Románia: Lang Ádámék nem jutottak kupadöntőbe

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2019.04.24. 21:02
Nem jutott döntőbe a Román Kupában a kolozsvári CFR, Lang Ádám csapata ugyanis a 3–1-es hazai vereség után a szerdai visszavágón csak döntetlent játszott az Astra Giurgiu otthonában. A legutóbbi bajnoki találkozón mellőzött magyar válogatott védő ezúttal végig a pályán volt az erdélyi együttesben.

Az első félóra álmos focija egy pillanatra sem hitette el a nézőkkel, hogy tétmérkőzésről lenne szó, utána viszont váratlanul felpörögtek az események. A kolozsvári Males két veszélyes távoli lövése után az első meccsen is gólt szerző és gólpasszt adó Valentin Gheorghe lépett elő főszereplővé: a fiatal hazai szélső három percen belül egy szabadrúgást és egy büntetőt is kiharcolt, csapattársai pedig mindkettőt gólra váltották. Előbbiből a jobbhátvéd Mihai Butean tekerte mintegy húsz méterről a jobb felsőbe a labdát, a 11-esből pedig Denis Alibec talált a jobb alsó sarokba. A kolozsváriak válasza kissé váratlanul, de gyorsan jött, Omrani indtásával Costache fordult le a tizenhatosnál, és a bal alsó sarokba lőtte a labdát.

A második félidőre Dan Petrescu, a CFR edzője három román válogatott játékosát, Deacot, Maneát, majd Tucudeant is becserélte az addig erősen tartalékos csapatába. Tucudean rögtön ki is harcolt egy büntetőt, Deac gyengén helyezett lapos lövését azonban védte Lazar kapus. Két percel később Costache egy szerencsésen elé pattanó labdából kiegyenlített, de ekkor az Astra védelme is észbe kapott, és a hátralevő időben már nem adott több esélyt a kolozsvári támadóknak. A végjáték Omrani sérülése miatt nyúlt el, a francia csatárt egy összefejelés után mentőautó szállította kórházba.

A május 25-i döntőben az Astra ellenfele a Viitorul és az Universitatea Craiova párharcának győztese lesz, az első meccset a visszavágót otthon játszó Viitorul nyerte 2–1-re.

ROMÁNIA, ROMÁN KUPA
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Astra Giurgiu–CFR Cluj 2–2

Továbbjutott: az Astra, 5–3-as összesítéssel

Legfrissebb hírek

Vb 2026: életben tartották világbajnoki reményeiket a románok

Foci vb 2026
2025.06.10. 22:47

Női kézilabda: nagyszabású gála keretében vonult vissza Cristina Neagu

Kézilabda
2025.06.08. 16:54

Kétszettes hátrányból fordítva győzött női röplabda-válogatottunk Romániában

Röplabda
2025.06.06. 18:30

Románia: már nem Gheorghe Hagi a Farul edzője

Minden más foci
2025.06.02. 13:39

Búcsúztak az élvonaltól, lemondott a korábbi magyar válogatott középpályás

Minden más foci
2025.06.02. 07:03

Folytatódik a visszalépések sora a román női kézilabdában

Kézilabda
2025.05.25. 12:06

Videó: a „We Are The Champions”-szel ünnepelték a bennmaradást a román másodosztályban

Minden más foci
2025.05.24. 15:07

Kolozsvárra került a Román Kupa

Minden más foci
2025.05.14. 22:03
Ezek is érdekelhetik