Magyar-finn: „Úgy készültem a meccsre, mint egy NB I-esre”

„Az edzések alapján sejtettem, hogy Dárdai Pál számol velem – mosolygott a lefújást követően az MVM-Paks védője, Fiola Attila. – Nagyon örültem, hogy kezdőként kaptam lehetőséget, de ez nem párosult szorongással, úgy készültem erre a meccsre, mint egy NB I-es bajnokira. Azért sem volt bennem a kelleténél nagyobb drukk, mert Feröer ellen már debütálhattam a válogatottban – mások biztosan jobban izgultak miattam… Igyekeztem a legtöbbet kihozni magamból, Istennek hála nem kaptunk gólt. Ennél már csak az jelent nagyobb boldogságot, hogy lőttünk egyet.”

Noha mindenki Lovrencsics Gergő bal lábáról és Gera Zoltán aranyat érő fejéről beszél – teljes joggal! –, a történethez hozzátartozik, a magyar támadás azzal kezdődött, hogy…

„…egy párharc során megszereztem a labdát Roman Eremenko elől, majd lepasszoltam Gergőnek. A többi már nem rajtam múlt… Nem is tudom szavakba önteni, mit éreztem, amikor láttam, hogy góllal végződik az akció. Bár borzasztó fáradt voltam, egy sprintre még telt az erőmből, mert az ünneplésből nem akartam kimaradni. Az utolsó percekben nem aggódtam, mert masszívnak éreztem a védelmünket, még Juhász Roland sérülését is átvészeltük. Nem tisztem másokat értékelni, de Kádár Tamásnak nem jelentett gondot, hogy eggyel beljebb kellett helyezkednie, míg Forró Gyula remekül szállt be. Úgy vélem, büszkék lehetünk rá, hogy az NB I-es hátsó alakzatunkkal helyt álltunk egy Európa-bajnoki selejtezőn. Csodálatos volt megélni ezt a sikert, remélem, lesz még hasonlóban részem.”

Két győztes fellépés címeres mezben – vajon melyik jelentett nagyobb élményt?

„Egyik felemelőbb volt, mint a másik! Ha választanom kell, akkor a finnek elleni győzelemre szavazok, hiszen hazai pályán, csaknem húszezer szurkoló előtt értük el a sikert. És még kezdő is voltam…”