CSERHÁTI ANDRÁS
2023.06.04 09:11 Frissítve: 2023.06.04 12:11

NB II: Minden adva van a jó munkához – Csizmadia Csaba

Csizmadia Csaba kilenc hónap elteltével kapott ismét munkát – az NB II-es Gyirmót FC Győr vezetőedzője beszél kivárásról, fejlődésről és családról.

Csizmadia Csaba szerint Gyirmóton minden adva van a jó munkához (Fotó: Dömötör Csaba)

 

Kőkemény időszakot zárhatott le Csizmadia Csaba – tavaly augusztus végén távozott a Budafoki MTE-től, s kilenc hónappal később, május végén írt alá új klubjához, a Gyirmót FC Győrhöz, amelynél az idény végén távozó Csertői Aurél helyét vette át.

 
NB II: megvan a Gyirmót FC Győr új vezetőedzője – hivatalos

„Nem tagadom, az idő előrehaladtával egyre nehezebben éltem meg a hónapokat, voltak mélypontok, de próbáltam mindig pozitívan gondolkodni, a család sokat segített  – mondta lapunknak Csizmadia Csaba, az NB II-es gyirmótiak 38 éves vezetőedzője, aki még futballistaként 2012 februárjától 2013 júniusában már szerepelt Gyirmóton az NB II-ben. – Bár korábban elmehettem volna néhány klubhoz, inkább kivártam – úgy érzem, jól tettem. Budafokon összesen három és fél évet dolgozhattam két részletben, nem akartam elhamarkodott döntést hozni és beleugrani egy feladatba csak azért, hogy elmondhassam magamról, van csapatom. Természetesen nem tétlenkedtem a kilenc hónap alatt, próbáltam fejleszteni a tudásomat: rendszeresen járok angolórára, jobbá akarom tenni a nyelvtudásomat. Javában végzem a pro licences tanfolyamot, ha minden rendben megy, szeptemberben kézhez veszem a diplomámat. Nem is tudnám megszámolni, hány meccsen ültem a lelátón az elmúlt időszakban – ott voltam NB I-es és NB II-es mérkőzéseken, néztem, figyeltem a csapatokat. Több tanulmányúton is részt vehettem, voltam Ausztriában, Horvátországban, Szlovákiában és Romániában is. Sőt, a családdal eltölthettünk néhány napot Portugáliában, így nem hagyhattam ki egy Sporting-meccset… Minden lehetőséget megragadtam, hogy egyről a kettőre jussak, jobb szakemberré válhassak, tapasztalattal gyarapodjak. A családra is sok időt szántam, hiszen tudtam, ha újra lehetőséget kapok egy klubnál, közel sem lehetünk együtt annyit.”

Ez az időszak pedig elérkezett – a tréner kettő plusz egy éves szerződést írt alá, s már nagyon várja, hogy június 19-én belevághasson a munkába új együttesével.

„Rendkívül motiváltan várom a következő időszakot, tele vagyok tenniakarással, hiszek benne, hogy jó csapatot alakítunk ki. Továbbra is az a cél, hogy az élmezőnyben végezzünk, legutóbb a hatodik helyen zárt a Gyirmót. Ami a keretet illeti, több játékost szeretnénk megszerezni, de neveket még nem mondanék, mert senkivel sem egyeztünk meg. Ez ideig három futballista távozott, Herjeczki Kristóf, Nagy Patrik és Simon András szerződése lejárt a nyáron, ők nem maradnak velünk. Örülnék, ha minél hamarabb kialakulna a végleges keretünk, ez fontos lenne. Izgalmas és érdekes év előtt állunk. Egyelőre nem körvonalazódtak az erőviszonyok, nem lehet biztosan tudni, hogy az NB I-ből kieső két klub, a Honvéd és a Vasas milyen játékerőt képvisel, még sok a kérdőjel. Edzőtáborba nem utazunk, Gyirmóton minden adva van a jó munkához.”

2023.10.01 02:21:14

Labdarúgó NB II nemzetisport.hu

Alacsony színvonalú mérkőzésen a zuglóiak szerezték meg a három pontot.

2023.10.01 02:53:27

Labdarúgó NB II nemzetisport.hu

Az óriási mezőnyfölény nem ért újabb három pontot az angyalföldiek számára, így győzelmi szériájuk véget ért.

2023.10.01 03:06:46

Labdarúgó NB II nemzetisport.hu

Szekszárdi Milán 88. percben szerzett bombájával tartotta otthon a három pontot a borsodi együttes.

2023.10.01 03:16:09

Labdarúgó NB II nemzetisport.hu

A Tisza-partiak négy nyeretlen mérkőzés után győztek újra, a kispestiek zsinórban harmadszor maradtak nyeretlenek.