Akit nem érdekelt a füttyszó

A nyugalom sokat ér – a Dunaferr szempontjából egy pontot feltétlenül, hiszen a piros-fehérek az utolsó pillanatban megítélt büntetőből mentették döntetlenre a Ferencváros elleni bajnokit. A tizenegyest a csapat védője, Éger László értékesítette, a téthez képest feltűnően higgadtan.
"Lengyel Ferenc a kijelölt ítélet-végrehajtó, ám ő nem játszott, így én léptem a helyére – mondta Éger. – Ráadásul megígértem a meccs előtt Ferinek, hogy gólt lövök, és ő azt mondta: az lenne az igazi, ha a találatom után hozzá futnék. Nos, így is tettem… A büntető előtt eszembe jutott, hogy a Fraditól igazolt Horváth Péter a pénteki edzésen mondta: Szűcs Lajos helyből is nagyon messzire vetődik, így az esetleges tizenegyest nem elég jól helyezni, erővel is meg kell rúgni a labdát. Azt hiszem, sikerült… Nagyon jól kezdtünk, de hiába szorított be minket szünet után a Fradi, a gólokat saját hibáink előzték meg. Márpedig ha a felsőházba akarunk jutni, esetleg még merészebb céljaink vannak, ilyen bakikat nem követhetünk el. Ezzel együtt nem kell elkeserednünk, hiszen játszottunk az Újpesttel, Debrecenben, a ZTE-vel, a jól rajtoló Győrrel és most az FTC-vel, szóval nem a legkönnyebb sorozat van mögöttünk.”
Persze Éger nem találhatott volna a Fradi kapujába, ha nincs a tizenegyest kiharcoló Balaskó Iván. A dunaújvárosiak középpályása alig hatpercnyi játéklehetőséget kapott, ám ezalatt is bizonyította, helye van a csapatban. Az MTK-tól a Dunaferrhez szerződött támadó nevéhez fűződik ugyanis a mérkőzés egyik legszebb alakítása, az Éger László által gólra váltott büntető előtt ugyanis villámgyors cselekkel a teljes vendégvédelmet "lenullázta”.
– Már nagyon feszengtem a kispadon a becserélésem előtt, mert éreztem, hogy lenne keresnivalóm a ferencvárosi védőkkel szemben – eleveníti fel a történteket Balaskó Iván. – Szeretek olyan védelem ellen játszani, mint a Ferencvárosé, mivel ellentmondást nem ismerve egy emberként robbannak ki a labdára, s így megteremtik a lehetőséget arra, hogy higgadt cselekkel mögéjük kerüljek. Sajnálom, hogy csak a hajrában léphettem pályára, mert úgy érzem, hogy legalább egy gól bennem maradt.”
Nem lehet azt állítani, hogy boldogan hagyták volna el az újvárosi stadion vendégöltözőjét szombat este a ferencvárosiak. Még akkor sem, ha tudhatták: a Dunaferr-stadionból az egyik legnagyobb riválisnak tartott újpestiek például pont nélkül távoztak. A döntetlen ellenére ugyanis a zöldeket több dolog is zavarta.
Még csak nem is az, hogy a bajnokságban először gólt, sőt, gólokat kaptak, még csak nem is az, hogy a korábban látottakhoz képest igencsak visszafogottan teljesítettek a ferencvárosiak (főként az első félidőben), s talán nem is az, hogy Tököli Attilát kifütyülték a hazai drukkerek – hanem amiatt panaszkodott mindenki, hogy a nehezen megszerzett 2–1-es előnyt és ezzel a három bajnoki pontból kettőt hagytak kicsúszni a kezeik közül az utolsó pillanatokban, amikor Balaskó Ivánt szólója végén csak tizenegyest érően állította meg Adem Kapic.
A legtöbben Tököli Attilát faggatták. Főleg azért, mert a zöld-fehérek csatára éppen a Dunaferrben lett igazán ismert, sőt elismert, válogatott játékos. A csatár eddig szinte valamennyi helyzetét kihasználta, ám most, bár több alkalommal is helyzetbe került, sokáig nem tudott a kapuba találni. Hiába lőtte azonban a labdát a kapusba, avagy éppen a kapu mellé, Garami József szakmai igazgató a kispadról mindig jelezte a dühében időnként tehetetlenül toporgó csatárnak: nyugalom, nem kell idegeskedni, előbb-utóbb gól lesz a próbálkozásokból…
"Nem nagyon érdekelt, hogy így kifütyültek – mondta Tököli. –Ezek az emberek egyszer egy évben kijönnek a stadionba, de akkor sem azért, hogy szurkoljanak a Dunaferrnek. Én ismerem az újvárosi drukkereket, elhiheti, sokáig játszottam itt ahhoz, hogy megismerjem a nézőket. Azok, akik szerették a csapatot régebben is és mint a csapat tagját engem is, azok most sem fütyültek, hiszen tudták, hogy én mindig mindent megtettem a Dunaferr sikereiért. Persze az ellenem tüntetők miatt is örültem a gólomnak, de sokkal inkább amiatt, mert édesapámnak a mérkőzés napján volt az ötvenötödik születésnapja, és ezzel a találattal is köszönthettem őt.”
Az 55-ös mezben, stílusosan, tesszük hozzá mi.
Szűcs Lajos – először ebben a bajnokságban – arra kényszerült, hogy a hálóból szedje ki a labdát.
"Higgyék el, ez nekem nem olyan nagy tragédia – magyarázta a kapus. – Én eddig sem foglalkoztam azzal, hogy nem kapok gólt, inkább a sajtó emlegette ezt, de bármikor erről faggattak, mindig azt mondtam, amit gondolok erről: ennél a témánál sokkal fontosabb, hogy nyerjünk. Szóval nincs arról szó, hogy most valamiféle lelki tehertől szabadultam volna meg, hiszen nem nyomasztott az a tény, hogy milyen régen nem kaptam gólt. Sokkal jobban sajnálom, hogy bár nem játszottunk jól az első félidőben, szünet után mégis fordítottunk, de nem tudtunk győzni.”
A legtöbb gratulációt, elismerő vállveregetést a vendégektől Lipcsei Péter kapta, aki nagyszerű szóló végén egyenlített, majd még egy dicséretre rászolgált: az öltözőből kilépve sportszerűen kezdte az értékelést.
"Jogos volt az utolsó percben ellenünk ítélt tizenegyes, kár is erről többet beszélni – mondta az FTC csapatkapitánya.– Nagyon boszszantó, hogy így tulajdonképpen Dunaújvárosban hagyunk két pontot, de az is dühítő, hogy az első félidőben sajnos nagyon gyengén futballoztunk. Főleg a találkozó első periódusában voltunk bajban, nem találtuk a saját ritmusunkat. A gólom? Dragan Vukmirtól kaptam jó átadást, aztán arra figyeltem, hogy a keresztbe mozgó Tököli Attilát hozzam játékba, ám a védők lezárták előtte az utat, így egy csellel próbáltam megindulni. Attila elvitte a védőket középről, ezért üres terület nyílt előttem. S bár éreztem, hogy húzzák-vonják a mezemet, eszembe se jutott, hogy elessek. Szerencsére sikerült kilépnem, és láttam, hogy Bita László nem lép ki elém, a lövésre vár, ezért arra törekedtem, hogy minél nagyobb erővel lőjem meg a labdát, és persze találjam el a kaput. Szerencsére így sikerült.”