Légiósok: Kalmár nem érez fájdalmat a térdében, hamarosan visszatérhet

D. T.D. T.
Vágólapra másolva!
2022.06.02. 06:45
null
Kalmár Zsolt nagyon várja, hogy ismét labdába rúgjon a DAC-ban – no meg a válogatottban (Fotó: DAC)
A tavaly márciusban súlyos térdsérülést szenvedő Kalmár Zsolt az egészségi állapotáról, a DAC-ról, a válogatottról és Világi Oszkár győri szerepvállalásáról is beszélt lapunknak.     

Kalmár Zsolt jókedvű. A magyar válogatott és a DAC 26 esztendős középpályása felépült térdsérüléséből, és jó esély van rá, hogy június 13-án a dunaszerdahelyi csapattal együtt kezdheti el a felkészülést a következő idényre.

„Szó sincs pihenésről, dolgoznom kell, Győrben végzem a munkát az előírt programnak megfelelően – mondta lapunk megkeresésére a 27-szeres válogatott labdarúgó, aki tavaly márciusban az Andorra ellen idegenben megnyert világbajnoki selejtezőn szenvedett súlyos sérülést, a bal térdében elszakadt a külső keresztszalag. – Bármennyire is szerettem volna, a tavasszal sajnos nem nyílt lehetőség a visszatérésre, mert gyulladás alakult ki a térdemben, és csak nehezen múlt el. Mindenesetre jó kimondani, hogy nem érzek fájdalmat a térdemben, hónapokat vártam erre. Futok, erősítek, labdával is tréningezem, egy szó, mint száz, azért dolgozom, hogy június tizenharmadikán ott legyek a DAC első edzésén.”

Karrierje során először kellett egy teljes idényt kihagynia, s a dunaszerdahelyiek mérkőzéseit nézve sokszor legszívesebben beszaladt volna a pályára segíteni társainak.

„Hullámzó teljesítményt nyújtott a csapat– állapította meg Kalmár Zsolt, és hát valóban, a Szlovák Kupában már a negyeddöntőben kiesett, a bajnokságban pedig csupán negyedik lett, jóllehet az Európa-konferencialiga-selejtezős indulást kicsikarta. –Nyilván jó volt megünnepelni a kijutásunkat a nemzetközi porondra, de nekünk a negyedik helynél előrébb kell végeznünk a tabellán. El kell felejtenünk ezt az évadot, és a nyáron feltöltődve, elszántan kell dolgoznunk azért, hogy a következő idényünk sokkal jobban alakuljon. És a játékunknak is javulnia kell, mert vissza kell csalogatnunk szurkolóinkat a lelátóra, a négy-öt ezres nézőszámot fel kell tornásznunk ismét nyolc-kilenc ezresre. Szép stadionunk van, amely azonban akkor a legszebb, ha tele van.”

Győri születésűként, illetve helyi nevelésű labdarúgóként örül a dunaszerdahelyi egyesületet irányító Világi Oszkár szerepvállalásának az ETO-nál, mert „tudjuk és látjuk, hogy nyolc év alatt milyen magas szintre emelte a DAC-ot mind infrastrukturálisan, mind pedig sportszakmailag, és Győrben is megtörténhet ugyanez”, továbbá hozzátette, terve szerint az ETO-nál fejezi majd be pályafutását.

A következő napokban természetesen nagy szurkolója lesz a magyar válogatottnak, amely fantasztikus meccsek előtt áll: Angliával kétszer, Olaszországgal és Németországgal pedig egyszer-egyszer csap össze a Nemzetek Ligájában június 4. és 14. között.

„Rendkívül nehéz mérkőzések várnak a válogatottra, de már többször megmutattuk, meglepetést tudunk szerezni, remélem, ezúttal is így lesz. Az idény után minden labdarúgó fáradt már, sokan nem is szeretnek ilyenkor futballozni, ám a mi csapatunknak nagyon fontosak ezek a találkozók a fejlődésünk szempontjából. Biztos vagyok benne, hogy Marco Rossi szövetségi kapitány keretében mindenki motivált lesz” – zárta szavait Kalmár Zsolt.

Legfrissebb hírek

Kalmár Zsolt felépült és készen áll az új kihívásra

Labdarúgó NB I
2025.06.14. 10:58

Sallai Roland még sokáig maradna a Galatasarayban

Légiósok
2025.06.02. 11:10

Nikitschernek van fix kivásárlási ára, de nem célja a klubváltás

Légiósok
2025.05.26. 17:48

Raków: Baráth Pétert választották meg a csapat legjobbjának

Légiósok
2025.05.26. 13:19

Légióskörkép: Szoboszlai, Sallói Dániel és Dragóner Áron is betalált a múlt héten

Légiósok
2025.05.26. 12:32

Jan Van Daele: A DAC és az ETO FC is indulni fog a Konferencialigában

Minden más foci
2025.05.26. 12:14

Légiósok: Nagy Ádámék még harcban a feljutásért; magyarok hozták össze a Nafta győztes gólját, de kiestek a lendvaiak

Légiósok
2025.05.25. 23:59

„Nem tudom, mi fog történni a jövő héten, de köszönöm” – Kerkez Milos sokat sejtető üzenetet tett közzé

Légiósok
2025.05.25. 20:50
Ezek is érdekelhetik