NB II: Vácon csalódottak, kedvezőbb döntésben reménykedtek

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2020.05.05. 13:52
null
A Békéscsaba május végén újra pályára lép felkészülési meccsen (Fotó: Imre György/Békés Megyei Hírlap)
Mint beszámoltunk róla, az MLSZ hétfői elnökségi ülésén döntött arról, hogy az alacsonyabb osztályú bajnokságok nem folytatódnak, a félbemaradt bajnokságok záró táblázata alapján jelölik ki a feljutókat és a kiesőket. Ez az NB II-re nézve azt jelenti, hogy a Tiszakécske és a Vác kiesett, pontosabban – a szövetség megfogalmazása alapján – nem nevezhet a következő másodosztályú bajnokságra. A váciak csalódottak az MLSZ döntése miatt.

 

A Vác a lejátszott 27 mérkőzésén 12 pontot szerzett, ezzel a 19. helyen zárt az NB II-ben. A klubnál csalódottak az MLSZ döntése miatt, mert hiába szerepeltek gyengén a bajnokságban, titkon reménykedtek benne, hogy megtarthatják másodosztályú tagságukat.

Titkon reménykedtünk benne, hogy az a döntés születik, hogy a következő kiírásban ugyanazokkal a csapatokkal indul újra az NB II, mint tavaly nyáron, tehát nem lesznek kiesők – ecsetelte az NSO-nak Belák Gyula ügyvezető. – Április harmincadikán egyébként arról volt szó, hogy futballozni kell, mi arra is készültünk, hogy lejátsszuk a bajnokság hátralévő meccseit; igaz, sok értelmét nem láttuk volna. Semmi nem szivárgott ki arról, hogy nem lesz folytatás. Az egyik szemem sír, a másik nevet – amikor egy évvel ezelőtt átvettük a klubot és mindenki távozott a csapattól, akkor az volt a cél, hogy életben maradjunk, és egy év múlva legalább NB III-as együttesünk legyen. Azonban a kényszerszünet alatt már abban bíztunk, hogy megtarthatjuk az NB II-es tagságunkat. A következő bajnokságra összeállt volna minden, hiszen a klub stabilizálása megtörtént. Olyan keretet tudtunk volna összerakni, illetve olyan feltételeket tudtunk volna biztosítani, amelyekkel eséllyel pályáztunk volna arra, hogy megtartsuk a másodosztályú tagságunkat. Nyártól reményeink szerint végre saját stadionunkban, saját szurkolóink előtt játszhatunk, akik 2016 óta alig láttak Vácon mérkőzést. Szomorúan, de tudomásul vesszük a szövetségi döntést.”

Legfrissebb hírek

Szektorbezárásos büntetést kapott a Diósgyőr

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:09

Nikolics Nemanja a Vidi új sportigazgatója – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.11.11. 15:42

Bolla Bendegúz: Egy idő után a tehetség már nem elég, a beletett munka számít

Magyar válogatott
2025.11.11. 12:19

A Budafok felbontotta Mészöly Géza szerződését – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.11.10. 14:45

NB II: három góllal nyert a Vasas; hazai pályán botlott a Honvéd, a Vidi otthon kapott ki a BVSC-től

Labdarúgó NB II
2025.11.09. 19:00

A KTE egy félidő alatt lerendezte a Kozármislenyt

Labdarúgó NB II
2025.11.09. 18:51

Gyenge mérkőzésen vitte el a pontokat Fehérvárról a BVSC

Labdarúgó NB II
2025.11.09. 16:55

Egy félidő alatt eldőlt: a Vasas három góllal győzött Budafokon

Labdarúgó NB II
2025.11.09. 14:53
Ezek is érdekelhetik