Válogatott: Kaphatok olyan ajánlatot, amit érdemes megfontolni, de... – Marco Rossi

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2022.07.14. 12:25
null
Marco Rossi mindig a maximumra törekszik (Fotó: Dömötör Csaba)
Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya az M4 Sportnak adott hosszabb interjút, amelyben szóba kerültek a júniusi sikerek, a Nemzetek Ligája megítélése és az olasz szakember jövője is.

 

„Igyekszünk megtartani az első helyet, de olyan válogatottakkal játszunk, hogy könnyen visszacsúszhatunk. A srácoknak mindenesetre kijár az elismerés. Nem láttam még ezeket a képsorokat ilyen szépen megvágva. Itt is látszik, hogy mekkora örömöt szerzett az az élmény, amellyel megajándékoztuk a szurkolókat” – utalt Marco Rossi a 4–0-s magyar sikerrel végződő wolverhamptoni mérkőzésre.

A szövetségi kapitány elárulta, csak az interjú előtt három-négy nappal nézte meg ismét az angliai találkozót.

„Hagytam, hogy teljen az idő, leülepedjenek az élmények, az érzések elcsituljanak, és higgadt fejjel tudjam kielemezni a történteket. Nagyszerű mérkőzést játszottunk, s bár az első félidőben voltak pillanatok, amikor szenvedtünk, a fiúk igazi csapatként futballoztak. A legjobban annak örülök az összes elismerés közül, hogy a magyar válogatott már egy igazi, egységes csapat, ez a labdarúgásban alapvető fontosságú. A srácok emellett azt is bizonyították, hogy teljes összhangban vannak a szurkolókkal. Amikor azt mondom nekik, hogy csapatként kell fellépni, ennek látom az eredményét.”

Az olasz szakember Hajdú B. István kérdésére válaszolva elmondta, nem ért egyet azokkal a hangokkal, melyek szerint a Nemzetek Ligáját nem veszik komolyan a topválogatottak.

„Úgy vélem, a Nemzetek Ligája mindenkinek fontos. Vannak, akik lebecsülik, sokan barátságos mérkőzések sorozatának tartják. Látom, hogy több európai válogatott „valószerűtlen” kerettel készült, ugyanakkor innen ki lehet jutni az Európa-bajnokságra, a világranglistán is pontokat gyűjthetünk. Emellett olyan válogatottakkal játszottunk, amelyek sohasem akartnak veszíteni, ez benne van a DNS-ükben. Az angol és a német játékosok is nagyon dühösek voltak, főleg a wolverhamptoni meccsen láttam ezt. Győzni akartak, ezek a csapatok kizárólag ezt ismerik. Nem arra gondoltak, hogy most csak Magyarországgal játszanak, vagy hogy ez csupán a Nemzetek Ligája, számukra is fontos volt. Anglia talán az első meccsen alábecsült minket, ez elképzelhető, de ami a saját nézőpontunkból fontos, hogy ma már senki sem mondhatja ellenünk, hogy borítékolva van a győzelem. Ez nagy megelégedettségemre szolgál, különösen, ha megnézzük, honnan indultunk négy évvel ezelőtt.”

A legutóbbi sikerek fényében feltehetjük a kérdést, hogyan léphetünk még feljebb?

„Ami az eredményeket illeti, nehéz minden egyes alkalommal magasabbra helyezni azt a bizonyos lécet, különösen, mert olyan csapatokkal játszunk, amelyeket nagy tisztelet övez. Nem Lettországról, Litvániáról vagy Feröerről beszélünk, hanem olyan válogatottakról, melyeknek óriási a játékosértékük. Ilyen szempontból nézve nem igazán lehetséges folyamatosan emelni az eredményeknek a szintjét, legalábbis az rendkívüli teljesítmény. Viszont sok részletben lehet javulni, ezt taktikai elemzések során mérlegeljük a szakmai stábbal. Ha a csapat hozzáállása, a csapatszellem ezen a szinten marad, amíg én vagyok a szövetségi kapitány, akkor mindig emelt fővel távozhatunk a pályáról. Számomra ez a legfontosabb, ugyanakkor olyan pluszt is szeretnénk mindig behozni, amit értékelhetnek a szurkolóink.”

Fotó: Árvai Károly
Fotó: Árvai Károly

Rossi lehetséges távozása többször is szóba került az elmúlt hónapokban, és bár előfordulhat, hogy megfelelő ajánlat esetén elhagyja a magyar válogatottat, a kapitány leszögezte, az MLSZ-szel mindenképpen egyeztetne előtte.

„Mindig az őszinteségre törekedtem. A tavaly szeptemberi és októberi mérkőzések, az albánok elleni összecsapások után nem éreztem jól magam. Láttam mindenkin, hogy csalódott, mérges. Elkeseredtem, nem is annyira az engem, hanem inkább a srácokat ért kritikák miatt, melyek megalapozatlanok voltak. Tavaly június huszonharmadikán, a Münchenben lejátszott Eb-csoportmérkőzés után egy nagyon fontos ügynök felhívott, és komoly ajánlatot tett egy Premier League-ben szereplő klub nevében. Azonnal félbeszakítottam, és elmondtam, nem akarom végighallgatni és vesztegetni az idejüket, mert most nem akarom otthagyni a magyar válogatottat. Októberben viszont volt egy pillanat, amikor szakemberként bármilyen lehetőséget meggondoltam volna. Ez még most is szóba jöhet, de két dolgot mindig szem előtt tartok: az egyik, hogy a szerződésem csak 2025 decemberében jár le, a másik, hogy bármi történjék is, a magyar szövetség fog róla először tudni, mindenről beszámolok az MLSZ-nek, és lesz idő bőven bármit megbeszélni, megoldást találni.”

„Kaptam telefonhívásokat, megkérdezték, mennyire van bennem szándék a továbblépésre, de ugyanazt válaszoltam, mint tavaly. Előfordulhat, hogy előbb-utóbb kapok olyan ajánlatot, amit érdemes megfontolni, de még három és fél évig tart a szerződésem, így ha valaki le akar igazolni, komoly anyagi áldozatot kell hoznia és a Magyar Labdarúgó-szövetséget is kárpótolnia kell.”

A magyar válogatott legközelebb szeptemberben lép pályára, Rossi kitért arra is, hogy alapvetően azokra számít, akiket legutóbb is meghívott.

„Meglátjuk, lesz-e vérfrissítés a keretben, júniustól szeptemberig sok minden történhet. Aki nincs formában, nem tudom meghívni. Egyébként nincs okom cserélni, jó eséllyel azokkal találkozunk majd, akikkel júniusban is. Az első szavam hozzájuk az lesz, ami az utolsó is volt, amikor elbúcsúztunk: Köszönöm!”

A teljes interjút itt tekintheti meg!

A MAGYAR VÁLOGATOTT SZEPTEMBERI PROGRAMJA
Szeptember 23., 20.45:
Németország–MAGYARORSZÁG
Szeptember 26., 20.45: MAGYARORSZÁG–Olaszország

A 3. CSOPORT ÁLLÁSA
1. MAGYARORSZÁG 4 2 1 1 7–3 +4 7
2. Németország 4 1 3 8–5 +3 6
3. Olaszország 4 1 2 1 5–7 –2 5
4. Anglia 4 2 2 1–6 –5 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik