Gyász: a Nemzet Sportolói is búcsúznak Buzánszkytól

Vágólapra másolva!
2015.01.15. 19:49
A Magyar Olimpiai Bizottsághoz eljuttatott közleményükben emlékeztek a Nemzet Sportolói a vasárnap 89 éves korában elhunyt Buzánszky Jenőre, az Aranycsapat legendás labdarúgójára.

„Mi, a Nemzet Sportolói, mély fájdalommal értesültünk olimpiai bajnok sporttársunk és barátunk, Buzánszky Jenő eltávozásáról. Halála pótolhatatlan veszteség családja, barátai és minden sportszerető magyar ember számára határon innen és túl" – áll a levélben, amely emlékeztet arra, hogy a világbajnoki ezüstérmes futballista igazi példaképként elkötelezett volt hazája és nemzete iránt, s azt vallotta, hogy „az élsport, az élsportoló nem önmagáért van, hanem a nemzetért is, egy egész országnak szerezhet örömet, megbecsülést".

„Ennek szellemében fáradhatatlanul járta az országot, és látogatta a határon túl élő magyarságot, hirdetve a sport, az egészséges életmód, valamint a fiatalok sport általi nevelésének fontosságát. Osztozva családja, a labdarúgók és számtalan barátja fájdalmában, örök nyugalmat kívánunk neki, emlékét megőrizzük" – olvasható még a levélben, melyet Balczó András, Bíróné Keleti Ágnes, Földi Imre, Hammerl László, Kárpáti György, Kulcsár Győző, Portisch Lajos, Ságiné Rejtő Ildikó, Schmitt Pál, Székely Éva és Weltner Györgyné Ivánkay Mária írt alá.

Buzánszky Jenőt 2011-ben választották a Nemzet Sportolói közé. Az utolsó éveiben is igen aktív sportembert a MOB, a Magyar Labdarúgó-szövetség, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és Dombóvár is saját halottjának tekinti.

ORBÁN: BUZÁNSZKY MINDANNYIUNK SZÁMÁRA PÉLDÁT MUTATOTT

Buzánszky Jenő kitartásával, alázatával, őszinteségével és hazaszeretetével mindannyiunk számára példát mutatott – írta Orbán Viktor miniszterelnök az elhunyt legendás futballista családjának címzett levelében. A levelet a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia honlapján hozták nyilvánosságra.

A kormányfő azt írja, egy nemzet lelkét erősíti, ha vannak példaképei, akikre felnézhet, kiemelkedő eredményei, amelyek viszonyítási pontot jelenthetnek, és diadalai, amelyekből erőt meríthet. Hozzáteszi, hogy a ma élő magyarok még ennél is többet köszönhetnek az Aranycsapat tagjainak, hiszen ők világítottak rá a bennünk rejlő akaraterőre, mellyel a lehetetlen is legyőzhetővé válik. Erre tanított egész életével a legendás hátvéd, Buzánszky Jenő is – teszi hozzá.

A miniszterelnök úgy fogalmaz: az ő önzetlen játéka mindig a csapat győzelmét és az egész ország örömét szolgálta. „Aki felveszi a címeres mezt, egy országot képvisel, a szurkolókat boldoggá teszi, és megismerteti Magyarországot a világgal" – idézi Buzánszky Jenőt.

Orbán Viktor kijelenti: hálás, hogy az Aranycsapat volt hátvédje kitartásával, alázatával, őszinteségével és hazaszeretetével mindannyiunk számára példát mutatott, és hogy tehetségével, tapasztalatával és tanácsaival élete végéig a magyar labdarúgást erősítette. Hozzáteszi, szerencsés, hogy személyesen ismerhette.

Levele végén arról ír: mély megrendüléssel értesült róla, hogy „Jenő bácsi, az Aranycsapat utolsó mohikánja a mennyei csapattagokhoz csatlakozott", egyúttal együttérzéséről biztosítja Buzánszky Jenő családját.

Buzánszky Jenő, az Aranycsapat legendás labdarúgója nyolcvankilenc éves korában vasárnap hunyt el.

Az egykori futballista az Aranycsapat utolsó élő tagja volt. Játszott az 1952-ben, Helsinkiben olimpiai bajnok együttesben, pályára lépett az évszázad mérkőzésén 1953-ban, Londonban, és mind az öt mérkőzésen szerephez jutott az 1954-es svájci világbajnokságon, melyen ezüstérmet szerzett a válogatott. 2011 óta volt a Nemzet Sportolója, idén novemberben pedig beválasztották a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületébe.

Az egykori nagyszerű jobbhátvéd pályafutását a Dombóvári Vasutasnál (1938-1946) kezdte, majd felnőttként a Pécsi VSK-ban (1946-1947), illetve Dorogon (1947-1960) futballozott. 274 bajnoki mérkőzésen lépett pályára, a válogatottban pedig 49 alkalommal szerepelt.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik