Vass Ádámért érkezett magyar ajánlat, de nem a Fraditól

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.07.11. 17:07
null
Vass Ádámot aligha látjuk többet a kolozsváriak bordó szerelésében (Fotó: adevarul.ro, archív)
Múlt héten beszámoltunk róla, hogy Vass Ádámmal az új szezonban nem számol a kolozsvári CFR, így a középpályás új csapatot kereshet magának. A játékos menedzserével, Paunoch Péterrel a szóba kerülő lehetőségekről beszélgettünk.

 

Vass Ádám menedzsere, Paunoch Péter meglepetten értesült a hírről, hogy a CFR-nél a Mircea Rednic vezette új szakmai stáb nem számol a középpályással. A bejelentés azért volt váratlan, mert a nyári edzőmeccseken már pályára lépett a magyar futballista, és a jelentések szerint nem is teljesített rosszul, ráadásul a kolozsváriak a nyáron már visszautasítottak egy konkrét vételi ajánlatot. A játékosügynök múlt héten azzal reagált megkeresésünkre, hogy még tárgyalnia kell a klubvezetőkkel arról, pontosan mik a szándékaik. Most az egyeztetések eredménye felől érdeklődtünk.

„Beszéltem a kolozsváriakkal, akik vagy eladnák, vagy kölcsönadnák Vass Ádámot. Több ügynökséggel is felvettem a kapcsolatot, már vannak érdeklődések, sőt ajánlat is érkezett. Egyelőre várakozó állásponton vagyunk, megvizsgáljuk a lehetőségeket, de hamarosan dönteni szeretnénk, mert mindenkinek az lenne az érdeke, hogy Ádám mielőbb a leendő csapatánál készülhessen” – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online megkeresésére a középpályás menedzsere.

Paunoch korábban arról is beszélt, hogy az NB I-ből Vass nevelőegyesülete, a Ferencváros jöhetne elsősorban szóba. Kérdés, volt-e azóta konkrét megkeresés a zöld-fehérek részéről.

„Érdeklődés volt a Fradi részéről, de ennél tovább nem jutottunk. Ellenben más magyar csapatokkal előrehaladott egyeztetések is folytak. Ha egy csapat valóban komolyan gondolja Vass Ádám szerződtetését, akkor konkrét lépéseket is tesz. Magyarországról is érkezett már ajánlat, de nem a Ferencvárostól. Ugyanakkor ez nem azt jelenti, hogy biztosan hazatér, külföldi lehetőségeket is fontolóra veszünk” – fogalmazott Paunoch, aki egyelőre nem kívánta megnevezni az érdeklődőket.

Az azonban nyilvánvaló, hogy Vass Ádám szerződtetését – a hazai fizetési viszonyokat ismerve – nem mindegyik csapat engedhetné meg magának. A közvetlen élcsapatok közül ráadásul már igazolt a nyáron védekező középpályást a Győri ETO (Patrick Mevoungout) és a DVSC-Teva (Zsidai Lászlót és Joel Damahout), a Videotonnál pedig túlkínálat van ezen a poszton (Vítor Gomes és Tóth Balázs mellett még Sándor György is bevethető). Ha kihúzzuk a sorból a Fradit is, akkor az Újpest, DVTK duó jöhet még szóba (a Honvédot azért nem soroljuk ide, mert bevallottan az egyik legalacsonyabb büdzséből gazdálkodik), a kettő közül főképp az előbbi keresett az elmúlt időszakban védekező középpályást...

 

Legfrissebb hírek

Szegedről jön a KTE harmadik igazolása – hivatalos

Labdarúgó NB II
5 órája

Az MTK szerződtette a Kecskemét csapatkapitányát – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:51

Ajkáról érkezik kapus Kecskemétre a távozó Varga Bence helyére

Labdarúgó NB II
2026.05.19. 10:52

„Mim Gergely kész a visszatérésre, egy új feladatra”

Labdarúgó NB I
2026.05.18. 15:03

ZTE: két érkező hamarosan aláírhat; Akpe újabb kérője; többen távoznak

Labdarúgó NB I
2026.05.18. 14:10

Keane korábbi játékosaival tárgyalhat a Fradi, ha marad az edző – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.05.15. 12:38

Az Újpest kifizeti az egymillió eurós kivásárlási árat a Szparinál berobbant támadóért – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.05.14. 14:23

Dejan Sztankovics elhozná a Ferencvárostól egyik korábbi játékosát – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.05.12. 11:46
Ezek is érdekelhetik