Bem apó szemei – Thury Gábor jegyzete

Rég volt... 1984-et írtunk, szeptemberi este volt, dühöngtem a Népstadionban, mert az osztrákok elleni első világbajnoki selejtezőn bizonyos Walter Schachner góljával a szünetben 1–0-ra vezettek a vendégek. A második félidőben aztán elpárolgott a mérgem: jött Nagy Antal fejese – meg Esterházy Márton és Kardos József gólja –, 3–1-re győztünk, végül kijutottunk az 1986-os mexikói vb-re. Akkor jártunk legutóbb vb-n, majd' harmincöt év telt el, s azóta egy Európa-bajnoki szereplés jutott nekünk, 2016-ban, egy másik még előttünk van, a nyáron.

Ahhoz, hogy most esélyünk legyen odakerülni a világbajnoki selejtezőcsoport első két helyére, bravúr kell. A lengyel válogatott tizenkilencedik, a magyar negyvenedik a világranglistán, ez azt is jelenti, ha az erősorrend szerint kvalifikálnának a vb-re, a rivális már Katarban érezhetné magát... Arról nem beszélve, hogy ellenfelünk piaci értéke cirka hatszorosa a miénknek. Továbbmenve: a lengyel kezdő tizenegyben valamennyi futballista légiós volt, nálunk hárman a honi élvonalat is képviselték.

A papírforma-különbségből semmi sem látszott az első félidőben. Fantasztikusan összeszedett, mi több, hittel játszó magyar együttes vette fel a küzdelmet az esélyesebb lengyelekkel. Lehet, hogy az ellenfél futballistáinak piaci értéke magasabb, de csapatként jobban funkcionált a magyar. Mindenki hozzátette a pluszt, amit ilyenkor kell, Fiola Attila olyan pazar átadással indította Sallai Rolandot, amilyenre talán még a legutóbb vb-n járt magyar együttesből is kevesen voltak képesek, a Freiburg csatára pedig olyan hidegvérrel értékesítette a helyzetet, mint egykoron Kipich József.

A brit lap, a The Guardian a vb-selejtezőt megelőzően a mieink közül Gulácsi Pétert, Szalai Attilát és a sérülése miatt nem játszó Szoboszlai Dominikot tartotta olyan futballistának, aki borsot törhet a csoport esélyese, Anglia orra alá.

Nem a széljegyzetben helye, hogy egy játékos beállítása mellett vagy ellen állást foglaljunk, de ide kívánkozik: ezért kell a pályán lennie Szalai Ádámnak. Más kérdés, hogy a második játékrészben kicsit szétestünk, amit kihasznált az ellenfél, de Willi Orbán ellen nem volt ellenszere.

Ötödik döntetlenünket értük el a lengyelek ellen. Hogy a Puskás Aréna a lengyel–magyar barátságra utaló látványos drapériáján megörökített Bem apó mit szólna ehhez, ha élne, nem tudom. Egyik szeme sírna, a másik nevetne.

Nekünk mindkettő inkább sír.