NB II: volt vasasosok Angyalföldön, Szanyó is feltűnt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.12.09. 10:44
Mióta befejeződött a 2013-14-es másodosztályú labdarúgó bajnokság őszi idénye és lemondott Dirk Berger vezetőedző, a Vasas Tóth András pályaedző irányításával végzi a levezetőedzéseket. A klubbal szerződést bontó hét idegenlégiós távozása, valamint a sok sérült miatt meglehetősen szűkös létszám vesz részt a foglalkozásokon, miközben több volt korábbi Vasas-játékos is engedélyt kért és kapott Tóth Andrástól, hogy bekapcsolódhasson a gyakorlásba – írja az angyalföldi klub hivatalos honlapja.

A legutóbb a Vasasban szereplő, de nyár óta klubnélküli kapus, Szatmári Zoltán már korábban is többször felbukkant a Fáy utcában, a súlyos térdsérüléséből felépült, nyáron Egerből távozó Piller József azonban csak a múlt héten kapcsolódott be az edzésekbe az angyalföldieknél.

Ma pedig egy újabb ismerős, a nyáron távozott, jelenleg klub nélküli korábbi csapatkapitány, Katona Máté is szerelést öltött a sátortető alatti edzésen.

Az utolsó bajnoki meccseken, illetve a jelenleg is folyó edzéseken több, jelenleg szabad szakvezető is helyet foglalt a lelátón. Simon Antal vagy éppen Szanyó Károly felbukkanása után lehet találgatni, hogy az új tulajdonos kire bízza majd a csapat vezetését – olvasható a vasasfc.hu-n.

 

Legfrissebb hírek

A Honvéd támadója az MTK-ban, az MTK-é a Honvédban folytatja – NS-infó

Labdarúgó NB II
6 órája

Újpest: a Dinamo Zagreb két játékosát is hírbe hozták a lila-fehérekkel

Labdarúgó NB I
9 órája

Bejelentette első nyári érkezőjét a Kazincbarcika

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 22:21

Bejelentette két játékos szerződtetését az FK Csíkszereda

Minden más foci
2025.06.13. 19:25

A ghánai támadó távozik a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 19:23

Kazincbarcika: az NB I helyett a Vasasba tart a csatár – megegyeztek

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 15:26

A DVSC már ajánlatot is tett a KTE védőjéért – több kérője is van

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 14:35

Volt NB I-es játékos is érkezik a feljutást megcélzó Tatabányához

Labdarúgó NB II
2025.06.13. 11:32
Ezek is érdekelhetik