Vezér és a király lépés előtt

"A Honvéd klubigazgatója, Gál László hívott fel, hogy lenne-e kedvem Kispesten folytatni – meséli Vezér. – Arról volt szó, hogy ha meg tudom oldani, akár már a télen mehetnék, de a legrosszabb esetben nyáron mindenképpen számítanak rám. Elvben semmi kifogásom a Honvéd ellen, úgyhogy örültem a megkeresésnek, ráadásul Izraelben elég bizonytalan a helyzet ahhoz, hogy bármi biztosat is ígérjenek a vezetők.”
Felvetjük, hogy sejtjük a probléma okát, hiszen ki szeret egy felrobbanni készülő puskaporoshordón (jelen esetben Molotov-koktélon) ülni, de a kapus gyorsan pontosít: nem kifejezetten a politikai káoszra gondolt.
"Természetesen a háború lehetősége sem elhanyagolható szempont, de Izraelben másra is nagyon kell vigyázni a futballistának. Itt ugyanis igencsak gátlástalanok a klubvezetők, ha valakitől meg akarnak szabadulni, akkor annak nincs esélye. Értelemszerűen a szerződéseket nem lehet felrúgni, de könnyen elérik, hogy a játékos szegje meg a megállapodást. Elég, ha elzavarják a megunt futballistát az első csapat keretéből, és kötelezik, hogy egyedül edzzen, lehetőleg labda nélkül, csak a két lábát használva, hosszú futásokkal múlatva a napokat. Nem sok olyan ember van, aki kibírja ezt a tortúrát…” – mond példát Vezér egy, gyanúnk szerint Magyarországon is ismert, kitolási módra. Még szerencse, hogy a kapusnak hasonló kellemetlenségben eddig nem volt része, ám azért benne van a félsz.

Amikor a kapus a húzóember

Pedig Vezér Ádám most húzóember a csapatában.
"Nem állunk valami jól a bajnokságban, az eddigi nyolc meccsből csak egyszer győztünk. Igaz, van még öt ikszünk is, na de az egy pontokkal csak egy helyben totyogunk. Úgyhogy a csapattal nem is vagyok elégedett, magammal azonban igen. Jó, ez nagyképűen hangzik, de nem rossz mutató, hogy a nyolc meccsből ötször nem kaptam gólt. A baj az, hogy ezzel sem tudtunk mérkőzéseket nyerni… Így meg ugye nincs prémium, és egyszer csak elmegy a kedve az embernek attól, hogy továbbra is ebben a csapatban futballozzon.”
Adódik a kérdés: akkor hol szerepelne? Mert bár a kispesti ajánlat él, azért korántsem lehet biztosra venni, hogy néhány hónap múlva Vezér röpköd majd a piros-feketéknél.
"Fura a helyzet, mert egyfelől már nagyon hazahúz a szívem a családomhoz, másrészről viszont oda megyek, ahol megfizetnek. Nincs ezen mit szépíteni, zsoldos vagyok, így ha kapok egy jó osztrák, belga vagy akár izraeli ajánlatot, akkor akár oda is igazolhatok. Igaz, Izraelből most kicsit elegem van… Pedig nem rossz itt a futball, szerintem a mi csapatunknak nem lennének kiesési gondjai a magyar első osztályban sem.”
Bezzeg a Kispestnek a legutóbbi győzelem ellenére igenis vannak, de a kapus biztos benne, hogy ilyen szégyen nem érheti a klubot.
"Éppen elég baj volt, hogy tavaly a Vasas kiesett, ez a Kispesttel nem fordulhat elő. Ha meg tudunk egyezni, én is szívesen segítem az együttest, hiszen szerettem a Honvédban védeni. Egyelőre annyit tudok, hogy december huszonkettedikén összepakolok és hazamegyek. Na, akkor aztán lesz miről beszélni…”

Pisont István nagy öröme

A másik egykori kispestivel is volt miről csevegni.
"Hú, de boldog voltam, amikor felhívtak a kispestiek” – jelzi Pisont István, hogy igenis lenne kedve újra a piros-fekete dresszt magára cibálni. Pedig van most neki egy izraeli csapata, amelyben húzóembernek számít. Ez a gárda, az Ashdod ráadásul nem is rosszabb a Honvédnál, elvégre ugyanúgy a bennmaradásért küzd, csak egy valamivel jobb színvonalú bajnokságban, ahol ráadásul jóval több pénzt tömnek az ember bukszájába. Csak hát Pisontnak már honvágya és nosztalgiázós hangulata van. Mert ugyan Izraelben is istenítették őt, de mégiscsak más, amikor a romos Bozsik-stadion kanyarjában több száz torokból hangzik fel a "Pisont István a legnagyobb király!” szövegű örökzöld…
Az Ashdodból Kispestig persze még rögös út vezet – éppoly rögös, mint a bennmaradásig.
"Sajnos egyelőre csak tizedikek vagyunk a bajnokságban, pedig a szezon elején úgy festett, hogy megint a dobogóért játszunk majd – szomorkodik kissé az Újtemető utca egykori kedvence. – A szezon elején boldogan jöttem ide, hogy több nagyszerű focistával, köztük Nyilas Elekkel futballozhatom együtt, erre fel a krónikus fizetésképtelenség miatt percek alatt elpárolgott a fél csapat. Számokban kifejezve éppen harminchárom gól ment el… Ez meg azt jelentette, hogy a tavaly még harmadik Ashdod szépen lecsúszott a táblázaton. Az mondjuk vigasztalhatna, hogy a csapat átlagéletkora huszonnégy-huszonöt év, vagyis elvben van jövőjük a srácoknak. Na, de ha közben kiesünk, akkor elég csúnya lesz ez a jövő…”
Igen furcsa lehet ez a kellemetlen helyzet Pisontnak, hiszen a fedezet nem efféle kényelmetlenségekhez szokott. Nézzük csak a szentföldi dicsőséglistáját: hét szezonja alatt egyszer bajnokságot nyert, kétszer ezüstöt szerzett, övé lett a kupaarany, valamint a Totó-kupa-elsőség, és nem utolsósorban tavaly felejthetetlen menetelésbe kezdett a Hapoel Tel-Avivval az UEFA-kupában. Parma-verés, Chelsea-pofozás, a végén, a legjobb nyolc között csak a Milan tudta megállítani a fővárosiakat.
Manapság kissé más hangulatú meccsekhez kell szoknia Pisontnak – hogy miért is?
"A korom miatt. Jó, én nem érzem magamat harminckét évesnek, de a Hapoel edzője a fiatalítás mellett döntött. Azt mondta, ideje egy huszonéves srácot beépíteni a középpályára, így nekem már nem maradt helyem a csapatban. Ám nehogy azt higgye, hogy haragszom rá: négy évet dolgoztunk együtt, megkedveltük egymást, mostanság is jó kapcsolatban vagyunk. De azért az Ashdodban is igyekszem neki bebizonyítani, hogy rosszul döntött…”

"A múlt nyáron nem kellettem idehaza"

Ez egyelőre felemásan sikerül, hiszen bukdácsoló csapatában Pisont sem tud igazán kitűnni. Nagy dilemmája, hogy hova menjen a nyáron, szerződése lejárta után. Igaz, ez a kétség az elmúlt júniusban is jelentkezett, miután kitelt az obsitja a Hapoelnél. Fel is vetjük, miért nem jött már akkor haza.
"Ki nem találná: mert senki sem hívott” – ad egy elég hihetetlen magyarázatot. Pedig talán annyira még nem állunk jól futballisták dolgában, hogy az angol és olasz lapok dicsőítette középpályás ne férjen be egyetlen első osztályú csapatba sem... – Engem is meglepett a helyzet, de azzal vigasztaltam magam, hogy biztos a magyar klubvezetők nem tudták, hogy szabadon igazolható vagyok. Így pedig talán még jobban érthető, miért is örültem ennyire a kispestiek jelentkezésének.”
A december végi hazautazását követően tehát valószínűleg neki is lesz beszélgetnivalója egy-két honi klubcézárral. Izraelben legfeljebb a háromszoros gázsi és a kitűnő időjárás tarthatná, minden más a hazajövetel mellett szól.
"Nem könnyű úgy futballozni, hogy minden nap a politikai híreket kell hallgatnunk. Tegnap idegesek voltunk, hogy Irak megtámadhatja Izraelt, ma fellélegeztünk, hogy mégis valamilyen egyezségre jutott az Egyesült Államokkal. Na, de mi lesz holnap? Pedig én még nem is panaszkodhatom, csupán egyszer kerültem kényelmetlen helyzetbe. Amikor még Jeruzsálemben futballoztam, akkor nyomtak a kezünkbe egy-egy gázálarcot, és közölték velünk, hogy azonnal menjünk az óvóhelyre, mert vegyibomba-támadás várható. Jól hangzik, ugye? Be is masíroztunk egy teljesen zárt légterű lakásba, és ott voltunk gázmaszkkal a fejünkön jó ideig, mire végre lefújták a bombariadót. Az ilyen szituációkhoz nem könnyű hozzászokni, úgyhogy csöppet sem lepnék meglepve, ha végül mégis otthon kezdeném a következő szezont. Akár otthon, Kispesten.”