Válogatott: „Megdöbbentem, hogy Dárdai meghívott”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.11.05. 08:21
Poór Patrik személyében újoncot avathat Dárdai Pál, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. Az MTK védője pályafutása során először kapott meghívót a nemzeti együttesbe.



„Meglepődtem, kicsit meg is döbbentem, hogy a kapitány úr meghívott a szűkített keretbe. – idézi az MTK hivatalos honlapja Poór Patrikot, aki szerint a pozitív hozzáállása és a kiegyensúlyozott teljesítménye miatt került be Dárdai Pál együttesébe. – Örültem, hiszen a magyar nemzeti csapatról van szó, amelybe nem egyszerű bekerülni. Ha lehetőségem lesz, bizonyítani szeretném a kapitány úrnak is, hogy nem érdemtelenül gondolt rám.”

„Meglepődtem, kicsit meg is döbbentem, hogy a kapitány úr meghívott a szűkített keretbe. – idézi az MTK hivatalos honlapja Poór Patrikot, aki szerint a pozitív hozzáállása és a kiegyensúlyozott teljesítménye miatt került be Dárdai Pál együttesébe. – Örültem, hiszen a magyar nemzeti csapatról van szó, amelybe nem egyszerű bekerülni. Ha lehetőségem lesz, bizonyítani szeretném a kapitány úrnak is, hogy nem érdemtelenül gondolt rám.”

A magyar válogatott november 14-én a finneket fogadja Eb-selejtezőn, míg négy nappal később az oroszokat látja vendégül felkészülési meccsen. Mindkét mérkőzésre a Ferencváros új stadionjában kerül sor.

A két találkozó előtti edzőtáborozás november 9-én, vasárnap kezdődik Telkiben három kapus és huszonkét mezőnyjátékos részvételével.

 

A MAGYAR VÁLOGATOTT 25 FŐS KERETE
Kapusok:
Bogdán Ádám (Bolton Wanderers – Anglia), Dibusz Dénes (Ferencváros), Király Gábor (Fulham – Anglia)
Védők: Fiola Attila (MVM-Paks), Forró Gyula (Újpest FC), Juhász Roland (Videoton FC), Kádár Tamás (Diósgyőri VTK), Lang Ádám (Győri ETO FC), Pintér Ádám (Levadiakosz – Görögország), Poór Patrik (MTK Budapest), Varga József (Debreceni VSC-Teva)
Középpályások: Elek Ákos (Diósgyőri VTK), Gera Zoltán (Ferencváros), Kalmár Zsolt (RB Leipzig – Németország), Kovács István (Videoton FC), Simon Ádám (Videoton FC), Tőzsér Dániel (Watford – Anglia)
Támadók: Dzsudzsák Balázs (Dinamo Moszkva – Oroszország), Gyurcsó Ádám (Videoton FC), Lovrencsics Gergő (Lech Poznan – Lengyelország), Nikolics Nemanja (Videoton FC), Priskin Tamás (Győri ETO FC), Simon Krisztián (Újpest FC), Stieber Zoltán (Hamburger SV – Németország), Szalai Ádám (Hoffenheim – Németország)

Legfrissebb hírek

Pécs, Berlin, Újpest: Dárdai Pál fél évszázados meséje

Labdarúgó NB I
2026.03.16. 06:57

Hétfőn indul az újabb jegyértékesítés a görögök elleni válogatott meccsre

Magyar válogatott
2026.03.06. 17:44

Csányi Sándor: Az egyik célunkat, a világbajnoki részvételt még nem értük el

Magyar válogatott
2026.03.04. 17:31

Dárdai Pál: Olyan klubot akarunk, ahol mindenki egymás szemébe tud nézni

Labdarúgó NB I
2026.02.17. 18:02

Ne essünk ki! – Dárdai Pál szerint ebben az idényben ez a fő cél Újpesten

Labdarúgó NB I
2026.02.13. 10:25

„Móninak köszönhetjük, hogy ilyen klassz fiaink lettek” – Dárdai Pál gondolatai a házasság hete alkalmából

Egyéb egyéni
2026.02.12. 17:45

Csütörtökön ellenfeleket kap a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában

Magyar válogatott
2026.02.10. 12:56

Derbi: Szélesi játékosként már nyert az Üllői úton, most edzőként tér vissza

Labdarúgó NB I
2026.02.06. 13:52
Ezek is érdekelhetik