NB II: visszatért a korábbi közönségkedvenc a Gyirmóthoz

F. B.F. B.
2023.01.17. 21:03
null
Madarász Márk Mezőkövesdről tért vissza Gyirmótra (Fotó: Dömötör Csaba)<br />
Ismét a labdarúgó NB II-ben szereplő Gyirmót FC Győrt erősíti Madarász Márk – számolt be róla a klub honlapja.

 

A 27 éves középpályás, Madarász Márk két esztendőt töltött el a korosztályos gyirmóti utánpótláscsapatokban, majd 2013 és 2017 között négy idényen keresztül az első csapat keretéhez tartozott – a 2015–2016-os kiírásban a másodosztályú bajnoki címet szerző, valamint az azt követő idényben az NB I-ben szereplő gárdának is tagja volt.

A korábbi gyirmóti közönségkedvenc azóta megjárta a Puskás Akadémiát, az ETO-t, a ZTE-t és a Csákvárt is, míg az elmúlt másfél évet az NB I-ben szereplő Mezőkövesd Zsóry FC-nél töltötte. A borsodiaknál nem tudott alapemberré válni, a most futó bajnokságban 6 első osztályú bajnokin egy gólt szerzett.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A GYIRMÓT FC GYŐRNÉL
Érkezők: Kicsun Jevhenyij (ukrán-magyar, Puskás Akadémia – kölcsönbe), Madarász Márk (Mezőkövesd)
Távozók: –

Legfrissebb hírek

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
6 órája

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:28

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

Bombagól biztosította be a DVTK első 2026-os hazai bajnoki sikerét

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 18:52

Simán nyert a Kövesd a KBSC ellen a borsodi rangadón

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 18:51

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

Három különböző időpontban pótolják a három elhalasztott NB II-es meccset

Labdarúgó NB II
2026.09.17. 18:41