Válogatott: „Olyan sikert akarunk elérni, mint az FTC – kijutni Európába!”

Vágólapra másolva!
2020.10.07. 12:01
Csütörtökön jön a labdarúgó Nemzetek Ligája rájátszásának elődöntője, amely az Európa-bajnokság pótselejtezőjével ér fel: a magyar válogatott Bulgáriával találkozik idegenben. A mérkőzés előtti napon Marco Rossi szövetségi kapitány, valamint két játékos, Sallai Roland és Könyves Norbert tartott sajtótájékoztatót. 

„Mindenki ismeri Negót Magyarországon, mi is jól tudjuk, milyen erősségei vannak. Csak két napja edz a csapattal, két edzésen ismerkedhetett meg csapattársai egy részével. Jelenleg nem tudom, hogy ott lesz-e a kezdőcsapatban” – mondta Rossi.

Az 56 éves kapitány úgy véli, a bolgárok előnyt kovácsolhatnak abból, hogy saját pályájukon küzdhetnek meg a magyar válogatottal.

Először is hazai pályán játszanak néhány ezer szurkoló előtt. Olyan elszánt játékosaik vannak, akik soha nem adják fel, a meccs végéig harcolnak. Ráadásul néhány technikás labdarúgója is van a bolgár válogatottnak, akikre oda kell figyelnünk. Tisztában vagyunk azzal, milyen erősségeik vannak, de a gyengeségüket is ismerjük – folytatta a szakember.

Hogy mit gondol Rossi az esélyekről? A körülményeket tekintve 50-50 százalékot adott Magyarországnak és Bulgáriának is…

Nem gondolom, hogy nyolcvanöt százalék esélyünk van a győzelemre. Az én őszinte véleményem az, hogy ötven-ötven százalék az esélye mind a két csapatnak. Ha jól játszunk, és a játékosaim betartják a taktikai utasításokat, akkor ezt megnövelhetjük, de a futballban nagyon sok olyan dolog történhet, amit nem tudunk kontrollálni. Az is problémát jelenthet, hogy a szurkolóink nélkül kell játszanunk idegenben, de persze nem kifogásokat keresünk.Azért megyünk, hogy megnyerjük a meccset, ennek ellenére a nyolcvanöt százalékot kicsit sokallom– mondta a szövetségi kapitány.

Marco Rossi elmondta, hogy Szoboszlai Dominiket nagyon nehéz lesz pótolnia. Ugyanakkor sok fiatal játékosa van a válogatottnak, akik különlegesek, ráadásul az öt csere is egy opció lehet, amivel könnyebben frissítheti a szövetségi kapitány a válogatottat meccs közben.

Természetesen a nemzeti csapatban is szóba került a Ferencváros BL-be jutása. Az olasz szakember hasonló sikerre vágyik Magyarországgal is.

Beszéltünk a Ferencvárosról a csapattal, nagyon örülünk annak, hogy bejutott a BL-csoportkörbe, hiszen ez óriási siker a magyar futballnak is. A válogatottal is olyan sikert akarunk elérni, mint az FTC – szeretnénk kijutni Európába! – zárta a sajtótájékoztatót Rossi.

A szövetségi kapitány mellett Könyves Norbert és Sallai Roland is nyilatkozott.

Megmondom őszintén, Sallai Roland játéka nagyon tetszik, ezért őt próbálom követni – kezdte viccesen Könyves Norbert a sajtótájékoztatót.

Nagy érvágás, hogy néhány játékos nem lehet itt a járvány miatt. Azt gondolom, hogy vannak olyan futballistáink, akik képesek lehetnek pótolni a hiányzókat. Több jó pontrúgónk van Szoboszlain kívül, majd meglátjuk, ki áll oda elvégezni a rögzített szituációkat – mondta Sallai Roland.

Sallaiék sokat elemezték a bolgárokat, s tudják, hogy harcias csapatról van szó. A Freiburg középpályása szerint azonban a kvalitásbeli különbség a válogatottunk javára billenhet, ha a magyarok felveszik a kesztyűt. Könyves úgy véli, a küzdés mellett a taktikai utasításra is nagyon oda kell figyelni fiainknak. A sajtótájékoztatón a nézők is szóba kerültek.

Rossz, hogy a szurkolóink nem utazhatnak el Bulgáriába, viszont tudjuk, hogy ha ezt a meccset megnyerjük, akkor hasonló érzésekkel léphetünk pályára novemberben, mint most a bolgárok” – tette hozzá Sallai.

AZ EB-PÓTSELEJTEZŐ PÁROSÍTÁSA
A-LIGA

ELŐDÖNTŐ, 2020. OKTÓBER 8.
20.45:Bulgária–MAGYARORSZÁG(Tv:M4 Sport)– élőben az NSO-n!
20.45:Izland–Románia (Tv:Sport1) – élőben az NSO-n!
DÖNTŐ, 2020. NOVEMBER 12.
20.45:Bulgária/Magyarország–Izland/Románia

NEMZETEK LIGÁJA (2020–2021)
Október 11., 20.45:Szerbia–Magyarország
Október 14., 20.45:Oroszország–Magyarország

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok:Dibusz Dénes(Ferencváros),**Gulácsi Péter(RB Leipzig – Németország),Hegedüs Lajos(Paksi FC)
Védők:Bese Barnabás(Oud-Heverlee Leuven – Belgium),Botka Endre(Ferencváros),Fiola Attila(Mol Fehérvár FC),Hangya Szilveszter(Mol Fehérvár FC),Kecskés Ákos(FC Lugano – Svájc), Lang Ádám (Omonia Nicosia – Ciprus),Loic Nego(Mol Fehérvár),Willi Orbán(RB Leipzig – Németország),Szalai Attila(Apollon – Ciprus)
Középpályások:Cseri Tamás(Mezőkövesd),Gazdag Dániel(Budapest Honvéd),Holender Filip(Partizan Beograd – Szerbia),Kalmár Zsolt(Dunaszerdahelyi AC – Szlovákia),Nagy Ádám(Bristol City – Anglia),Schäfer András(Dunaszerdahelyi AC – Szlovákia),Sigér Dávid(Ferencváros)
Támadók:Könyves Norbert(Zalaegerszegi TE FC),Nikolics Nemanja(Mol Fehérvár FC),*Sallai Roland(Freiburg – Németország),Szalai Ádám(Mainz – Németország),Szőke Adrián(Heracles Almelo – Hollandia),Varga Kevin(Kasimpasa – Törökország)
*Sallai Rolandcsak a Bulgária elleni Eb-pótselejtezőn állhat a szakmai stáb rendelkezésére
**Gulácsi Pétera Szerbia elleni NL-mérkőzés után utazik vissza klubcsapatához

A BOLGÁR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Nikolaj
Mihajlov(Levszki),PlamenIliev(Ludogorec),GeorgiGeorgiev(Cserno More),MartinLukov(Lokomotiv Plovdiv)
Védők: Vaszil
Bozsikov(Slovan Bratislava – Szlovákia),SztrahilPopov(Hatayspor – Törökország)AntonNedjalkov(Ludogorec),GeorgiTerziev(Ludogorec),Cicinho(Ludogorec),KrisztianDimitrov(Hajduk Split – Horvátország),ValentinAntov(CSZKA Szófia),Dimitar Velkovszki(Cercle Bruges – Belgium)
Középpályások: Georgi Kosztadinov(Arszenal Tula – Oroszország),TodorNedelev(Botev Plovdiv),KrisztijanMalinov(OH Leuven – Belgium),GalinIvanov(CSZKA 1948),Alekszandar Cvetkov(Beroe),BirszentKaragaren(Lokomotiv Plovdiv),JaniszKarabeljov(Szlavija),Filip Krasztev(Szlavija),BoriszlavConev(Levszki),Dominik Jankov(Ludogorec)
Támadók: KirilDeszpodov(Ludogorec),BozsidarKraev(FC Midtjylland – Dánia),DimitarIliev(Lokomotiv Plovdiv),SzpaszDelev(Arda Kardzsali),Iszmail Isza(Cserno More),Georgi Jomov(CSZKA Szófia)

A Nemzeti Sportot a helyszínről tudósítja:Babják Bence, Kocsmár-Tóth István(szöveg),Nagy-Pál Tamás(videó) ésSzabó Miklós(fotó)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik