Marco Rossi: Horváth Krisztofer és Sallai Roland készen áll a szintlépésre

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
2024.03.01. 09:47
Marco Rossi szerint a magyar labdarúgó-válogatott visszanyerte régi presztízsét (Fotó: Árvai Károly)
Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya egy olaszországi interjúban beszélt a nyári Európa-bajnokság felkészüléséről. Az olasz edző továbbá szólt a légiósok helyzetéről, szerinte Balogh Botond és Nagy Ádám is készen áll az Eb-re, Horváth Krisztofer és Sallai Roland pedig arra állnak készen, hogy magasabb szinten mutassák meg a tudásukat.

„Figyeljük a játékosokat, tanulmányozzuk az új lehetőségeket. Ahogy közeledünk az Európa-bajnoksághoz, úgy emelkedik az adrenalinszint. Márciusban két felkészülési mérkőzésünk lesz, az első rögtön egy nagy teszt a Vincenzo Montella vezette Törökország ellen” – árulta el Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a Sport Italia honlapjának a következő hónapok terveiről.

„Minden álszentség nélkül kijelenthetem, hogy sokat adtam a válogatottnak. Köszönhetően az egész stábnak és a játékosoknak – akiknek a legnagyobb részük van a sikerben, még ha egyesek ezt el is felejtik – ez a történelmi válogatott visszanyerte elveszített presztízsét” – folytatta Rossi, aki hozzátette, hogy mivel Budapesten él, látja az emberek hozzáállását, és látja, hogy örömöt szereznek nekik.  „Elismerik azt, amit teszünk, és remélik, hogy ez még sokáig folytatódik.”

Ezt követően a Rossi a játékosokról osztotta meg véleményét, az olasz másodosztályú Parmánál légióskodó Balogh Botond teljesítményét így értékeli: „Úgy látom, hogy különösen tavaly ősz óta fejlődik, az egész csapattal együtt. A Parma nagyon jól teljesít az eredmények  tekintetében. Az a csodálatos, hogy az edzőnek a nagy fluktuáció ellenére is sikerül megteremtenie a folytonosságot. Különösen a védelemre gondolok, ahol minden játékosát rotálja. Baloghnak volt egy időszaka, amikor kevesebbet játszott, de aztán egyre több játékpercet kapott, és most már következetesen pályán van. Jól teljesít, tehetséges, a jövő játékosa, és sokat fejlődhet, főleg, ha nemzetközi szinten is képes lesz felvenni a versenyt az egyre erősebb ellenfelekkel. Ha így folytatja, biztosan benne van a terveimben az Európa-bajnokságra.”

„Tegnap a kispadról szállt be, valószínűleg azért – nem láttam a meccset –, hogy pihenjen egy kicsit. Nem véletlenül kapott ki a Spezia: nem mondom, hogy ő a mérleg nyelve, de az biztos, hogy amióta megérkezett, nagyobb egyensúlyt adott a középpályának, ahol a többiek szabadabban végezhetnek különböző feladatokat. Ő is, ha így folytatja, ott lesz a behívottak között” – mondta Rossi a szintén Serie B-ben futballozó Nagy Ádámról.

A két Olaszországban játszó magyar után a Torinótól kölcsönben a Kecskemétnél szereplő Horváth Krisztofer következett. „Ő egy tehetség, átlagon felüli technikai adottságokkal rendelkezik. Amióta úgy döntött, hogy visszatér Magyarországra, hogy folyamatosan játszhasson, egyre többet fejlődik. Nem túl fiatal, de fiatal igen: van még hova fejlődnie, jó úton halad. Úgy látom, hogy készen áll arra, hogy egy lépést tegyen előre, mind a bajnokságban, ahol játszik, mind a klub presztízsét tekintve.”

Marco Rossit ezt követően Sallai Rolandról kérdezték, akinek már a téli átigazolási időszakban is voltak Serie A-s ajánlatai. „Szoboszlai Dominik után ő a legtehetségesebb játékos a válogatottunkban. Mindenkinek ajánlanám, mert bármelyik klubban játszhat, akár az élvonalban is. Nem hibáztatom a Freiburgot, csak azt mondom, hogy benne van a minőség, a gyorsaság és a robbanékonyság, mi mást kérhetnénk még? Eljött az ideje, hogy egy topklubba szerződjön, mert el tudom képzelni, hogy ott is nagyon jól fog teljesíteni.”

Természetesen a Liverpoollal nemrég trófeát nyerő Szoboszlai Dominik sem maradhatott ki a felsorolásból: „2018 óta beszélek róla: 18 évesen debütált a válogatottban, és mindig is egy született tehetség volt. Sajnos az ilyen véleményre sokszor nem figyelnek oda, talán csak akkor, ha valaki más mondja. Számomra egyértelmű volt, hogy megvoltak benne a nagy játékos ismérvei.” Marco Rossi elmondta, hogy korábban a Napolival szóba hozták az akkor 18 esztendős Szoboszlait. „Akkoriban véleményem szerint nem utasított volna vissza egy konkrét olaszországi ajánlatot, ami ma már szerintem a Premier League mellett a másik topligának számít.”

UEFA EURO 2024, NÉMETORSZÁG
A CSOPORTKÖR MENETRENDJE
A-CSOPORT
JÚNIUS 14., PÉNTEK
21.00, München: Németország–Skócia
JÚNIUS 15., SZOMBAT
15.00, Köln: MAGYARORSZÁG–Svájc
JÚNIUS 19., SZERDA
18.00, Stuttgart: Németország–MAGYARORSZÁG
21.00, Köln: Skócia–Svájc
JÚNIUS 23., VASÁRNAP
21.00, Stuttgart: Skócia–MAGYARORSZÁG
21.00, Frankfurt: Svájc–Németország

 

Legfrissebb hírek

Szoboszlai Dominik is szerepel a Liverpool FC könyvében a valaha volt 100 legjobb játékos között

Angol labdarúgás
8 órája

Nem kizárt, hogy a Brentford ellen visszatér Szoboszlai Dominik

Angol labdarúgás
2026.10.15. 14:20

Barcola mesterhármast jegyzett, magyar játékosai nélkül 6–3-ra nyert a Liverpool a BL-ben

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 20:38

Alapszabály: ha jeleznek a gépek, nem szabad kockáztatni

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 12:20

Népsport: Egy klasszissal jobbak voltunk

Népsport
2026.10.14. 07:04

Willi Orbánnal nyert a Leipzig, Sallai játszott a Barcelona ellen, Gulácsi nélkül is nyert a Villarreal – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 23:00

Yamal-show és Barca-győzelem Sallai 20. BL-meccsén

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 22:54

Kerkez Milos Szoboszlairól: Nem szeret sokáig hiányozni, minden meccsen játszani akar

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 18:05