Válogatott: Óriási lenne, ha az idény végéig bemutatkozhatnék – Mocsi

Vágólapra másolva!
2023.10.02. 11:23
null
Mocsi Attila (Fotó: Caykur Rizespor)
Mocsi Attila, a török élvonalban szereplő Rizespor labdarúgócsapatának játékosa úgy gondolja, „óriási dolog lenne”, ha a szezon végéig bemutatkozhatna a Marco Rossi vezette magyar válogatottban.

A Győri ETO utánpótlás akadémiáján nevelkedett labdarúgó tavaly szeptemberben kapott először meghívót a nemzeti csapatba, de még nem volt alkalma játszani a válogatottban. Az M1 aktuális csatornának nyilatkozva megemlítette, már többször kérdezték tőle, ezzel kapcsolatban mire számít.

„Ez a szövetségi kapitány döntése. Nekem mindennap azért kell dolgoznom a klubomban, hogy ha elmegyek a válogatotthoz, akkor száz százalékot tudjak adni. Hogy mikor jön el az én időm, azt jelen pillanatban nem tudom megmondani. Ugyanúgy kell dolgoznom, ha most a szerbek ellen, ha a következő hónapban a bolgárok ellen. De lehet, hogy csak egy év múlva, teljesen mindegy, az a lényeg, hogy akkorra készen álljak a feladatra és megoldjam” – hangsúlyozta a magyar védő. Hozzátette: „óriási dolog lenne számomra, ha a szezon végéig be tudnék mutatkozni a válogatottban”.

A 23 éves magyar futballista augusztus végén góllal mutatkozott be új csapatánál, és azóta a Rizespor összes mérkőzésén kezdőként lépett pályára. Együttese három győzelemmel, két-két döntetlennel és vereséggel a húszcsapatos bajnokság nyolcadik helyén áll, melynek legjobb két alakulata szerepelhet a idény végén a Bajnokok Ligája selejtezőjében.

„A BL-induló hely (elérése) nagyon nehéz, hiszen itt van a Fenerbahce és a Galatasaray, amely nagyon komoly minőséget képvisel. Mögöttük ott van még a Besiktas és a Trabzonspor is, de nagyon bízom benne, hogy ez a sor a Rizesporral fog folytatódni, és akkor mindenki nagyon büszke lesz” – mondta Mocsi Attila. Ugyanakkor kiemelte, ennyire nem szeretne előre tekinteni, mivel meccsről meccsre kell haladniuk a kitűzött cél elérése felé. Személyes céljai között említette, hogy szeretne stabil játékosa lenni a Rizespornak, és minél több játékperccel segíteni csapatát.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt az Újpest Öregfiúk legendás edzője

Labdarúgó NB I
2025.06.15. 23:11

Marco Rossi: Egy éve küzdünk ezzel a problémával, bízom benne, hogy hamarosan megfordul a szerencsénk

Magyar válogatott
2025.06.13. 14:21

A Rizesport erősítő Mocsi Attila számára elérkezett az idő a klubváltásra

Légiósok
2025.06.12. 08:26

Varga Barnabás: Nem túlzás, több góllal is győzhettünk volna

Magyar válogatott
2025.06.12. 07:15

Papp Bence: Tóth Alex karrierépítése példaértékű

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 19:52

Varga Barnabás szerezte a Rossi-éra 100. gólját

E-újság
2025.06.10. 23:55

Marco Rossi: Még utána kell járjunk, mi nem klappolt az utolsó tíz percben

Magyar válogatott
2025.06.10. 20:45

Megtört a rossz sorozat, a magyar válogatott szűkös győzelmet aratott Azerbajdzsánban

Magyar válogatott
2025.06.10. 19:53
Ezek is érdekelhetik