Hét nemzet érdekelt még az elitligában
n A Milan, a Paris Saint-Germain és a Szpartak Moszkva után a Barcelona lett a negyedik olyan csapat, amely százszázalékos teljesítménnyel zárt egy csoportkört a Bajnokok Ligájában.
n A fennállása elsô hollandiai kupasikerét elkönyvelô Newcastle United lett az elsô olyan csapat, amely úgy élte túl a csoportküzdelmeket, hogy három vereséggel kezdett a fôtáblán.
n Az új rendszerű Bajnokok Ligájában a legrosszabb évadját záró Bayern München az egyetlen olyan csapat a G-csoportban, amely nem kapott ki a Lenstól, igaz, a bajor társulat az egyetlen olyan, amely nem tudott a franciák fölé kerekedni. Érdemes megemlíteni, hogy a Bayern mind a négy veresége során egy góllal maradt alul soros riválisával szemben.
n A BL-ben a Deportivo La Coruna másodszor lépett fel úgy a Milan otthonában, hogy nem volt szabad kikapnia, és másodszor is teljesítette a sokak által lehetetlennek vélt küldetést. A 2000–01-es kiírás második csoportkörében egy 1–1-es döntetlen, ezúttal pedig egy 2–1-es siker jelentette az életben maradást.
n A legjobb tizenhat közé hét ország delegál legalább egy gárdát: Spanyolországot és Olaszországot 4-4, Angliát 3, Németországot 2, Svájcot, Oroszországot és Hollandiát pedig 1-1 csapat képviseli. A pénteken Genfben tartandó sorsoláson a következô lesz a kalapbeosztás. 1. kalap: Real Madrid, Manchester United, Barcelona, Valencia. 2. kalap: Juventus, Arsenal, Internazionale, Milan. 3. kalap: Deportivo La Coruna, Bayer Leverkusen, Roma, Borussia Dortmund. 4. kalap: Lokomotiv Moszkva, Ajax, Newcastle, Basel. Az már biztos, hogy az MU és a Depor, illetve az Arsenal és a Roma egy kvartettben kap helyet.
n Az 1. kör befejezését követôen a legérdekesebb statisztikai adatok. Egyéni statisztikák. Góllövôlista. 8 gólos: Crespo (Internazionale), F. Inzaghi (Milan); 7 gólos: Makaay (Deportivo La Coruna). Gólpasszok. 4: Carew (Valencia), Carriére (Lyon), Hakan Yakin (FC Basel), Raúl (Real Madrid), Rui Costa (Milan), Utaka (Lens). Kapura lövések. 17: Makaay; 14: S. Anderson (Lyon), Crespo. Kaput elkerülô lövések. 11: Del Piero (Juventus), Nikolaidisz (AEK), Sonck (Genk). Lesek. 16: Kezsman (PSV); 14: F. Inzaghi; 13: Henry (Arsenal), Nikolaidisz . Elkövetett szabálytalanságok. 23: Ibrahimovic (Ajax); 22: Shearer (Newcastle); 21: Emerson (Roma). Elszenvedett szabálytalanságok. 26: Montella (Roma); 24: Nikolaidisz; 22: Bastürk (Bayer Leverkusen), Shearer. Csapatstatisztikák. Rúgott gólok. 17: Valencia; 16: Manchester United; 15: Real Madrid. Kapott gólok. 18: Szpartak Moszkva; 17: Olympiakosz; 13: Bayern München. Kapura lövések. 58: Liverpool; 51: Valencia, Real Madrid. Elkövetett szabálytalanságok. 137: Lens; 134: Feyenoord; 131: Ajax. Sárga lapok. 19: Ajax; 18: Szpartak Moszkva; 17: Lokomotiv Moszkva, PSV. Piros lapok. 3: Ajax; 2: Auxerre; 1: Liverpool, Valencia, Lokomotiv Moszkva, Olympiakosz, Genk

Alan Shearer (szemben) helyett ezúttal Craig Bellamy volt a Newcastle United vezére

Alan Shearer (szemben) helyett ezúttal Craig Bellamy volt a Newcastle United vezére
Volt két csapat ezen az utolsó játéknapon, amely megmutatott valamit abból, valójából mit jelentenek az olyan, végletekig elcsépelt közhelyek, mint "soha nem adni fel a reményt” vagy "az utolsó pillanatig küzdeni”. A Newcastle United és a Lokomotiv Moszkva émelyítően rossz start után bámulatos hajrával küzdötte be magát a legjobb tizenhat mezőnyébe. Szinte hihetetlen, hogy három meccsen elért nulla, illetve négy mérkőzésen megszerzett egyetlen pont sem volt elég ahhoz, hogy elvegye a játékosok harci kedvét.
Ha rangsorolni óhajtjuk a két produkciót, akkor feltétlenül az angolok feltámadása a figyelemreméltóbb, éspedig két okból. Egyfelől egyértelműen erősebbnek tűnő riválisokat kellett kiszorítaniuk a második pozícióból (például az UEFA-kupa címvédőjét, a Feyenoordot), másfelől a BL történetében eddig még egy csapatnak sem sikerült úgy továbbjutnia bármely csoportkörből, hogy első három összecsapásán vereséget szenvedett, ez tehát rekord, még ha nem is a leginkább dicsőségesek közül való. A Newcastle október elején olyan kétségbeejtő szituációban volt, mint rajta kívül csak a Szpartak Moszkva: három zakóval, 0–5-ös gólkülönbséggel szégyenkezett a csoport utolsó helyén. S akkor arról még nem is szóltunk, micsoda ramaty állapotban volt akkoriban a Premiership-küldetés: a szezon előtt titokban aranyérmes, nyilvánosan inkább dobogós álmokat dédelgető alakulat hét bajnokin máris begyűjtött három fiaskót. Mindent összevetve, elég rémes lélektani helyzet lehetett.
S ettől fogva a "szarkák” a maradék kilenc pontot mind elcsenték ellenfeleiktől. A Juventust 1–0-lal, a Dinamót 2–1-gyel küldték haza, most meg óriási mérkőzésen a De Kuipban kényszerítették térdre a Feyenoordot. S mint Alan Shearer visszaemlékezéséből kiderül, e kilencven perc során egy különleges dilemmával is meg kellett küzdeniük. "Micsoda eltökéltség van ebben a csapatban! Kettő–kettőnél a huszonkettes csapdájában voltunk, hiszen ha nem lövünk gólt, nem jutunk a következő körbe, viszont ha megyünk előre ész nélkül, és netán kapunk egyet, akkor még az UEFA-kupás helyről is lecsúszunk. Szóval egy kicsit elbizonytalanodtunk, nem igazán tudtuk, mit csináljunk. Háromszor kikapni, aztán így továbbmenni, ez aztán valami” – áradozott az örökifjú csatár.
Shearer nem mulasztott el kitérni ékpárjára, Craig Bellamyra, aki tényleg különleges szereplője volt az estének. "Craig roppant fontos játékos. Amikor nincs a pályán, szörnyen hiányzik a gyorsasága, mert nem sok védő van, aki tartani tudja őt. Most is két nagyszerű gólt szerzett. Problémák voltak a térdével, úgyhogy hálát adhatunk, hogy rendben volt, és teljes fordulatszámon pörgött, mert nélküle nem alkotunk ilyen jó együttest” – hangsúlyozta Shearer. Amit Bellamy művelt, csakugyan kivételes, hiszen két hete még arról volt szó, hogy hosszabb gyógykezelésre szorul a kiújult térdsérülése miatt, el is utazott az Egyesült Államokba, majd mégis hazatért. Robson a meccs előtt bevallotta, gyakorlatilag a között kell döntenie, hogy a walesi támadó egészségét vagy a kiesést kockáztassa. Mivel az érintett, orvosaival való konzultációja után, vállalta a játékot, Sir Bobby végül betette a kezdőbe, sőt végig a pályán hagyta – s mint tudjuk, Bellamynak a 91. percben lőtt második góljával jutottak tovább a fekete-fehérek. "A doktorok egyszerűen csodát tettek, hogy játszani tudjak, persze én is keményen megdolgoztam érte. Tudtam, hogy ma nagyot fogunk alkotni, noha már otthon nyernünk kellett volna a hollandok ellen, és akkor most sokkal könnyebb dolgunk lett volna. A nehezebbik úton jutottunk el a célhoz, de mindenképp megérdemeljük” – vélte a meccs hőse.
A Lokomotiv bravúrja annyival kisebb, hogy második találkozóján azért kicsikart egy döntetlent Brugesben – habár csupán ezzel az egy ponttal büszkélkedhetett még a negyedik forduló után is. Akkor azonban hatalmas meglepetésre Isztambulban gyűrte le a Galatasarayt (az Ali Sami Yen-stadionból nem "szokás” túl gyakran három ponttal távozni!), majd otthon, immáron egy jó kis havas mérkőzésen, elintézte a belgákat is. A moszkvaiak továbbjutása különösen azért pompás eredmény, mert mindössze egy "tanulóévre” volt szükségük a Bajnokok Ligájában, mielőtt felnőttek a második csoportkör szintjére. Persze ne feledjük, ehhez szükségük volt a Galatát elintéző Barcelona sportszerű helytállására, amint a fentebb dicsért Newcastle-nak is a Juventus segítségére. Jurij Szjomin vezetőedző ugyan elsősorban a közönségüknek hálálkodott ("nemcsak azoknak köszönöm a biztatást, akik kijöttek a stadionba, hanem a tévénézőknek is”), de megemlítette a katalánokat is: "Két héttel ezelőtt Louis van Gaal megígérte nekem, hogy nem fognak kikapni a törököktől, és úgy is lett” – nyugtázta elégedetten, hozzátéve, hogy azt kérte a futballistáitól, még a rossz talajon is tartsák a földön a labdát, mivel a brugesiek nagyon erősek a levegőben.
Említsük még meg a harmadik szerdai továbbjutót, a Deportivót, melynek stragégiájáról Javier Irureta mester azt mondta, "nem akartunk a másik meccs eredményétől függni, ezért három csatárral rohamozva győzelemre törtünk”.
S végezetül egy érdekesség a nyolc tabella szemrevételezése után: a Maccabi Haifa 12 lőtt góllal sem tudott továbbjutni, míg a Romának ez hárommal is sikerült.
Tv: a Sport1 pénteken 11.30-tól közvetíti a sorsolást
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik





