Légiósok: Ez a csúfság már nem történik meg velem – Guzmics

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
Vágólapra másolva!
2016.10.03. 14:27
null
Guzmics Richárd és egy korábbi gólöröm válogatott mezben (Fotó: Hegedüs Gábor)
Guzmics Richárd, a Wisla Kraków magyar labdarúgója boldog, hogy szombaton élete első lengyelországi bajnoki góljával hangolt a Svájc elleni pénteki vb-selejtezőre.

 

„Hiába vagyok hátvéd, nagyon kellett már ez a gól – mondta a Wisla Plock ellen 3–2-re megnyert bajnokin a kapuba találó Guzmics Richárd. – Két évet vártam erre a találatra, nagyon nem bánom, hogy végre megszületett. Ráadásul már a csapattársaim is kezdtek ugratni, úgy hagyom el egyszer Lengyelországot, hogy egyetlen gólt sem szerzek. Na, ez a csúfság már biztosan nem történik meg velem, hála az égnek! Talán nem véletlen, hogy a gólt követően az összes csapattársam a nyakamba ugrott.”

Az elmúlt hetekben remekül, önbizalommal telten játszó labdarúgó a közelgő válogatott mérkőzéssel kapcsolatban azt jósolta: nem lesz sok gól.

„A svájciak aligha állnak be védekezni. Jó formában vannak, a nyári Európa-bajnokságon is jó futballal rukkoltak ki, legutóbb pedig az Eb-győztes portugálokat verték meg – jövendölte a krakkói légiós. – Ettől függetlenül nagyon nem szeretném, ha úgy jönnének ide, a magyarok ellen elég lesz fél gőzzel játszani, úgyis jobbak. Nagyon remélem, hogy vért izzadnak ellenünk. Sok gól aligha lesz, de szoros mérkőzésen nekünk kell győzni. Idehaza játszunk, az Eb után most lépünk pályára először saját drukkereink előtt, nincs más választásunk, ugyanazt a jó teljesítményt kell nyújtanunk, mint amit az Eb-n mutattunk. Jó hír, hogy a feröeri selejtezővel ellentétben immár mindenki játékban van, néhányan pedig kifejezetten jó formában is.”

A TELJES INTERJÚT, AMELYBEN SZÓ ESIK A HAJNALI FÉL HÁRMAS HAZAÉRKEZÉSRŐL ÉS A LETTEK ELLENI VB-SELEJTEZŐRŐL IS, ELOLVASHATJA A NEMZETI SPORT HÉTFŐI SZÁMÁBAN.

Legfrissebb hírek

Pintér Dániel a Charlotte ellen bemutatkozhat az MLS-ben

Légiósok
17 órája

Olaszországban is csatázhatunk a vb-részvételért – a pótselejtezőn át pokolian nehéz út vezethet Amerikába

Magyar válogatott
2025.09.11. 10:30

Ez van – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.10. 01:15

Marco Rossi: Nem lett volna szabad kockáztatni, elkerülhető gólt kaptunk

Magyar válogatott
2025.09.09. 23:55

Ki helyettesítheti Schäfer Andrást Írországban?

Magyar válogatott
2025.09.04. 06:35

A Wisla Kraków és az Anorthoszisz is bejelentette Kiss Tamás klubcseréjét

Légiósok
2025.08.06. 13:20

Kosznovszky Márk: Sosem akartam feladni az álmaimat – interjú a Portsmouth magyar légiósával

Légiósok
2025.08.01. 07:49

Légiósok: a ciprusi szövetség kikérte Kiss Tamás játékengedélyét

Légiósok
2025.07.31. 14:29
Ezek is érdekelhetik