MTI 2018.07.12 18:44 Frissítve: 2018.07.12 20:00

Válogatott: Ha van videobíró, mi nyerjük a vébét – Jónyer

Horvátország világbajnoki döntőbe jutása és a 64 évvel ezelőtti berni nyugatnémet–magyar finálé kapcsán a Puskás Ferenc vezette vb-ezüstérmes labdarúgó-válogatottra emlékezett csütörtökön az Aranycsapat Emlékév Testület.

Az NSZK második gólját megelőző pillanat az 1954-es vb-döntőben (Fotó: AFP)

 

Lomnici Zoltán, a testület elnöke a sajtótájékoztatón felidézte, hogy Szabó Tünde sportért felelős államtitkár tavaly április elején hirdette meg az Aranycsapat Emlékévet, amelynek keretében az Új Puskás Stadion felavatásáig beszélgetésekkel, kupák megrendezésével és emlékkiállításokkal idézik fel az Aranycsapat sikereit. Hozzátette: eddig több mint 70 rendezvényen vannak túl, amelyeket helyi és nemzeti összefogással, költségvetési források igénybe vétele nélkül valósítottak meg.

Lomnici hangsúlyozta: ahogy az 50-es években Puskásék, most a horvátok is megmutatták, hogy összefogással – és ha érzik, hogy egy egész nemzet áll mögöttük – a kis országok is világra szóló sikereket tudnak elérni. Egyúttal bejelentette, hogy Bajkai István országgyűlési képviselő lett az Aranycsapat Emlékév Testület helyettes vezetője.

Bajkai István (Fidesz-KDNP) beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy a szinte a háború romjaiból kinőtt Aranycsapat annak idején az egész Kárpát-medencei magyarságot összefogta, s teljesítménye ma is mérce, hiszen olyan sorozatot ért el, amelyet egyetlen nemzeti válogatott sem tudott azóta megismételni.

„Nem lehet eléggé kiemelni, hogy a hőseinkre, így az Aranycsapatra is nemzeti kötelezettségünk is emlékezni” – fogalmazott Bajkai István.

A csütörtöki eseménynek otthon adó Nagy Béla Hagyományőrző Egyesület részéről Takács Tibor elnök azt hangsúlyozta, hogy a magyar labdarúgás később, a 60-as években is fel tudott mutatni nemzetközi sikereket.

„Kereken ötven éve, 1968-ban Mexikóban olimpiát nyert a magyar válogatott, s abban az évben négy magyar labdarúgó, Novák Dezső, Szűcs Lajos, Albert Flórián és Farkas János kapott meghívást a világválogatottba” – emlékeztetett Takács Tibor.

A sajtótájékoztatón megjelent a Ferencváros 1965-ben VVK-győzelmet elérő csapatának balszélsője, Fenyvesi Máté, aki nyolc alkalommal játszott együtt az Aranycsapat tagjaival, többször csak azért nem, mert fiatalabb volt Puskásék generációjánál.

Ifj. Buzánszky Jenő, az Aranycsapat jobbhátvédjének fia azt mondta, édesapja Grosics Gyulával tett egy ígéretet, hogy mindenhová elmennek az országba, ahová meghívják őket, s ezt a hagyományt igyekszik tovább folytatni.

Grosics Gyula lánya, Edina édesapját idézte, aki szerint az a nemzet, amely a múltját nem ápolja, a jövőben nem fog tudni mire támaszkodni.

Végül a négyszeres világbajnok asztaliteniszező, Jónyer István, a testület pártoló tagja azt mondta, ő a mai napig világbajnoknak tekinti az 1954-es vb-n ezüstérmes futballválogatottat.

„A mai technikával, a videobíró alkalmazásával száz százalék, hogy nem a németek, hanem mi nyertük volna a világbajnokságot”
– hangoztatta a sportpályafutását labdarúgóként kezdő Jónyer.

2021.09.25 09:04:36

Magyar válogatott THURY GÁBOR

Az 1952-es első, moszkvai meccs 1:1-re végződött, az utolsó 2–2 lett, szintén a birodalom fővárosában.

2021.09.24 23:53:04

Magyar válogatott THURY GÁBOR

NS-VÉLEMÉNY. Az nem lehet, hogy legyőznek minket.

2021.09.24 10:14:20

Magyar válogatott L. PAP ISTVÁN

Tóth Potya Istvánnal az volt a gond, hogy „dribler”, azaz a Nemzeti Sport szerint ügyeskedő.

2021.09.22 23:05:45

Magyar válogatott SZÖLLŐSI GYÖRGY

NS-VÉLEMÉNY. Már a látszatra sem ügyelnek, vérlázító cinizmussal sújtanak bennünket.

2021.09.22 23:09:45

Magyar válogatott KUN ZOLTÁN

ALAPVONAL. Leginkább szurkolók ők, kellő fanatizmussal, óriási lelkesedéssel, némileg azért fejleszthető énektudással, és kifejezetten előnyös lesz mindenkinek, amikor azt a néhány tucatnyi problémásabb egyént végre kihajítják maguk közül. Ötven ember miatt kitiltani ötvenezret, legalábbis szemétség.