Fürth: a klubmenedzser szerint megegyeztek Korcsmárral

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.07. 10:44
null
Korcsmár Zsolt a nyáron távozhat a Branntól (Fotó: fotball.bt.no)
A német élvonaltól már biztosan búcsúzó Greuther Fürth klubmenedzsere, Rouven Schröder a Bildnek megerősítette múlt heti hírünket, mely szerint szerződtetni szeretnék a norvég Brann magyar válogatott védőjét, Korcsmár Zsoltot. A sportvezető azt mondta, meg is egyeztek a játékossal, néhány apró részletet kell már csak tisztázniuk a megállapodás megkötéséhez. Korcsmár egyik ügynöke, Farkas Mátyás az NSO-nak megerősítette az egyezség tényét, a védő jövő héten írhat alá.

Múlt héten már beszámoltunk róla, hogy Korcsmár Zsoltot szerződtetné a német Fürth. A Nemzeti Sport Online német és norvég forrásokból is úgy értesült, hogy a német klub már megegyezett a norvég Brann-nal Korcsmár átigazolásáról. A magyar védőt decemberig köti megállapodás jelenlegi klubjához.

Értesülésünket alátámasztja Rouven Schröder klubmenedzser nyilatkozata is, aki a Bildnek beszélt arról, hogy már a játékossal egyeztetnek – ez ugye csak akkor lehetséges, ha a klubjával előtte egyezségre jutottak –, és a legfőbb kérdésekben már meg is állapodtak.

„Gyakorlatilag megegyeztünk a játékossal, most már csak néhány részletet kell tisztáznunk" – idézi a bild.de Korcsmárral kapcsolatban a fürthi sportvezetőt.

Az élvonaltól már biztosan búcsúzó, Stieber Zoltánt és nyárig még Varga Józsefet is foglalkoztató Greuther Fürth azt követően szeretne mindenképp hátvédet igazolni, hogy a Korcsmárhoz hasonlóan középső védő Heinrich Schmidtgal eladásáról már megegyeztek a Fortuna Düsseldorffal.

A Bild cikke Korcsmárral kapcsolatban megemlíti, hogy tavaly nyáron a Nürnbergnél is komolyan fontolóra vették a szerződtetését, de akkor végül a brazil Marcos Antonio mellett döntöttek.

Korcsmár nemrég a Nemzeti Sport Online-nak beszélt arról, hogy bár Oroszországból és Kínából is volt ajánlata, ezeket elutasította, és a fő célja, hogy Németországban folytathassa a karrierjét.

A MENEDZSER MEGERŐSÍTETTE: KORCSMÁR ALÁÍR A FÜRTHHÖZ

„Meg tudom erősíteni a németországi híreket, a lényegi kérdések eldőltek Korcsmár Zsolt ügyében – válaszolta az NSO megkeresésére a SportConcept menedzseriroda részéről a játékos egyik ügynöke, Farkas Mátyás. – A védő a jövő hét elején írhat alá a Fürthhöz."

„A Brann engedélyére még szükség lesz ehhez, de mivel a két klub már korábban megállapodott, nem várható különösebb meglepetés ezen a téren" – tette hozzá a menedzser, aki azt is elmondta, más klubok is érdeklődtek a futballista iránt, de mivel régóta Németországban gondolkodtak a folytatást illetően, elfogadják a Fürth ajánlatát.

„Most, hogy eldőlni látszik Zsolti sorsa, hirtelen több klub is jelentkezett, hogy szerződtetné. Ismét megjelent például egy orosz, premjer-ligás kérő is, de a válogatott játékos már döntött, Németországba akar igazolni, mert sportszakmai szempontból ezt tartjuk a legmegfelelőbb következő lépésnek, és már hosszú ideje ebbe az irányba próbáljuk terelni a pályafutását" – nyilatkozta Farkas.

Korábbi cikkünkben beszámoltunk róla, hogy Korcsmárt Oroszországból már a télen is hívta az FK Krasznodar és a Volga, de már akkor is visszautasította a megkeresést.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik