Futsal Eb-sel.: Az öltözőben lógnak a fejek, de holnaptól már fel kell emelni – Dróth

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
2021.03.03. 17:38
A magyar férfi futsalválogatott Budapesten csúfos vereséget szenvedett Izraeltől a 2022-es Európa-bajnokság selejtezőjének 5. csoportjának 3. fordulójában. A 7–3-as vereség után Durzó József szövetségi edző és Dróth Zoltán csapatkapitány nyilatkozott az NSO Tv-nek.

Turzó József szövetségi edő szerint még ki kell elemezniük, mi történt pontosan ezen a mérkőzésen.

„Nem erre számítottunk. Korán jött a gól, ami feltüzelte az izraelieket, mi pedig egy kicsit az első félidőben nyomottabban játszottunk. A másodikban már rendben voltunk, de valahogy nagyon sok helyzet kimaradt, telt az idő, úgyhogy kicsit kockáztatni akartam. Sok volt még hátra, de úgy gondoltam, ha egyenlítünk, visszaállhatunk még a négy a négy elleni játékra. De ugyanolyan súlyos hibákat követtünk el, és Izrael mindent megbosszult. Ahogy az nemzetközi szinten szokott lenni, gólokkal büntettek.”

A válogatott csapatkapitánya, Dróth Zoltán próbált pozitív maradni.

„Bár nehéz. Azért még van három mérkőzés a csoportból, az álmainkat nem szeretnénk föladni, úgyhogy csak előre kell tekintenie a csapatnak.”

FUTSAL EB 2022, SELEJTEZŐ
CSOPORTKÖR
5. CSOPORT, 3. FORDULÓ
Magyarország–Izrael 3–7

Legfrissebb hírek

Csoportgyőztesként jutott ki az Európa-bajnokságra a magyar női futsalválogatott

Magyar válogatott
2026.10.10. 19:23

Tíz gólt lőtt a DEAC; csak ikszelt a Nyíregyháza a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.10.09. 22:52

Már nem hibátlan a Veszprém, az Újpest nyerte a rangadót a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.10.08. 21:20

A svédeket is legyőzte a magyar válogatott a női futsal Eb-selejtezőben

Magyar válogatott
2026.10.08. 18:10

Női futsal Eb-selejtező: a bosnyákok legyőzésével kezdett a magyar válogatott

Magyar válogatott
2026.10.07. 18:12

Csak ikszelt idegenben az Újpest a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.10.05. 23:32

Tóth Milán és Csinger Márk góljával nyertünk Ukrajna ellen – videók

Magyar válogatott
2026.10.05. 22:49

Futsal vb-selejtező: három légiós a magyar keretben

Magyar válogatott
2026.10.02. 11:52