Légiósok: Ádám Martin feljebb szeretne lépni karrierje során

Vágólapra másolva!
2022.08.15. 14:52
null
Ádám első gólöröme Dél-Koreában (Fotó: Ulszan Hyundai)
Ádám Martin szerint jó ütemben halad beilleszkedése az Ulszan Hyundai labdarúgócsapatánál, amelynél szerinte képes lehet annyit fejlődni, hogy még egy fokkal feljebb lépjen – számolt be róla az MTI.

A válogatott támadó a nyáron Paksról, az élvonal gólkirályaként igazolt a dél-koreai bajnokságban listavezető együtteshez. A közmédiának hétfőn elmondta: egyelőre rövid időt töltött új állomáshelyén, de azt már látja, hogy tempóban, erőnlétben, agresszivitásban a magyar futballnál előrébb járnak. Ennek köszönhetően – reményei szerint – a csapat sikeres szereplése mellett ő is képes lesz még fejlődni, különösen erőnlétileg.

„Amennyiben itt jól sikerülnek a dolgaim, akkor lesz még egy lépés feljebb a karrieremben. Meglátjuk, hogy sül el ez a dolog” – közölte a 27 éves futballista.

A támadó pályafutása során először játszik légiósként, így nem tudta, mi vár rá külföldön. Ráadásul a már javában zajló dél-koreai bajnokság közben érkezett új csapatához. Kiemelte: csapattársai jól fogadták, viszont a beilleszkedését még közel sem tekinti véglegesnek.

Ádám Martin szombaton második mérkőzésén lépett pályára az Ulszan Hyundaiban, és először volt eredményes. A csatár góllal és gólpasszal járult hozzá a Tegu felett aratott 4-0-s hazai győzelemhez.

„Négyen vagyunk külföldiek a csapatban, mindannyian támadók, nyilván tőlünk várják a befejezéseket, a gólpasszokat, a gólokat, hogy a különbséget jelentsük. Ezen a meccsen pont mind a négyen rúgtunk gólt, ami jó dolog” – mondta.

Éllovas csapatának egyértelműen a bajnoki aranyérem megszerzése a cél és a kupagyőzelem, utóbbitól elődöntősként már karnyújtásnyira van.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Ádám Martint műteni kell, idén már valószínűleg nem játszhat

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 12:51

Kosznovszky Márk: Sosem akartam feladni az álmaimat – interjú a Portsmouth magyar légiósával

Légiósok
2025.08.01. 07:49

Paksi FC: Ádám Martin felépült sérüléséből

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 17:01

Egy jelenet a Liverpool-meccsről, amelyik tökéletesen mutatja Kerkez harcosságát – videó

Légiósok
2025.07.14. 13:52

Szalai Attila: A folyamatos játékra törekszem a Kasimpasánál

Légiósok
2025.07.12. 13:51

Ádám Martin: Leginkább magamnak szeretnék bizonyítani

Magyar foci
2025.06.26. 17:52

Németh Hunor szerződést hosszabbított Koppenhágában – hivatalos

Légiósok
2025.06.20. 14:25

Ádám Martin: A válogatott meghívóért is hajtok a klubomban

Labdarúgó NB I
2025.06.20. 07:57
Ezek is érdekelhetik