NB II: újra Michal Hipp lett a Haladás vezetőedzője

Vágólapra másolva!
2022.09.20. 15:35
null
Újra Michal Hipp lett a Haladás vezetőedzője (Fotó: haladas.hu)
A másodosztályú Szombathelyi Haladás bejelentette, hogy Michal Hipp lett a csapat új vezetőedzője. A szlovák szakember másodszor lesz a szombathelyiek edzője, ugyanis 2017 novemberétől 2018 szeptemberéig dolgozott már a Halinál.

Michal Hipp 2023 júniusáig szóló szerződést írt alá az NB II 14. helyén álló csapattal. Mészöly Géza szakmai vezetőként fogja segíteni a munkáját.

„Kemény munkára szerződtem Szombathelyre, nekünk stabil csapatot kell építenünk, amely kiegyensúlyozott és folyamatosan emelkedő teljesítményre lesz képes. Erre kaptam felhatalmazást, örömmel és felelősséggel vállaltam el a feladatot újra ebben a szép városban” – nyilatkozta a Haladás honlapján Michal Hipp.

Az idén 59 éves szakvezető játékosként csehszlovák, majd szlovák válogatott is volt, edzőként is dolgozott Csehországban és Szlovákiában, valamint külföldön vezető- és segédedzőként, továbbá a szlovák válogatottnál is volt szövetségi kapitány és segédedző.

A 2017–2018-as idényben az NB I nyolcadik helyén zárt Hipp irányításával a Hali, ám a következő kiírásban az első nyolc mérkőzésből csupán egyet nyertek meg a szombathelyiek, ezért távozott a kispadról.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik