NB II: Eppel Márton a DVTK-nál folytatja – hivatalos

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2022.01.06. 16:45
null
Eppel Márton elhagyta a Budapest Honvédot (Fotó: Szabó Miklós)
A labdarúgó NB II-ben szereplő Diósgyőri VTK a hivatalos oldalán számolt be róla, hogy Eppel Márton a miskolci klubnál folytatja a pályafutását. A hírt a Budapest Honvéd is megerősítette.

 

A 30 éves támadó 2020 októberében tért vissza a Honvédhoz, s bár tavaly nyáron szerződést hosszabbított, november eleje óta nem került meccskeretbe.

„Motivált vagyok, alig várom, hogy csatlakozzak új társaimhoz, és találkozzak a stábtagokkal! – mondta a jelenleg betegséggel bajlódó Eppel Márton. – Benczés Miklós kitartóan hívott, és azt mutatta a DVTK, hogy mindenképpen szeretnének a csapatban látni, ami fontos számomra. A felvázolt tervek egy ambiciózus klub képét festették elém, amit alátámaszt a bajnoki tabella első helye is. Egyértelmű cél a feljutás, és most már többes szám első személyében is fogalmazhatok: egyértelmű célunk a feljutás. Jó játékkal és gólokkal szeretnék hozzájárulni a sikerhez. Az egyik első diósgyőri emlékem a régi stadionban szerzett duplám a Honvéd színeiben, az új DVTK Stadionban viszont még nem léptem pályára, bízom benne, minél hamarabb megszerzem az első gólomat immár diósgyőri mezben. Sok örömöt szeretnék a csapattal együtt szerezni a szurkolótábornak!”

„Eppel Márton nemcsak tavasszal, hanem terveink szerint már ősszel, az NB I-ben is hasznos tagja lehet a DVTK-nak – mondta Benczés Miklós sportigazgató. – A nyolcszoros válogatott Eppel Mártont nem kell különösebben bemutatni a szurkolóknak. Arra azért felhívom a figyelmet, hogy egy komplex játékos csatlakozik a DVTK keretéhez, aki a tizenhatososon belül bárhonnan rendkívül veszélyes a kapura, de az összjátékban is hatékony, valamint a labda megszerzéséért vívott harcban is kihasználja a testi erejét. Karrierje folyamatosan felfelé ívelt, szép sikereket ért el a Honvédban és sorra kapta a meghívót a válogatottba is, ám a legutóbbi időben megtört a pályafutása. Lehetőséget biztosítunk neki, hogy újabb lendületet vegyen, cserében azt várjuk, hogy segítse feljutáshoz a DVTK-t. Bízom benne, hogy kölcsönösen előnyös lesz ez a kapcsolat! A szakmai stáb pedig újabb variációs lehetőséget kap, Könyves Norbert és Eppel Márton személyében akár két egykori válogatott támadót is pályára küldhet.”

Legfrissebb hírek

1.1 milliárd forintot kapott 14 magyar klub a játékosok válogatottbeli szereplése után

Minden más foci
2025.05.08. 14:32

Puskás–Suzuki-kupa: a Honvéd edzője az elveszített döntő ellenére is büszke játékosaira

Minden más foci
2025.05.05. 21:35

A Juventus nyerte meg a Puskás–Suzuki-kupát, a Honvéd ezüstéremig jutott

Minden más foci
2025.05.05. 18:52

Puskás–Suzuki-kupa: Szijjártó Péter is gratulált a döntőbe jutó Honvédnak

Minden más foci
2025.05.04. 20:57

Honvéd–Juventus döntő a Puskás–Suzuki-kupán!

Minden más foci
2025.05.04. 19:19

Pintér Attila: Ha úgy látja a vezetőség, hogy én vagyok az akadály, akkor megteszem, amit meg kell tenni

Labdarúgó NB II
2025.04.21. 19:14

Kilenc emberrel ikszelt a Kisvárda, kieső helyen a Gyirmót, fordított a Csaba – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.04.20. 20:52

Nem tudta megtörni a Honvéd a Szentlőrinc veretlenségi szériáját

Labdarúgó NB II
2025.04.20. 18:55
Ezek is érdekelhetik