Szoboszlai Dominik: Örülök, hogy Szalahhal játszhatok

P. K.P. K.
2024.11.24. 19:31
Szoboszlai Dominikot ünneplik a társak a gólja után (Fotó: AFP)
Szoboszlai Dominik klubja, a Liverpool FC honlapjának értékelte a Southmapton elleni 3–2-es győzelmet, azután, hogy a mérkőzésen megszerezte idénybeli első bajnoki gólját.


 

Örülök, hogy megszereztük a három pontot, kemény meccs volt – idézi Szoboszlai Dominikot a liverpoolfc.com, miután a Liverpool 2–1-es hátrányból fordítva 3–2-re győzött a Southampton ellen. – Tudtuk, hogy mélyen, kevés kockázatot vállalva fog futballozni az ellenfél, de mi győzni jöttünk, és ez sikerült is.”

A mérkőzés első gólját szerző magyar középpályás előbb a saját találatáról beszélt, ami az idényben a második gólja volt tétmeccsen a klubcsapatában (a BL-ben a Milan ellen talált be korábban), a Premier League-ben pedig az első ebben az évadban (összességében a 45. PL-meccsén a negyedik gólját szerezte), majd a két gólt szerző Szalah szerepére is kitért.

Számítottunk rá, hogy a hazaiak hátulról fognak építkezni, ezért nekünk minél inkább nyomás alatt kell tartanunk őket, ehhez az egész csapatnak együtt kell mozognia. Így nem passzolgathattak sokat, ez vezetett ahhoz, hogy hozzám rúgták a labdát az első félidőben, én pedig gólt tudtam szerezni belőle – mondta Szoboszlai, aki szerint ezután a Southampton is bizonyította, hogy remek csapat, de nekik is volt válaszuk a két kapott gólra. – Természetesen mindig van egy ellenfél is a pályán, nem csak magunkban játszunk, a Southampton nagyon jó csapat, amit bizonyított a két gólja. Ilyenkor nagy kérdés, hogyan tudsz reagálni a kapott gólokra. Azt hiszem, ma megmutattuk, nem először az idényben, hogy hátrányból is képesek vagyunk meccseket nyerni.”


Szalah már nyolcadik éve bizonyítja képességeit – tért rá a magyar középpályás a meccset a két góljával eldöntő egyiptomi klasszisra. – Szinte minden idényben ugyanarra képes. Örülök, hogy vele játszhatok. Szerintem mindenki értékeli, hogy ő még mindig itt van és minden meccsen a maximumot nyújtja. Gondolok az elfutásaira, góljaira, gólpasszaira és arra, ahogy a csapatért dolgozik. Mindenki nagyon boldog, hogy velünk van.”

Szoboszlai a folytatásra is kitért. „Tavaly, amikor idejöttem, sokat beszéltem arról, mi fog történni, akkor, ha… Most csak meccsről meccsre szeretnék előre tekinteni. Nyolc ponttal vezetjük a tabellát, az idény még hosszú, csak magunkra figyelünk, és nem arra, hogy a többiek mit csinálnak.” 

ANGOL PREMIER LEAGUE
12. FORDULÓ
Southampton–Liverpool 2–3 (1–1) 
Southampton, St. Mary's Stadium, 31 278 néző. Vezette: Barrott 
Southampton: A. McCarthy – Walker-Peters, Harwood-Bellis, J. Stephens, Downes, Fraser (Szugavara, 77.) – Dibling, Lallana (Aribo, 37.), Mateus Fernandes, A. Armstrong (Archer, 77.) – Onuachu (Ugochukwu, 52.). Menedzser: Russel Martin
Liverpool: Kelleher – Bradley, I. Konaté, Van Dijk, Robertson – Curtis Jones (Mac Allister, 62.), Gravenberch – Szalah, Szoboszlai, Gakpo (Luis Díaz, 62.) – Darwin Núnez (Endo,  89.). Menedzser: Arne Slot
Gólszerző: A. Armstrong (43.), Mateus Fernandes (56.), ill. Szoboszlai (30.), Szalah (65., 83. – a másodikat 11-esből)

   
AZ ÁLLÁS       
  1. Liverpool12101124–  8+1631
  2. Manchester City1272322–17+523
  3. Chelsea1264223–14+922
  4. Arsenal1264221–12+922
  5. Brighton1264221–16+522
  6. Tottenham1261527–13+1419
  7. Nottingham Forest1254315–13+219
  8. Aston Villa1254319–19019
  9. Newcastle United1153313–11+218
10. Fulham1253417–17018
11. Brentford1252522–22017
12. Manchester United1143412–12015
13. Bournemouth1243516–17–115
14. West Ham1133513–19–612
15. Everton1225510–17–711
16. Leicester City1224615–23–810
17. Wolverhampton1223720–28–89
18. Crystal Palace1215610–17–78
19. Ipswich Town1115512–22–108
20. Southampton121110  9–24–154


 

 

Legfrissebb hírek

„A jövőben mindenképpen az egyik vezetőnknek kell lennie” – Iraola Szoboszlai Dominikról

Angol labdarúgás
7 órája

Válogatott játékost szerződtetett brit rekordösszegért a Chelsea – hivatalos

Angol labdarúgás
15 órája

Visszavonul Anthony Taylor játékvezető

Angol labdarúgás
21 órája

Ezért nem megy Amerikába: Pécsi Ármin kölcsönbe az osztrák bajnokságba kerülhet – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.07.20. 19:59

Pécsi nélkül, Szoboszlaival és Kerkezzel a keretében utazik a Liverpool FC az Egyesült Államokba

Angol labdarúgás
2026.07.20. 18:35

A Videotonnál is dolgozott a Liverpool új kapusedzője

Angol labdarúgás
2026.07.20. 14:28

Jerzy Dudek: A jövőben Szoboszlai lehet a „vörösök” csapatkapitánya

Angol labdarúgás
2026.07.18. 07:17

Szalah a Besiktasban? Mérget ne vegyünk rá

Foci vb 2026
2026.07.17. 21:39