Légiósok: Balogh nem megy kölcsönbe, marad a Hull Citynél

MTI MTIMTI MTI
2020.01.20. 21:39
null
Balogh Norbert marad a Hull Citynél (Fotó: Hull Daily Mail)
Balogh Norbert marad az angol másodosztályban szereplő Hull City labdarúgócsapatánál.

 

A 23 éves magyar támadó az M4 Sport Átigazolás című műsorában hétfő este elárulta: bár az elmúlt héten felvetődött az az opció, hogy a folyamatos játéklehetőség érdekében kölcsönadja a klub, ő azt a választ adta edzőjének, hogy szeretne maradni és megküzdeni a helyéért, mert érzi a bizalmat az együttes részéről.

„Úgy érzem, hogy tudom a csapatot segíteni” – szögezte le a kétszeres felnőttválogatott játékos, aki hangsúlyozta: gyermekkori álma vált valóra azzal, hogy a szigetországban futballozhat.

Balogh 2016 januárjában került a Debrecentől a Palermóhoz, az elmúlt idényt pedig kölcsönben a nicosiai APOEL-nél töltötte. Nyáron az olasz klub felbontotta a szerződését, így szabadon igazolhatóvá vált, és szeptemberben szerződtette a Hull City. Bemutatkozó mérkőzésén azonban megsérült – mint mondta, ez nagyon megviselte lelkileg –, és azóta sem léphetett pályára.

Kitért rá: a napi két tréning mellett esténként konditermi edzéseket is végez, hogy izmokat építsen, mert véleménye szerint játékban tudja segíteni a csapatát, amely jelenleg 12. a 24 együttest felvonultató Championshipben.

Legfrissebb hírek

Könyves Norbert: Még nem hagyom abba!

Labdarúgó NB II
18 órája

NB II: új játékos Ajkán és a BVSC-nél, egy távozó Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
19 órája

Új igazolást jelentett be a Loki – Sergi Samper BL-meccsen is játszott a Barcelonában

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 10:44

Szerbiából igazolt jobbhátvédet az NB II-es Szeged

Labdarúgó NB II
2026.06.27. 00:38

Az NB II-es FC Ajka kapust és védőt szerződtetett

Labdarúgó NB II
2026.06.26. 17:51

Kölcsönadta fiatal támadóját a Vasas az NB II-es Mezőkövesdnek

Labdarúgó NB II
2026.06.26. 16:51

NB III: az élvonalból igazolt a Haladás, befejezte pályafutását a rutinos pécsi kapus

Labdarúgó NB II
2026.06.25. 23:56

NB II: soroksári távozók, BVSC-érkező; nem feleltek meg a diósgyőri próbajátékosok

Labdarúgó NB II
2026.06.25. 22:23
Ezek is érdekelhetik