Június 6-án a Lothar Matthäus vezette nemzeti csapat már Kaiserslauternben szerepel, mégpedig az 1954-es berni vb-döntő "visszavágóján" Németország ellen. E kalandos túra nem indult zökkenőmentesen, hiszen több játékos sérülés miatt lemondta a válogatottságot. Az elutazás előtt a pénteken még igencsak dühös Lothar Matthäusszal beszélgettünk.
Ekkora lenne a baj? (Fotó: Németh Ferenc)
Ekkora lenne a baj? (Fotó: Németh Ferenc)
Pedig milyen jól hangzott, amikor összefogásról beszéltek. Nagy-nagy összefogásról, hogy akkor aztán most mindenki belead apait-anyait, kart karba öltve, egymásért küzdve, dolgozva mutatjuk meg a világnak a magyarok istenét. Lothar Matthäus szombat délelőtt már ennek az ellenkezőjéről beszélt. A korábbi aranylabdás sem szent, neki is megvannak a hibái, ám eddig egyenes embernek bizonyult, ami a szívén, az a száján, és ebben most sem változott. A kapitány a szombat délelőtti átmozgató tréning után László Csaba pályaedző társaságában adott interjút lapunknak, és ha valaki figyelmesen elolvassa mondatait, gondolatait, pontosan megértheti, miért nem lesz nekünk belátható időn belül erős, ütőképes, nemzetközi szinten is jegyzett válogatottunk. Íme, a nagy magyar összefogás Lothar Matthäus szemszögéből. ---- – Nem akarok okoskodni, de biztos vagyok abban, péntek este megfordult a fejében, hogy lemond. – Igen. Most először jutottam el oda, hogy azt kérdezem magamtól: megérdemel engem ez az ország? Nekem valóban Magyarországért kell dolgoznom? Aztán úgy voltam ezzel, az életem során eddig sem adtam fel egyetlen kilátástalannak tűnő harcot sem, úgyhogy itt is folytatom a munkát. – A kérdés az: meddig? Merthogy sokan, nagyon is sokan állítják, hogy a németek elleni mérkőzés után veszi a kalapját, fogja a bőröndjeit, és elbúcsúzik Magyarországtól, a magyar válogatottól. – Azt javaslom, ne foglalkozzon most a pletykákkal, lenne ennél sokkal fontosabb mondanivalóm. Írja csak le, hogy majdnem egy csapatra való játékos hagyott cserben. Nyolc futballista mondta le ilyen-olyan sérülésre hivatkozva a kínai túrát és a németek elleni meccset. Nyolc, érti, nyolc?! És tudom ám azt is, hogy miért: az egyikük elárulta, milyen ukázzal küldték a válogatotthoz. A klubjában azt tanácsolták neki, menjen inkább vakációzni, szörfözni, csajozni, tudom is én hová. Lényeg, hogy pihenjen, pihenje ki a szezon fáradalmait, és ne játsszon a címeres mezben, jelentsen inkább sérültet. Aztán ez a bizonyos labdarúgó még azt is hozzátette, hogy nekem ezen nem kell csodálkoznom, hiszen a játékosok a klubtól kapják a pénzt, nem pedig a válogatottól. ---- – Elárulja, melyik futballista mondta ezt önnek? – Nem a név a lényeges, inkább a jelenség. Nem vonom kétségbe, hogy itt vagy ott fáj ennek a nyolc fiúnak, de az a labdarúgó, aki szerdán vagy csütörtökön még képes volt pályára lépni, az igenis vállalhatta volna a játékot címeres mezben. Nem akarok itt ismétlésekbe bocsátkozni, a válogatottság fontosságáról beszélni, de megengedhetetlen az ilyesfajta gondolkodás. Azonban van ennél nagyobb baj is, mégpedig a klubok hozzáállása. Gyakorlatilag semmilyen segítséget sem kapok az edzőktől, pedig csak akkor lesz erős a magyar futball, ha a válogatott sikeresen szerepel, mert akkor odafigyelnek majd a klubok eredményeire is. Mindenkinek az érdeke az lenne, hogy a nemzeti csapatot segítse. Nekem nem arra van szükségem, hogy látványosan örüljenek nekem, ha megjelenek valamelyik stadionban. Nem várom el, hogy a vállamat veregessék klubedzők, vezetők, arra aztán végképp nem vágyom, hogy pezsgővel fogadjanak, mert tudom, hogy mindez csak színjáték, és nem őszinte reakció. Tudja, mit mondok? Sokkal többre tartom Sándor Tamás őszinte mondatait, akit különben az egyik legjobb magyar labdarúgóként könyveltem el, hiszen ő kerek perec megmondta, nem szerepel többet címeres mezben. Sokkal inkább ilyen egyenes emberek vegyenek körül mint olyanok, akik a szemembe mosolyognak, aztán ott tesznek keresztbe a hátam mögött, ahol csak tudnak. ---- – Megint csak azt kell kérdeznem: kikre gondol? – Hagyjuk… Egyre többször érzem azt, hogy egyedül maradtam. A ligától sem kaptam semmiféle segítséget, a bajnokság hajrájára az összevisszaság volt a jellemző. Számomra felfoghatatlan, hogy a szurkolók és játékosok nem tudják napokra, hetekre előre, hogy mikor lesznek a meccsek. Magyarországon hiányzik a rend a labdarúgásból. Itt van például Tököli Attila ügye a kiállítással, a visszavont ítélettel. Hát mi folyik ebben a sportágban? A liga miért nem képes rendet tartani, határozottan fellépni, és ha a szituáció úgy hozza, a válogatottat segíteni? – Megtehetné, hogy hátat fordít ennek a káosznak… – Elárulom magának, hogy a török Besiktason kívül három európai nagycsapat hív folyamatosan. De maradok! Amit elkezdtem Magyarországon, azt befejezem. Talán éppen ezek a nem várt nehézségek késztetnek arra, hogy csak azért is megmutassam a világnak, hogy mire képes Lothar Matthäus a magyar válogatottal. Dac dolgozik bennem, hiszen magam sem hittem volna, hogy ilyen falakba ütközöm. – Sokan azt mondják, hogy előre magyarázkodik, és mivel nem sikerült ütőképes csapatot kialakítania, már előkészíti a szökését. – Eszemben sincs elszökni, ahogy az imént is mondtam. És nem csupán azért, mert megszerettem Budapestet, sokkal inkább azért, mert azok a fiúk, akikkel együtt utazom most Kínába, és akik most nem jelentettek sérültet, nagyon-nagyon elszántak, ők valóban büszkék arra, hogy címeres mezben játszhatnak. Ez is erőt ad nekem a folytatáshoz. Ki merem jelenteni, hogy a világbajnoki selejtezőkre igenis összeáll az a legjobb tizenegy, amely eséllyel veszi fel a versenyt a svédekkel, a horvátokkal, a bolgárokkal, az izlandiakkal és a máltaiakkal szemben. Ha nincsenek ezek a bizonyos sérülések, akkor nem kerülnek elő olyan fiúk, mint Huszti Szabolcs, Juhász Roland és még sorolhatnám a fiatalok nevét. Most például biztos vagyok abban, hogy Leandro okozhat kellemes meglepetést. Persze nem balhátvédként… Amúgy, képzelje, szombat délelőtt Gera Zoltán is abbahagyta a tréninget, és azt hittem, ő is majd bejelenti, hogy itt vagy ott fáj neki. Akkor arra gondoltam, hogy megoldom az ő pótlását is, mert ezért szerződtettek ide, hogy történjék bármi, legyen erős magyar válogatott. ---- Az utolsó pillanatban Lothar Matthäus több helyen is változtatni kényszerült a keret összetételén. Összeállításunkban feltüntetjük, mely posztokon, hány futballistáról volt kénytelen lemondani a kapitány. Vastag betűkkel a sérülés miatt távolmaradó, illetve a helyükre behívott játékosokat jelöljük. Bodnár László és Vadócz Krisztián egyik keretben sincs benne, az Arszenal Kijev légiósa, illetve a Honvéd futballistája csak Németországba utazik. Farkas Balázs a sérült Dárdai Pál helyére kapott meghívót, ám térdbántalma miatt ő is lemondta az utazást. A május 25-én, az utolsó bajnoki forduló előtt kihirdetett keret: Szűcs Lajos, Király Gábor, Vlaszák Géza – kapusok; Szélesi Zoltán, Juhász Roland, Éger László, Gyepes Gábor, Stark Péter, Pető Zoltán, Bodor Boldizsár – védők; Simek Péter, Fehér Csaba, Dárdai Pál, Leandro, Huszti Szabolcs, Polonkai Attila, Gera Zoltán – középpályások; Kenesei Krisztián, Tököli Attila, Torghelle Sándor, Tóth Mihály – csatárok. A május 29-én, két nappal a bajnokság után útra kelt keret: Szűcs Lajos, Király Gábor, Vlaszák Géza – kapusok; Szélesi Zoltán, Juhász Roland, Gyepes Gábor, Stark Péter, Pető Zoltán, Bodor Boldizsár – védők; Leandro, Huszti Szabolcs, Polonkai Attila, Gera Zoltán, Rósa Dénes, Tóth Balázs – középpályások; Kenesei Krisztián, Torghelle Sándor, Tóth Mihály – csatárok.