultabb lett, ma már nem ritkák az extrém elemek. De nemcsak a gyakorlatok, a szerek is megváltoztak, nagyban segítik a tornászokat. De hát a világon minden fejlődik, miért maradna ki ebből a torna?
– Van kedvence a maiak között? Már ha egy versenybíró beszélhet erről…
– Nagyon tetszik Szvetlana Horkina és a holland Van der Leur.
– És a világbajnoksággal mennyire elégedett?
– A színvonalról még korai bármit is mondani, a rendezés azonban nagyon jó. A csarnok szép és modern, nem rosszabb, mint az amerikai csarnokok. A kísérő programokat is csak dicsérni tudom, nagyon érdekes volt például a divatbemutató, amit a női versenybíróknak rendeztek. Debrecen is nagyon hangulatos város, a központban lakunk, úgyhogy minden nevezetességét meg tudtam nézni.